Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

12â Az országgyűlés képviselőházának 2 hittük, hogy kiforrott! — Maróthy Károly: Most már mindig ilyen lesz? Mindig átmeneti lesz? — Zaj.) Azt hiszem, nem kell magyaráznom azoknak, akik gondolkodnak, hogy miért beszélek átmeneti helyzetről. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Hovszky János: Lesz még jobb is!) T, Ház! Igen sok szó esett a mai vita folyamán a centralizáció, a decentralizáció, az önkormányzati tisztviselők kinevezésének vagy választásának és a bürokráciának a kérdéseiről; ezek tulajdonképpen mind szoros összefüggésben vannak azokkal a reformgondolatokkal, amelyeket volt szerencsém a Házban már unos-untalan sokszor kifejteni és amelyeket ma megismételni igazán nem akarok. Egy kétségtelen: a reformnak először is a decentralizáció irányában kell történnie és másodszor az önkormányzati gondolat épségben hagyásával kell ezt a reformot megvalósítani. Ennek a két szempontnak az Összeegyeztetése nem nehéz, mert ez a két szempont egyáltalában mines ellentétben egymással. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) Hogy a közigazgatási reform szükségességéről még néhány szót szóljak, továbbá arról, hogy miért látom magam is elodázhatat1 annak ezt a kérdést, legyen szabad rámutatnom arra a helyzetre, amely például a közigazgatási tisztviselői kar tekintetében éppen az országgyarapodás következtében beállott. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy az országgyarapodások következtében kénytelenek voltunk olyan átmeneti intézkedéseket tenni, amelyek következtében az újonnan csatlakozott területeken a közigazgatási tisztviselőket nem választás útján, — mert hiszen^erre nem volt lehetőség — hanem kinevezés útján állítottuk a helyükre. Ez a kinevezés ideigle; nes jellegű volt, ímert 1938-ban, amikor az első területgyarapodás történt, abban a biszemben voltunk, hogy azokat a területeket gyorsan át tudjuk vezetni azokon az átmeneti állapotokon, amelyek a választást lehetetlenné tették és gyorsan be tudjuk állítani a rendes apparátust. Utána jött 1939, utána jött 1940 újabb területgyarapodásokkal, a helyzet nem változott; úgyhogy ma már az országnak csaknem a fele területén kinevezett közigazgatási tisztviselőkkel dolgozunk, ideiglenesen kinevezeitt közigazgatási tisztviselőkkel, akiknek helyét itt benn az anyaországban még mindig nem lehet betölteni. Ez az állapot önként értetődőiéig tarthatatlan és a közigazgatás munkájának határozottan rovására van. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Bizonytalan a helyzet!) Ezt a bizonytalanságot megszüntetendő tehát, szintén szükséges intézkedéseket tennünk, amelyek ugyancsak a közigazgatás reformjának komplexusában fognak megtörténni. Természetes már most, t. Ház, hogy ez a közigazgatási reform érinteni fogja a közigazgatás egész vonalát, a legalsóbb ponttól kezdve egészen a legfelsőig, amint ma sokszor hangsúlyoztáík, a jegyzőktől kezdve egészen a minisztériumig, mert ami hiba van. áz mindenütt egyformán megvan. Egészen kétségtelen, s ebben a kritikus uraknak igazuk van, hogy a rendszernek bizonyos elavultsága és a mai idők követelményeihez való kevésbbé alkalmas volta teszi szükségessé a reformot. (Ügy van! Ügy van! a szélsobaloldalon.) Ezt én sohasem tagadtam s azt hiszem, azok, akik ezt a kritikát gyakorolják, a receptet tőlem vették, mert én voltam az első, aki kiállottam és ezt nyíltan megmondottam. Természetesen a reform ki kell, hogy terjeszkedjék a községi igazgatás, 7. ülése 19 Uí november lÈ-ên, szerdán. a városi igazgatás, a vármegyei igazgatás és a miniszteriális igazgatás reformjára egyaránt. A bizottságban megmondtam, amire Szöllősi képviselő úr hivatkozott is, hogy én most csak a szorosan vett belügyi igazgatás reformjával fogok jönni es pedig azért csak ezzel, mert ez tartozik rám; és azt mondtam, hogy az állami igazgatás reformja majd ehhez fog igazodni, ami természetes is, hiszen az általános közigazgatás adja meg a vázat, amelyhez a szakigazgatási ágazatoknak hozzá kell igazodniok mind területileg, mind pedig hatásköri beosztás és funkció tekintetében is. Az általam benyújtandó reform gondoskodni fog arról is, hogy az állami szakigazgatásnak az altalános igazgatáshoz való hozzáigazodasa könnyen, zökkenő nélkül megtörténhessek. ( A részletkérdésekkel, amelyek szintén idevágnak, most talán nem foglalkozom; majd az egyes felszólalások kapcsán fogok ezekre kitérni. Ezzel kapcsolatban csak azt tartom szükségesnek hangsúlyozni, hogy igazán köszönettel tartozom a Ház minden oldalán felszólalt képviselő uraknak azért, hogy ezt a kérdést igyekeztek objektíve kezelni. Maróthy képviselő úr lépte talán túl az objektivitás határat, azért engedje meg, hogy vele ne is szálljak vitába. (Helyeslés a jobboldalon. — Egy hang a szélsobaloldalon: Rossz fiú, nem érdemli meg\) Azzal ugyanis, aki az én jóhiszeműségemet vonja kétségbe, akár politikai ellenfél, akár nem, nem tudok vitába bocsátkozni. (Maróthy Károly: Saját nyilatkozatát olvastam fel a miniszter úrnak!) Erre megadtam a magyarázatot s azt hiszem, ez a magyarázat elfogadható a nélkül, hogy bárki a jóhiszeműségemet jogosítva volna kétségbevonni. (Maróthy Károly: Nem vontam kétségbe!) Olyan beállítással, mintha annak, hogy a magyar nép rosszabbul szaporodik, mint a nemzetiségek, körülmeny volna az oka, hogy a kormány a családvédelmi politikát elhanyagolta, én nem tudok vitába bocsátkozni. (Maróthy Károly: Nem is lehet, mert így van! Felelősek vagyunk ezért. Megmondtam, hogy mi a kifogásom! ,— Zaj. •- Elnök csenget.) A képviselő úr azt mondta, hogy Magyarországon a magyar népiség szaporodása lényegesen visszaesett, a nemzetiségeké nem, ós hogy ennek az oka az, hogy a kormány nem törődik a családvédelemmel. (Meskó Zoltán; Sok az agglegény. — Derültség a jobboldalon. — Maróthy Károly: Nagyon sokat lehetne ezen segíteni, miniszter úr! Németország megkétszerezte!) Elnök (csenget): Kérem, méltóztassaék a közbeszólásoktól tartózkodni. i vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Én ebben a beállításban sem a logikát, sem a jóhiszeműséget nem tudom felfedezni. (ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Képviselőház! Most áttérek egy másik kérdésre, amely szintén nagyon foglalkoztatta a mai vitát, s amely tulajdonképpen egyik praedomináló témája volt. Ez éppen a családvédelemnek és azoknak az intézkedéseknek kérdése, amelyek etekintétben történtek és a költségvetés szerint történni fognak. Nevezetesen itt természetes előtérben áll az Országos Népes Családvédelmi Alap ós annak a funkciója. Örömmel állapítom meg, hogy az Országos Népes Családvédelmi Alap eddigi működésével szemben kritika nem igen hangzott el, (Rajniss Ferenc: Nem tudja senki, mi történt!) annak ellenére, hogy ez a Nép- és Családvédelmi Alap a funkcióját tulajdonképpen most kezdte meg, egy kialakulóban levő funkció ez, amely termé-