Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-217
90 Az országgyűlés képviselőházának 217.ülése íHl november12-én, szerdán. kor máskor, nemcsak a hazatért területeink által megnagyobbodott országunk miatt, hanem mert háborút viselünk és ezek a háborús teendők újabb nagy terheket rónak a közigazgatásra. Sajnos, mindjárt meg kell állapítanunk, hogy közigazgatásunk mai rendszere egyáltalában nem dünamikus, nem rugalmas, nem alkalmas arra, hogy ezeket a nagy feladatokat maradéktalanul elvégezze. A közigazgatás tisztviselői kara tulajdonképpen az állam belső vezérkara, mondhatnám, polgári vezérkara s ennek az általuk irányított szervezetnek volna a feladata, hogy a legelesettebb, legszegényebb magyart is bekapcsolja az, egész állami élet gépezetébe és az ő mnukáját is a közösség, az állam hasznára érvényesítse. Mai közigazgatásunk azonban élesen szembeszáll az élettel. Hiába állanak a közigazgatás rendelkezésére igen tapasztalt, értékes, nagytudású és jószándékú tisztviselők, a terveiket megbénítja, működésüket megakadályozza közigazgatásunk elalvult rendszere. A városok és törvényhatóságok belső életét az 1929:XXX. te. szabályozza, a községekét az 1886:XXII. te. Az előbbi 12 éves, az utóbbi 55 éves. Hol van ez. már a mai élettől! (Igaz! Ügy van! a szélsóbaloldalon.) Az 1886:XXII. t.-cikket már régóta rendeletekkel igyeszik foltozni és valahogyan az élethez idomítani a kormányzat. Ez a rendszer azonban teljesen csődöt mondott, mert a kiadott rendeleteket nagyon rossz magyarsággal fogalmazzák meg, a rendeletek hivatkoznak három-négy-öt régebbi rendeletre, hatályon kívül helyezik egyes rendeletek részeit; a szerencsétlen, munkával túlhalmozott jegyző megkapja ezeket a módosító rendeleteket s amíg áttanulmányozza azokat, az legalább egy napját igénybe veszi, adminiszrációt fordít rá s ennek következménye az hogy a kiadott rendelieteket az egyes községek nem egyformán hajtják végre és jön a lakosság azzal: miért lehet az egyik községben megcsinálni ezt, a másikban nem? (Ügy tan! a szílsőbaloldalow ! ) Itt kezdődik a súrlódás a nép és a közigazgatás alsó tisztviselői között. Meg kellene hallgatni a rendeletek alkotásakor a gyakorlati életben valóban tapasztalt közigazgatási tisztviselőket és elsősorban az ő véleményük alapján kellene kiadni a rendeleteteket egyszerűen, világosan úgy, hogy az az egy rendelet tartalmazzon minden tennivalót és ne hivatkozzék visszafelé régebbi rendeletekre, mert egy rendelet módosítása nemcsak jókaratot bizonyít, hanem a kellő szakértelem, a gyakorlati tapasztalat és az előrelátás hiányát is Természetes, hogy ez a sok rendeletmódosítás bizalmatlanná teszi a lakosságot, sőt magukat a tisztviselőket is a kormányokkal saemben. Ez tulajdonképpen a. tekintélycsökkenés alapja. Már régebbi kormányaink is rájöttek közigazgatásunk elavultságára és ha jól tudom, vagy tíz évvel ezelőtt egy köziigazgatás egyszerűsítését célzó kormánybiztosságot állítottak fel, amelynek é ] ére egy igen kiváló, nagy tudású szakembert, Magyar y professzort állították. (Mozgás a szélsóbaloldalon.) Kérdem, mi van ezzel a munkával, mert nagyon szépen megállapította az előadó úr is, hogy itt minden rossz, — mert alapiában véve a közigazgatásról ez volt a véleménye — de mindenen javítani fognak. (Rajniss Ferenc: Minden évben egyszer a költségvetés idején!) De mikor javítanak? És miért nem kerülnek ezek a dolgok a Ház elé, miért nem egyszerűsítették a közigazgatást és miért késünk le mindenről? (13ff y hänff a szélsőbaloldalon: Új belügyminiszter kellene!) Az alsó közigazgatási szervek tarthatatlan helyzetben vannak, túl vannak halmozva -munkával. Most a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt konkrét tényeket fogok felsorolni. A hatóságok és a minisztériumok agyongyámkodjiák a jegyzőt. Különösen a számvevőségre vonatkozik ez, amely úgyszólván életképtelenné teszi a községi elöljáróságot. Vele szemben a főszolgabírók és az alispánok is tehetetlenek, nem tudják az alájuk rendelt községeket megvédeni a számvevőségek túlkapásai ellen. Az egyik községben például áprilisban megrongálódik a községháza. Sürgős volna a megjavítása, aláfalazással meg lehetne csinálni, 800 pengőbe kerülne. Most jön az adminisztráció, összehívják a gyűlést, megszavazzák, pótköltségvetés, kihirdetési és megfellebbezési határidő, az akta felmegy a belügyminisztériumba, decemberben visszajön. (Tnczs Antal: Túlgyors!) amikor a ház már összedőlt, 4000 pengő kár van és talán a jó Isten tudja, mikor fogják felépíteni azt a községházát, holott 800 pengővel meg lehetett volna menteni az épületet az államnak. (Eav hang a szélsőbaloldalon: Megírta ezt Petőfi a Pató Pálban!) Egy másik példa: a község felemeli a kisbíró illetményeit 30 pengőről 50 pengőre. Ez igazán nem sok egy családos embernek,^ a község azonban, mint a legtöbb község, 50%-nál több pótadóval rendelkezik, tehát ez a 20 pengős emelés felmegy a belügyminisztériumba jóváhagyás végett. Most tessék elképzelni, mennyi ilyen bagatell ügy veszi el a belügyminisztérinm idejét sokkal fontosabb teendők elvégzésétől. Belügyminiszteri rendeletet kap az egyik község, hogy az utakat portalanítani kell. Nagyon helyes (Fajniss Ferenc: Ez jó!), mert ha egy autó keresztülmegy a falun, akkor lélegzetet sem lehet venni és a Por tényleg a tüdővészt terjeszti. Megcsinálják a költségvetést és felvesznek erre a célra ezer pengőt. A költségvetés felmegy ugyanabba a belügyminisztériumba, amely a portalanítást elrendelte és ugyanaz a belügvminirztérium törli a tételt (Derültség bal felől.), tehát a belügyminisztérium egyik osztálya megakadályozza, hogy a másik osztály rendeletét végrehajtsák. A községi főjegyzőknek természetesen sok minden más teendőt kell elyégezniök. így egy hatezer lakosú község az állattenyésztés fejlesztése végett felvett tízezer pengőt tenyészállatok vásárlására. A számvevőség természetesen ezt sem találta jónak és az eredmény az volt, hogy hat tenyészbika helyett egyet tudtak venni, mert mindössze háromezer pengőt utaltak ki. Az azután már igazán mellékes, hogy így az állatállomány leromlik, a parasztnak kevesebb jövedelme le^z és az ország produktuma kisebb. Mit törődik ezzel a bürokrácia? Ö egyszerűen töröl. A folyó év tavaszán, közvetlenül a cséplés előtt történt az egyik községben a következő eset. Amikor a legnagyobb lirzthiány volt, 1£0 m^zsa lisztet sikerült nagynehezen az ötezer lakosú közsé"- részére kiutaltatni. Készpénzben kellett kifizetni. Hát hol van a falusi magyar kereskedőknek nyolcezer pengő készpénzük? Hatezer pengőt össze tudtak szedni, viszont a község pénztárában harmincezer pengő olyan pénz volt, amelyre csak szeptemberben lett volna szükség. Gondolja magában
