Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

Az országgyűlés hépviselohazánah 195. ülése 19 U június 17-én, kedden. 61 tisztviselők stb., stb. Amikor én beszédét a Naplóban gondos figyelemmel elolvastam, kísérteties biztonsággal emlékeztem vissza arra, hogy amikor még egyáltalán nem volt módom képviselőnek lenni, nem is szólva arról, amikor még nem voltam miniszter, sok alkalommal ösztönszerűleg s később már a tapasztalásnak is követelő parancsánál fogva a magam nagyon gyengén hallatszó szerény hangjával megpróbáltam az illetékesek figyelmét lépten-nyomon felhívni arra, hogy mennyire a közérdek vonalában mozogna az, ha éppen a Kereskedelmi Hivatalnál, de más oldalról az árkormánybiztosságnál is, a tisztviselők összeválogatása és még inkább azoknak a hivatalokban való megtartása a közhivatalnoki rend keretében történjék. (Ügy van! ügy van!) Sajnos, azonban akkor az én hangom — ismétlem — gyengébb volt, eredményt nem tudtam elérni. De a tapasztalások s az immár az ellenzéki oldalról is felém hangzó biztatások csak meg fognak engem erősíteni abban a szándékomban, hogy amint csak mód lesz rá, a következő évi költségvetés keretében, az én tárcanélküli munkaközösségem körébe tartozó valamennyi hivatalnál iparkodjam a hivatalnoki kar munkateljesítményét azzal a hatalmas értékkel emelni, amit a közhivatalnoki esküvel összefüggő sok mindenféle nagy előny jelent. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Ez minden bizonnyal a szervezésnek lesz nagyon fontos állomása. Aki a parlamenti munkát ismeri, jól tudhatja, hogy efféle szervezéssel a Ház elé valóban csak a budget keretében lehet jönni, addig azonban bőségesen elég munkát okoz azoknak a terveknek pontos kidolgozása és írásba foglalása, amely tervek nélkül a szervezés nem történhetik meg. Különben roppant érdekes, hogy mennyire ellentétesek azok a felfogások, amelyek e vita során is elhangzottak abban a tekintetben, hogy vájjon a közellátási adminisztráció ho gyan és miként fogassék meg, vájjon elegendő-e az a tisztviselői kar, amellyel ma rendelkezünk, arra, hogy az új intézmény a maga funkcióit ellássa. Koppant érdekes etekintetben az az ellentét, amely egyfelől Közi Horváth József, másfelől Kunder Antal mélyen t. képviselőtársaim felfogása között van. Közi Horváth József képviselőtársam, mint általában minden alkalommal — a bürokrácia ellen szólt, annak túltengéseit fesze gette, »ostorozta, vagy legalább korholta. Kun der képviselő úr azt mondotta, hogyan lehet valakinek, aki szervezéssel valaha egyáltalán foglalkozott, arra gondolni, hogy háromszáz tisztviselővel és alkalmazottal 32.000 gazdaság állapotát tudja egy közintézmény elbírálni, nyilván arra gondolván, hogy 600 vagy 1000 ember inkább tudná ezt a munkát ellátni, mintsem 300. Meg kell mondanom, hogy ebben a tekintetben az igazság Kunder Antal kép viselő úr oldalán van és én boldog lettem volna, ha azon a roppant kietlen, mondhatnám pusztaságszámba menő szellemi munka piacon, amellyel ma mindenkinek dolgoznia kell, 300-nál több embert tudtam volna találni, akik ezt a munkát vállalni tudják. De, sajnos, aki manapság bármi tekintetben foglalkozik akár hivatalszervezéssel, akár csak azzal, hogy meglévő patinás, régi hivatalok tisztviselői karát próbálja kiegészíteni, lépten-nyomon találkozni fog (Egy hang a szélsőbaloldalon; A rendszer csődje!) azzal a szinte át nem hágható akadállyal, hogy nincseKÍJPVISEI-ÖHÁZI NAPLÓ X. nek a munkapiacon megfelelő emberek. Igen, mart elkövettük régebben azt a hibát, hogy (Egy hang a szélsőbaloldalon: Most aratják a vetést! — Zaj.) nem elegendő mértékben képeztünk ki embereket olyan pályákra (Maróthy Károly: Folyton csak tanárokat képez tünk ki! — Zaj. —- Az elnök csenget.), amelyeken pedig ma újabb meg újabb munkaerőkre volna szükség. Ami a tanárokra vonatkozó megjegyzést illeti, talán legyen szabad hivatkoznom arra, hogy ez nem volna baj, hiszen aki ismeri a 80-as, 90-es évek tisztviselői kérdéseit, az jól tudja, hogy az akkor is nagy számban nevelt tanárok milyen brilliáng munkát végeztek Magyarország számvitelében körülmény, hogy Magyarország számvitele közha tósági vonalon olyan magas nivón áll, éppen ezeknek a tanárembereknek az egykori bevonására vezethető vissza. Akkor sem volt, mint ahogyan ma sincs, elegendő jelentkező a tisztviselői pályára. Főképpen azért, mert vala mennyien tudjuk, hogy Istennek hála, a mi tanult keresztény fiatalságunk számára a gazdasági élet olyan páratlan ^lehetőségeket kínál, amelyekre pár évvel ezelőtt még nem lehetett gondolni és sajnos, még nem találtuk ki azt a medicinát, amelynek segítségével a közhivatali elhelyezkedés versenyt tud támasztani annak a sok mindféle csillogó ajánlatnak, amelyet ma a fiatalságnak a ma gángazdaság részéről kínálnak. (Piukovich József: Nincs bizalom!) Ha ez így van, akkor már megadtam a választ arra, hogy a sze mélyzeti szervezés milyen mértékben néhéi és komplikált azoknál az intézményeknél, amelyeknek élén vagyok. Méltóztassanak elhinni, ezeknek a hivataloknak az organizációjában és munkásságában szakadatlanul, ha nem is kifelé a nyilvánosság számára vagy talán a hírverés számára, de mégis történnek olyan korrekciók, olyan reformok, amelyeknek közvetlen hasznát a magyar köz érdek már látja vagy még inkább fogja látni. T. Ház! Azok között a problémák között, amelyeket a vita során említettek és amelyek miatt a közellátás menete ellen több szemrehányást emeltek, kiemelkedő kérdések vannak; ezek közé tartozik talán nem is eléggé kiélezve a liszte'llátásnak egy és más kérdése és még jobban a sertésforgalommal összefüggő problémák. Szinte meglepődik az ember, hogy milyen nagy érdeklődésit keltett a vásárlási könyvek rendszerének bevezetése és egyáltalában nem csodálni való az, hogy a cipőellátás terén fennálló — és higyje el a t. Ház, nekem sokszor a lelkem mélyéig fájó — nehéz helyzet újra meg újra a Ház elé került. Nem követek el talán hibát akkor, ha ezeknek a kérdéseknek halmazából egy olyat ragadok ki, amelyet illetően, úgy hiszem, — bár megtettem ezt egy közbeszólás formájában — azonnal kötelességem választ adni most, amikor a t. Ház előtt beszélek. Ez Matolcsy Mátyás t. képviselőtársam felszólalásával függ össze, aki beszédének egyik részében a vásárlási könyvek kérdését érintette és azt kell remélnem vagy legalábbis fel kell tennem, hogy csak elcsúszott kijelentés formájában^ megkockáztatta annak a gyanújának a kifejezését, hogy a közvélemény szerint ezekre a vásárlási'könyvekre azért volt szükség, mert ilyenformán kívántuk meggátolni, hogy a német katonaság Magyarorszáe-on árukat vásároljon. (Zaj és mozgás jobbfelől. -— Bodor Marton: Ez nem konkrétum volt! —-Matolcsy 11