Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

ig gyűlés képviselőházának 195. ülése 194-1 június 17-én, kedden. 48 Az orszá Bejelentem a t. Háznak, hogy Kölcsey Ist­ván képviselő úr indítványt nyújtott be az­iránt, hogy a közellátás érdekét veszély ezitető cselekmények büntetéséről szóló törvényjavas­lat tárgyalásának tartamára az ülések ideje napi nyolc órában állapíttassék meg. A ház­szabályok 132. Várnak (2) bekezdése értelmében az indítvány floilött legközelebbi ülésünk ele­jén fog a Ház vita nélkül dönteni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirend szerint következik a közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények büntetésé­ről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgya­lása, (írom. 479.) Szólásra következik 1 ? Zeöld Imre Péter jegyző: Meskó Zoltán. Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Képviselőház! Nemcsak a parlamenti illemnek, teszek eleget, de egyúttal belső érzésemnek adok szinte kötelességszerűen kifejezést, amikor az igen t. erdélyi párt bemutatkozását, programmját megemlítem. Őszinte szeretettel fogadtam őket akkor is, amikor bejöttek a Házba. Ezt a ma elhangzott programmot nagy érdeklődéssel hallgattam végig és örömömre szolgál, hogy sok olyat ta­láltam benne, ami célkitűzéseinknek teljesen megfelel. Olyan férfiak jöttek ide, akik nem­esak beszéltek a múltban, hanem szenvedtek is mindazért, amit most itt elmondhattak. Olyan férfiak jöttek ide, olyan férfiak hoztak ide programmot, akik hosszú éveken át kénytele­nek voltak hallgatni, de annál többet cseleked­tek. Ezeknek a vezető férfiaknak köszönhetjük, hogy ma Erdélyben a magyarság olyan szín­vonalon van, amilyenen van. (Ügy van! — Taps.) Én őszinte örömmel hallgattam ezt a program­mot. Adja a Mindenható, hogy ez a programm minél hamarább valósággá váljék országunk, nemzetünk és fajtánk dicsőségére. (Elénk he lyeslés és taps.) Különösen örömömre szolgál a fajszeretet kihangoztatása, amelyet Teleki Béla gróf mélyen t. képviselőtársam olyan szépen fejezett ki, mert legyünk meggyőződve róla, mélyen t. képviselőház, hogy sohasem volt any­nyira szükséges, sohasem volt annyira kívána­tos, hogy magyarságunkat kidomborítsuk, ha ez sokaknak nem is tetszik (Ügy van! Ügy van!), ha ezt sokan magyarkodásnak mondják is (Ügy van! Úgy van!), mint ma, amikor a leglényegesebb dolog, hogy magyarságunkat minden körülmények között mindenkivel szem­ben kihangsfílyozzuk. (Ügy van! Ügy van! — Hosszantartó taps.) Ebben a szellemben egynek érzem magam t. erdélyi képviselőtársaimmal. Igen t. Képviselőház! Rátérve a javas­latra, mindenekelőtt megállapítom, hogy itt büntető szankciókról, bűnösök megbüntetéséről és nem egy nagy termelési programmról vari szó. Minthogy a legtöbb szónok kitért erre, én is veszem magamnak azt a bátorságot, — hogy ezt a rossz kifejezést használjam — hogy ma­gam is rátérjek erre, de mindenekelőtt meg­állapítom, hogy itt megtorló intézkedésekről van szó és amikor a bűnösök megbüntetéséről van szó, a leghatározottabban kijelentem, hogy én semmiféle büntetést sem tartok elég szigo­rúnak a bűnösökkel szemben, mert ez a tisztes­séges embert nem érinti (Ügy van! Ügy van!), a gazembert pedig nem kell kímélni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Taps a középen.) Mélyen t. Képviselőház! Én mint fiatal képviselő, már az előző világháború alatt is tagja voltam ennek a Háznak és így bizonyos összehasonlítást; tehetek az akkori és a mai állapotok között. Teljes tárgyilagossággal meg kell állapítanom, hogy bennem az az érzés tá­madt, hogy mi tanultunk a múltból, mert a múlt világháborúnak ebben a szakában már messze-messze túlhaladtuk a mai állapotot a lejtőn lefelé haladtunkban, a múlt világháború­ban ilyenkor már nagyban grasszáltak a Stras­sernek, az árdrágítók, a papírbakanosszállítók (Ügy van! jobbf elől), azok, akik a magyar vér­ből aranyat kovácsoltak, akik minden egyes offenzívának bankbetétkönyvvel likvidálták az eredményét. Ezek az idők, hála Istennek, el­múltak, ez a liberális régi rendszer elpusztult, eltűnt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Még mindig nem tanultunk azonban ele­get! Nekünk még sok tennivalónk van, itt még sok mulasztást kell helyrehoznunk. Pe : dig, akik az akkori időket láttuk, sok min­dent láttunk abban a liberális korszakban, amikor a világ szabadkőművessége és ma­gyarországi exponensei intézték ennek az or­szágnak a sorsát, amikor itt ebben a Háziban pártkülönbség nélkül, mondom, ebben a Ház­ban pártkülönbség nélkül — én mint Kossuth­párti függetlenségi képviselő ültem itt, ott ült a másik oldalon a szabadelvű párt, a későbbi munkapárt, itt ült a Házban a néppárt, a Ká­rolyi-párt és a többiek, — minden pártban ott voltak a szabadkőműves exponensek, a sza­badkőműves ' kiküldöttek, (vitéz Makray La­jos: A néppártban nem!) akik itt szemben egymással feleselgettek, de a páholyban titok­ban megállapodtak mindenről, hogy miként kell itt a Házban viselkedniök. (vitéz Makray Lajos: A néppártban nem!) A néppártban ott volt Landauer Béla, aki igenis szabadkőmű­ves volt. (vitéz Makray Lajos: Nem!) Min­denhova beférkőzött, mindenhova utat talált a liberális szellem, éppen úgy, ahogyan most látjuk, hogy bizonyos felforgató, kbmmunisz-. tikus elveket... (vitéz Makray Lajos: Téve­dés!) Hiába tetszik azt mondani, hogy tévedés, én a történelmet mondom, nem hasból beszé­lek, (vitéz Makray Lajos: En jobban tudom!) Sokkal fiatalabb a képviselő úr, semhogy job­ban tudhatná. Elnök: Méltóztassék a javaslattal foglal­kozni, képviselő úr! Meskó Zoltán: Mélyen t. Ház! Ezen iiem fogunk összeveszni. Landauer Béla igenis szabadkőműves volt. ­Elnök: Méltóztassanak ezt a párbeszédet abbahagyni. Meskó képviselő urat kérem, mél­tóztassék talán ne a történelemmel, hanem a javaslattal foglalkozni. (Derültség.) Meskó Zoltán: Mélyen t. Képviselőház! Sajnos, a történelem szorosan összefügg a ja­vaslattal, mert ha mi nem nézzük a multak mulasztásait, ha nem merítünk a múltból, ha a tapasztalatokat félrevetjük, akkor nem tu­dunk ma helyesen intézkedni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Amint mondom, olyan irányzat volt akkor, amely nemcsak megtűrte, hanem el is nézte a visszaéléseket, olyan eny­héri büntette ezeket, hogy a büntetés nem el­rettentő f példa, hanem buzdítás volt a további visszaélések elkövetésére. Mert amikor azt a Strassemét, aki a nagyváradi tartalékkórház ban moslékot adott leves helyett a katonák­nak, és ennek révén milliókat szerzett, letar tóztatták, majd szabadlábra helyezték és tíz­ezer korona pénzbírsággal büntették, holott milliókat szerzett, akkor mindent mondha­tunk, csak azt nem, hogy példát statuáltak. A visszaélések ilyen enyhe elbírálásával kap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom