Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-203

èz országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1941 jûniîis 30-án, hétfőn. 351 együtt élt, tőlük mégis mindenkor különvált ós soúa nem szűnt meg arra törekedni, hogy nemzet- és államfölötti jellegét hangsúlyozza és ezt elérje. (Ügy van!) Különösen látjuk ezt a világháború kitörése előtti és az utána következő időkben, amikor a zsidóság világhatalommá duzzasztotta magát és amikor már nem volt szüksége arra, hogy a nacionalizmus különböző színeibe burkolva próbálja a maga célkitűzéseit elérni, hanem a maga faji és nemzeti kiélezettségével iparkodott megszerezni minden nemzet életében a hatalmat és uralmi helyzetét. Ez a második ok, amely miatt a zsidóság problámájának állandóságát és folytonosságát megállapíthatjuk, s amelyhez kétségkívül kapcsolódik a világháború után következő események sorozata is. A világháború előtt a zsidóság olyan politikai és mozgalmi erőknek élére állt és olyan mozgalmakban vett részt, amelyekkel a tiszta hazafiságnak és egyúttal a keresztény erkölcsi világrendnek követelményeivel, diametrálisan szemben állva, lényegéhen a radikális szabadéivűség és a materiális világszemlélet útjára igyekezett a nemzetek életét sodorni. Nem a véletlen műve az t. Ház, hogy a szociáldemokráciának és egyúttal a szabadkőművességnek vezetői világszerte mind zsidókból kerülnek ki. (Maróthy Károly: ugyanazok! Ez a kettő teljesen egy! — Úgy van! Üqy van! a szélsőbaloldalon.) Nem véletlen műve az, hanem éppen következménye annak a céltudatos törekvésnek, amit megjelöltem. Érthető ennek folytán, hogy amikor a nemzetek a világháború után nemcsak a győzőknek kíméletlen békéi következtében, hanem a létükért folvtatott küzdelemben kifáradva várták a könyörtelen ítéleteket és ekkor a zsidóság elérkezettnek látta az alkalmat arra, hogy a letiport nemzeteknél teljes mértékben megszerezze nemzet és állam fölötti hatalmát, ezeknek az okoknak következtében a nemzetek életremozduló építő akarattal próbáltak szabadulni a zsidó uralom nyomása alól. Különösen érthető volt a nemzetek megmozdulása azért is, mert ezek a leigázott, legyőzött népek éppen a világháborút követő tünetek ismérvei alapján arról győződtek meg, hogy lényegileg a zsidók. nem is az antantnak hatalmi ereje, győzedelmeskedtek. (Gr. Apponyi György: Ugyan? Szóval a zsidók győztek minket le? — Maróthv Károly: Már akit! A képviselő urat nem! A képviselő úr nem érti! — Gr. Apponyi György: Hát mondja Maróthy képviselő úr: kit? — Zaj. — Elnök csenget. —- Maróthy Károly: A nemzetet!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Bocsáry Kálmán előadó: T. Ház! Mindezek az okok történelmi szükségszerűséggel idézték elő azt a helyzetet, hogy ma már a zsidó problémával kapcsolatban minden kultúrnép felvetette a lét és a r.emlét kérdését és kemény, elhatározó intézkedésekkel próbálja nemzeti életét megmenteni_ azon a vonalon, amely a nemzeti öröklétet jelenti. A nemzetvédelmi intézkedések lényegében két úton haladnak. Az egyik út az, amely közjogi vonatkozásoktól kezdve egészen végig a gazdasági élet, a kulturális kérdések zárt köróig halad, a másik pedig a kimondott faj védelmi út, amely a vérkeveredés meggátlásáiban nyilvánul meg. Valójában Németország mutatta az első példát arra, hogy a zsidókérdést hogyan kell megoldani. Nálunk — ezt meg kell őszintén vallani '— 1919-ben az ellenforradalmi megmozdulások idején a zsidókérdés megoldása inkább a robbanó indulat útján haladt és a faj védelem hangulati erő maradt hosszabb időn keresztül (Maróthy Károly: Erős ellenálláis volt akkor is!) Természetesen meg volt az ellenállás minden vonalom az érdekszövetségek érős és szúrós dróthálózata révén, amelyen elvérzett minden bölcs, okos, életre mozduló és építőakarat. És kétségtelen. Az első évek után a zsidókérdés megoldása inkább eszmei, elméleti és igehirdetési vonalon próbált érvényesülni és csak három-négy évvel ezelőtt próbáltuk meg intézményes formában legalább a zsidókérdésnek egyes vonatkozásait rendezni. (Maróthy Károly: Még mindig nem faji alapon!) A második zsidótörvény abból a megfontolásból fakadt és azt tartotta szem előtt, hogy a zsidóságot és a magyar faji közösségbe tartozókat el kell választani egymástól a társadalmi és az állami élet egész vonalán és egyúttal magasabbrendű gazdasági, erkölcsi és társadalmi okokból egyszersmindenkorra kizárjuk az asszimiláció, a vér-keveredés lehetőségét. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez volt a magasabbrendű célja a második zsidótörvénynek. Mivel azonban az eredeti, rendkívül okos és mélyreható törvényjavaslatot annakidején, mire a törvényi formát a valóságban elérte, át és átszőtték egyéb intézkedésekkel is, ezt az elsődleges célt a törvény szolgálni nem tudta és ez az oka annak, hogy a magyar nemzet biológiai értékének és erejének védelmére ezt a javaslatot a kormányzat benyújtotta. A 9. §, amely magában foglalja a lényeges részét az idevonatkozó rendezésnek, felállítja azt a tilalmat, hogy zsidó nemzsidóval házasságot nem köthet. A 9. § három főintézkedés körül tömöríti a megoldandó kérdéseket. Az első az, hogy kit tekint zsidónak a törvényjavaslat? Zsidónak tejkinti röviden mindazokat, akikben 50%, vagy 50%-nál több zsidó vér van és azokat, akik az izraelita hitfelekezet tagjai. Ez röviden a harmadik bekezdésnek az a fogalom-meghatározása, amelyet a törvényjavaslat pontos és precíz szövegezéssel elénk tár. A törvényjavaslat nagyon helyesen egy tárgyi adat alapjára kívánta helyezni azt a meghatározását, amivel a zsidó fajiság fogalmát megadja. Kiindulva abból, hogy 1895. október 1. előtti időben a hitfelekezetek jurisdictiója és rendelkezése alá tartozott túlnyomó részben a házasságkötések kérdése, következésképpen ezt a tényt veszi főképpen alapul olyképpen annak az elvnek az elismerésével, hogy a ma élő nagyszülőknek, vagy a már meghalt nagyszülőknek anyakönyvezése összeesik egyúttal faji hovatartozandóságukkal is. Az a nagyszülő tehát, aki az izraelita vallásban lett anyakönyvezve, a törvényjavaslat kiinduló, alapvető szempontja szerint, valóban zsidófajú is. A törvényjavaslat második komoly intézkezése kizárni kívánja azt, hogyha netán annak életbelépése után kikeresztelkedések történnének, tehát a nagyszülők vonalán vál-, tozás volna az anyakönyvi adatban, ezzel a lényegében zsidó fajút később a magyar fajközösségbe tartozónak lehessen minősíteni. Ez a rendelkezése cezúrát von a törvény életbeléptét megelőző idő és az azt követő idő között és kimondja, hogy a jelen törvény hatálybalépése után zsidókkal kötött házasságból eredő leszármazók is zsidók, tekintet nélkül arra, hogy a nagyszülők melyik hitfelekezet tagjaként születtek. Végül a harmadik fontos intézkedés, amely biztosítékot jelent a jövő szempontjából .az,