Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-200

232 Az országgyűlés képviselőházánál kell állapítanom azt, hogy olyan kiváló termés ebben az országban, mint abban az esztendőben, évekre visszamenőleg nem volt, és nem is hiszem, hogy a világháborút követő években a csonka ország ilyen termésnek örvendhetett volna. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Búzából 10 millió métermázsát exportáltunk, azonfelül még 1.6 millió métermázsát eozináltuk, állattakarmányozásra fordítottunk. (Bodor Márton: Ez volt a legszomorúbb része!) Az 1939-es aratás körülbelül július végén s augusztusban lezajlott, s szeptember 1-én kitört a lengyel háború. Súlyosbítja a kormányzat felelősségét az, hogy ebben az esztendőben, amikor soha nem látott kiváló termés felett diszponált, s amikor ugyanakkor már a háborúban benne éltünk, tehát világosan látszott, hogy mindenre előkészülve, tartalékolni kell a következő esztendőre, akkor ennek a legkiválóbb termésnek a feleslegét, amelyből 2—3 millió mázsa átvitele semmi gondot nem jelenthetett volna, a legutolsó szemig részben külföldre szállította, részben állattakarmányozásra fordította, s így a következő esztendő rossz termése, rossz helyzetben érte az országot. (Egy hanp a szélsőbaloldalon: Dacára, hogy az egész kormánypárt tanácsolta ezt!) Ez csak az első számú hiba volt a sorozatban, amely sorozat három hibatényezőt tartalmazott. De ettől még mindig nem kellene a mai állapotokban élnünk. A második számú hiba az volt, hogy amikor az 1940. évi aratás befejeződött és mindenki világosan látta, hogy egy soha nem látott rossz minőségű és egy rendkívül gyönge mennyiségű terméssel állunk szemben, akkor hiába minden sürgetésnek, amely erről az oldalról és a túloldalról is elhangzott, hogy a kormány állapítsa meg úgy a búza árát, hogy az a közben kialakult takarmányáraknál jóval magasabb legyen, hogy a kevés és rosszminőségű búzát megmentsük legalább az emberi táplálkozás céljaira, semmi sem történt. A 23 pengős búzaárhoz a rossz minőségből adódó levonásokhoz a kormány a legmakacsábbul ragaszkodott, aminek r természetes következménye volt az, hogy néhány millió métermázsa — én becsülöm két-hárommillió mázsára — búza és rozs eltakarmányoztatottEz volt a második számú hiba. A harmadik számú hiba az volt, hogy amikor Laky Dezső miniszter úr átvette a közellátási ügyek vezetését, akkor januári körrendeletében csak az 50 hold feletti gazdaságokat kötelezte arra, hogy készleteiket jelentsék be. Vagyok bátor megállapítani, hogy s, 10—20 hold közötti gazdaságoknak évi termése — a 10 hold alatti gazdaságokról nem beszélek, azok többé-kevésbbé önfogyasztók s nem igen jelennek meg a piacon — körülbelül 8—9 millió métermázsa búzában és rozsban s ezek ennek körülbelül a harmadával-negyedével jelennek meg a piacon, tehát körülbelül két-hárommillió métermázsával. Az efeletti kategóriák, a 20—50 hold közötti gazdaságok, amelyeknek búza- és rozstermése nagyjából egyforma az előző kategóriákéval, termésüknek nagyobb százalékával jelennek meg a piacon, úgyhogy ezeknek piacra felhozott búzamennyisége 4—5 millió métermázsa. Állítom, hogy miután az adminisztráció ezekre a kategóriákra ki nem terjedt, ezek a búzamennyiségek nem kerültek teljes egészükben piacra. Ismét hangsúlyozom, — rendkívüli óvatossággal, olyan beállításokkal szemben, amelyek a részünkről elhangzott kijelentéseket ferde világításba helyezve; igyekeznek azokat politikai pecsenyéjük sütögetésérc felhasználni — hogy ezekbe a rétegekbe 200. ülése 19J/.1 június 25-én, szerdán. ] tartozó egyedeit a gazdatársadalomnak nem tartom sem az áldozatkészségben, sem közösségi érzésükben, sem nélkülözésre való képességükben alacsonyabbrendűeknek, mint bármely más egyéb rétegét az ország lakosságának. Ellenkezőleg, állítom, hogy ők éppúgy megértik az ország és a lakosság többi részének súlyos helyzetét és kellő adminisztráció esetén éppúgy piacra hozták volna és átadták volna terményeiket, mint a többi kategória. Mi történt azonban! Amikor januárban a 23 pengős búzaárak voltak még érvényben, itt két politikát lehetett volna csinálni: vagy egy liberális politikát, hogy az árak emelésével én ezeket a gazdaságokban levő készleteket előcsalogatom, — ez az egyik lehetőség, amelyet az elmúlt háborúban követtünk is — a másik lehetőség pedig, amit ha ez előbbit nem tesszük, épp egy stabil árpolitika érdekében mint egyetlen lehetőséget lehetett volna tenni: helyes szervezéssel ezeket is bevonni az adminisztrációba. De ezeket kihagyni, magukra hagyni, hogy ők a terményeikkel diszponálhattak tökéletesen szabadon, legálisan és szabadon, eredményezte azt, hogy innen hiányzott az az egy-kétmillió métermázsa gabona, amely ma az utolsó heteket a kormány és a közösség szempontjából egyaránt kritikussá teszi. Idézem erre vonatkozólag Laky igen t. miniszter ú* beszédét, aki — amikor én már ezelőtt néhány hónappal kifogásoltam, hogy ez hiba volt a kormányzat részéről — lényegében azt mondotta, hogy neki nem volt módjában azzal a 300 emberrel, aki az élelmezési hivatal központjában ül, többet, mint csak a nagyobb gazdaságokat — amelyek szinten 32.Ü0O-et tesznek ki — szembeállítani és ezt mondta (olvassa): »Azt hiszem, t. Ház, valami szervezési érzéket mégis fel lehet fedezni abban,« — miután én ennek hiányával vádoltam — »hogy én kellő mértéket tartottam és csupám azokkal a gazdákkal próbáltam ilyen közvetlen érintkezést találni, akikről feltehettem, hogy tanultságuknál fogva is inkább tudok majd velük beszélni és tőlük tudom az ország számára azt a gabonamennyiséget megszerezni, amelyre a közellátásinak feltétlenül szüksége van.« (Egy hang balfelő: Nem tudta!) Ez nem vált be. Megállapítom tehát végeredményképpen, hogy ennek a mai helyzetnek, «amely, mondom, tudomásom szerint ilyen kritikus mérveket még a 14-es háború alatt sem öltött, amikor pedig Magyarországnak kellett élelmeznie az egész hadsereget és segítei ie H Német Birodalmat, ennek a kritikus helyzetnek nem kellett volna bekövetkeznie akkor, ha az 1939. esztendei termésből feleslegünket, soha nem látott feleslegeinket, 11'5 millió métermázsa gabonát nem kótyavetyéljük el. ha mi 1940 szeptemberében, az új termés eredmény eit

# látva, ^ egy helyes árpolitikával megmentjük^ búzánkat attól, hogy eltakarmányoztassék, és végül ha januárban, amikor Laky miniszter úr hivatalát átvette, helyes szervezéssel azokat a gazdarétegeket is megfogja, amely 10—50 holdas gazdaságoknak egy-kétmillió métermázsa búzája nem került a piacra, amely mennyiség pedig a mai helyzet problémáinak megoldására alkalmas lett volna. Vissza kell térnem most a közélelmezés, a közellátás másik jelentős kérdésére, a zsírkérdésre. Itt is nieg kell állapítanom azt, hogy annak a kritikus helyzetnek előidézésében, melynek szemtanúi voltunk és amely fejezet távolról sincs véaïegesen lezárva, ugyancsak I kormányzati hibák játszottak közre jelentős