Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-200
Az országgyűlés képviselőházának különbség a felfogásban és ez az volna, ha ebben a Házban olyan felfogás is lenne, amely, azt mondja, hogy a politika pedig nem egyébre való, mint a politikai szereplés által szerzett személyi, hatalmi befolyásnak, akár a hirdetett célok és módszerek megcsúfolásával, tehát erkölcstelen módon is, egyéni javak és eszközök szerzésére való felhasználására. (Hokky Károly: Ennek megakadályozása a célja az áj összeférhetlensógi bizottságnak!) Ez a prclimináris különbség közöttünk nem fordul elő, nem is fordulhat elő % én tehát erről részletefa eb ben beszélni sem óhajtok. Különben is ezt a kérdést, remélem, a miniszterelnök úr nagyszerű, és karakán állásfoglalása végérvényesen tisztázni fogja. Itt csak hadd tépjek le egy parányi kis levelet abból a nagy jövendő babérkoszorúból, amely a miniszterelnök úr homlokát fogja övezni az összeférhetlenség kérdésének végleges megoldása után, amikor elmondom itt a t. plénum előtt, hogy még kormánypárti koromban, mégpedig mint a Magyar Élet Pártjának tizedese, a pátrtnak egy szűkebb értekezletén bátor voltam előállni azzal a tiszteletlen kérdéssel, amely akkor aktuális volt, hogy Zichy Nándor gróf képviselőtársunk Strohmann vagy nem strohmann. Én ezt a kérdést itt ma nem teszem fel, mert ezekre a kérdésekre most már választ fogunk kapni. Hogy miért említettem itt ezt meg*? Csak azért, hogy rámutassak arra, hogy igenis mi, akik onnan a túloldalról ideszorultunk, voltunk azok, akik ezt az összeférhetlenségi kérdést először kiéleztük bent a pártban és nagy elégtételünkre szolgál, ha a túloldal, egy évi késedelemmel ugyan, de ezt a kérdést mégis végérvényesen megoldáshoz i'ogja vinni. (Mozgás,) Egyébként meg vagyok győződve arról, hogy mindannyian itt a Házban nem ebben az utóbb említett értelemben látjuk a politizálás céljait, hanem ^ mindannyian valóban szolgálatnak hisszük és ebben a szolgálatban nemes versengés folyik közöttünk. Ezért nevezzük magunkat mindannyian fajvédőknek, nacionalistáknak és hirdetünk mindannyian — talán a szociáldemokraták, Rassayék és még néhány úr kivételével — új világot és új rendbe való beilleszkedést. Ezért vagyunk jobboldaliak és vigyázzon Homonnay t. képviselőtársam a célzásaival, (Horváth Géza: Nagyon helyes!) amikor itt valami földgömb-hasonlatról beszél, amelyen valaki elindult jobbra és balra került. Amíg ß nem felel az ellene tegnap emelt súlyos vádra, addig nincs erkölcsi joga politikai ideológiai kritikát gyakorolni mások állásfoglalásával szembem (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Géza: Főleg Imrédyvel szemben! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Igazán aljas rágalom.) T. Képviselőház! A lelki egységre, amelyet annyit hangoztatunk, megvan itt a lehetőség. Tehát nem is katasztrofális a politikai helyzet. Ez nem áll. Hiába mondta ezt is Homonnay képviselőtársam, ez nem áll. (Egy hang a széhőbaloldalon; Reá nézve igen!) Mert íme, kiderült, hogy odaát is ülnek nagyon sokan olyanok, akik sok alapvető kérdésben egészen hasonlóan gondolkoznak, mint mi. íme. t. Ház, — újból leszögezem — a szociáldemokrata párt felosztása és képviselői mandátumuk megszüntetése' tekintetében tökéletesen homogén felfogás van ebben a Házban, addig pedig nem katasztrofális a politikai helyzet. A különbség a túloldalnak ós ennek az oldalnak a látása közt egyben. van és ez. az, L Ház, hogy 200: ütése 19Ul június 25-én, szerdán. 223 a kormánypárton ülő közösségi szolga — amik mindannyian vagyunk, képviselők, amint az előbb próbáltam ezt a fogalmat definiálni — néha kissé káprázó szemmel néz, mert a hatalom napja alatt ül. Mi, akik — hogy egy képpel éljek — egy meglehetősen árnyékos helyről, a hatalom várán kívül lévő árokból nézzük a dolgokat, igen gyakran talán kissé élesebben látjuk meg ugyanazt, amit a túloldal túlnyomó többségében igenis, éppen olyan élesen, olyan jól lát és hisz, mint mi. (Egy hang a szélsőbaloldalon; De nem mer beszélni. — vitéz Lipcsey Márton: Szóval meg vagyunk kenve?) A politikai helyzet tehát nem katasztrofális, t. Ház, csak a közellátás katasztrofális. De ne méltóztassanak engem lázítónak tartani, én az intézők rövidlátására céloztam, az katasztrofális, azoknak a rövidlátása katasztrofális, akik a közellátást intézik. Itt nagyon könnyű volna ideológiai egységet teremteni. En azt mondottam a költségvetési beszédemsben, hogy nem vallom azt, hogy a mai pártkeretek jelentenék a mai politikai élet kikristályosodott kereteit, én azt mondottam, hogy igenis, itt van egy politikai, világnézeti vasfüggöny, amely talán még nincs leengedve. Ha majd ez a vasfüggöny lehull, akkor fog kiderülni, hogy ki jobb-, ki baloldali, ki modern és ki konzervatív, — hogy ezzel a közhasználatú szóval éljek. T. Ház! De most né'zzük meg egy ilyenforma gondolatkörben ennek a javaslatnak a lényegét. En annyira műveletlen voltam politikailag, — ma sem vagyok sokkal műveltebb — hogy mielőtt bejöttem volna ide a Házba, bizony nem tudtam, hány éves ez a felhatalmazás. Tegnap aztán megtanultaim, hogy éppen tízéves jubileumát éljük annak, hogy a kormány — s minden kormányunk — folyamatosan állandóan megkapta a Háztól ezt a felhatalmazást. Azt hiszem, hogy ez nem lehet olyan rossz a kormányzatnak, hiszen akkor nem kérné, mert olyan kormány még nem volt a világon, amely valami rosszat kért volna a maga számára a Házitól. Ha tehát már tíz éve mindig kérik ezt a felhatalmazást, mit jelent ez$ Ez azt jelenti, hogy mi 10 évvel ezelőtt ráléptünk egy útra és ez alatt a 10 esztendő alatt benne maradtunk egy különös állapotban, egy átmeneti állapotban, amelynek a lényegét — ha a t. Ház megengedi — azonnal meg fogom világítani. T. Ház! Itt tíz év óta folyik egy kötélhúzó verseny: a parlamentarizmus az egyik oldalon és a rendeleti kormányzás a másik oldalon. A, rendeleti kormányzás gondolata tulajdonképpen ezzel a tíz esztendő óta folyó felhatalmazásával szokta a maga lehetőségeit kimeríteni. En meg vagyok győződve arról, hogy ennek az átmeneti állapotnak a fenntartásában a kormányzatok általában — bocsánat, talán mégsem mindegyik, de nagyban-egészében így áll — valószínűleg speciális magyar kiélési formát szoktak felfedezni. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy filozófiai rendszert teremtünk erre is, hogy nálunk legyen egy kicsit rendeleti kormány ozgatás is, de azért legven egy kicsit parlamentarizmus is, úgy ahogyan van és ahogyan nálunk éppen megy, de az Isten szerelmére, ne foglaljunk határozottan állást egyik irányban sem. Mondom, én ezt el tudom képzelni s meg is tudom érteni. Méltóztassanak azonban csak egy kicsit arra is felelni, hogy jó dolog-e ezt az átmeneti álla-