Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

190 Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 19 hí június 24-én, kedden. tartok attól, hogy a miniszterelnök úr ugyan­olyan körülmények között fog eltávozni a mi­niszterelnöki székből akkor, ha meghallja a magyar nemzet géniuszának szavát és átkötni akar. Engem nagy aggodalommal tölt el az, hogy Bárdossy László igen t. miniszterelnök , úr személyében a politikai életben egy homo novus jelenik meg. Ma, amikor a politikai élet boszorkánykonyháját tapasztalt és erős kézzel kellene vezetni egy biztos kibontakozás irá­nyában, a miniszterelnök úr személyében egy abszolút homo novus került a kormányzat élére, és már abból a szempontból is veszé­lyesnek tartom ezt, mert a mai viszonyak kö­zött a külügyek vezetése teljes emíbert kíván. Olyan helyzetben van most a külügyek veze­tése, hogy egyenesen katasztrofálisnak tartom azt, hogy a miniszterelnök úr kénytelen a miniszterelnökségen kívül mással is foglal­kozni, hogy például most, ilyen körülmények között kénytelen a megyei Mép.-titkár urak tisztelgését fogadni s erre időt szentelni. Eb­ből ugyanis mi kövétkezhetik? Csak az, hogy Ő, mint a külügyek alapos ismerője, feltétlenül azokat intézi ambícióval, megfelelő tudással és hozzértéssel, viszont a belügyeket vagy félkéz­zel intézi vagy másra bízza. Egyikből sem származik a nemzet számára jó, és én ezért nagyon szeretném, ha ebben a kérdésben válto­zás következnék be. Igaz, hogy ez csak jámbor óhajtás, de én azt hiszem, hogy nagyon sok magyar embernek járhatott már ez a gondolat a fejében. Olyan körülmények közt van tehát a magyar politika Bárdossy miniszterelnök úr kezében, amikor mindenki érzi azt, hogy a bel­politikai életben sürgősen cselekedni kell va­lamit, mert az egész nemzet, egységért kiált. ÍAz elnöki széket Törs Tibor foglalja elJ Nincs a nemzetnek talán egyetlen hű fia sem, aki ne azt mondaná, hogy egységet mu­tasson most a nemzet és elsősorban elhatározá­saiban a képviselőház. És én azt hiszem, való­ban szükséges az, hogy a vitában már eddig elhangzott véleményekkel kapcsolatban s azok­hoz csatlakozva, kifejezést adjak én is annak a meggyőződésemnek, hogy ebben a vészes és nagy küzdelmet folytató Európában talán eg> esztendőnk van hátra, talán még annyi sem, és előállhat a magyar nemzet számára az a hely­zet, hogy meg kell védenie azokat a területeket, amelyeket visszaszerzett, fegyverrel és egy­séges lélekkel kell kiállania majd a határokra. Miképpen áll ki nemzet ezzel a ketté­hasadt lelkével, ahogy az ma van, hogyan tud­juk a magyarságot fegyverrel odaállítani, s esetleg súlyos csapások elviselésére is képessé tenni? Mert lehet ám, hogy abban a nagy küz­delemben, amelyet majd folytatni fogunk vagy esetleg folytatunk, — ne adja az Isten, hogy bekövetkezzék — egyik csapás a másik után érhet bennünket, ahol tehát a nemzetnek szi­lárdságot és keménységet kell mutatnia. Ki vállalja a felelősséget azért, hogy a nemzet kettéhasadt lelkét nem óhajtja meggyógyítani senki, hogy erre politikai törekvés nem tör­ténik? Miért kell a belpolitikai élet elmérge­sedését tovább hagyni, miért kell a nyilas töme­ge^ szavát ignorálni, miért nem lehet a nyilas­keresztespárt vezetőivel a belpolitikai helyze- ­tet tisztázni, amíg lehet, amíg a kegyelmi idő erre alkalmas? Miért kell ezt tovább halogatni? Azt mondják, mi a hatalomra törünk. Igen, minden pártnak ez a törekvése. Megmondotta Imrédy igen t. képviselőtársam: amilyen ve­szélyes a tekintétnélküli hatalomratörés, éppen ilyen veszélyes a mértéknélküli törekvés is a hatalom megtartására. T. Ház ! Azt látom, hogy itt erre nem töre­kednek komolyan. Benes Zoltán igen t. kép­viselőtársam ugyan felvetette az egység gon­dolatát, azonban eddig még egy lépést, egy cse­lekedetet sem láttunk ebben az irányban. A kinyújtott kezekre azonban már sokszor oda­iitöttek és itt keserű szívvel kell megállani tani, hogy az a javaslat, amelyet felségsértés és a lázadás büntetéséről beadtak, a legrosz­szabb időpontban jön ahhoz, hogy bárki erről az oldalról elhihesse azt, hogy a túloldalon komolyan gondolják a nemzeti egység helyre­állítását. Félreértés ne essék, senki sem akar védelmet nyújtani a felségsértőknek és a láza­dóknak, beleértve akár az előkészületi cselek­ményekben bűnösöket is. Bűnhődjék a legszi­gorúbban a felségsértő és a lázadó. Ez a tör­vényjavaslat azonban, amely a Ház előtt van, már arra ad lehetőséget, hogy bármilyen moz­galom vagy szervezkedés fegyházzal irtható ki még akkor is, ha az becsületes hazafiak őszinte nemzetépítő törekvéséről származik. Ilyen ja­vaslatot csak olyanok terjeszthetnek be, akik az ellenfeleket csak kiirtani akarják, de azok­kal kezetfogni nem akarnak. A benyújtott ja­vaslat 8. §-a azt mondja, hogy aki olyan moz­galmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet, amely azzal a veszéllyel jár, hogy az állami és társadalmi rendet felforgatja, ötévi fegyházat kapjon. Ez egy olyan paragrafus, amelyet holnapután, ahogy ezt megszavazzuk, mindenkire rá lehet húzni kivétel nélkül. (Tóth János: Még a kormánypártra is! Vagy nem lehet?) Ez akasztófajavaslat, mert ha én egy mozgalmat kezdeményezek s még lia a legbe­csületesebb szándékkal is vezetem, azzal a ve­széllyel járhat később, ha azt valaki félreérti vagy valakinek túl meleg a koponyája, hogy engem, a kezdeményezőt fegyházba zárhatnak, Ez olyasvalami, ami eddig még büntetőjogi védelemben sohasem részesült. Ez tehát azt mutatja, hogy a kormányzat részéről igenis nincs meg a szándék a közeledésre, itt a tekin tétnélküli hatalommegtartás érdekében a kor­mányzat büntetőjogi szankciót hoz és azt hiszi, hogy nagy nemzeti és világnézeti kérdések rendőrileg és büntetőjogilag rendezhetők. Ez zel csak mártírokat lehet csinálni, de félő, hogy így nem lehet a nemzetet a biztos úton arra előkészíteni, hogy tudja a kötelességél akkor, amikor itt majd nagy kérdésekben vé deni kell ezt a hazát. Nekem ezzel szemben ay volna a meggyőződésem, hogy majd előáll egy törekvés, amely azt mondja: nem büntetőjogi védelem kell ide, hanem az kell, — mondjuk ki — hogy minden becsületes, önzetlen, füg getlen magyar álljon elő és vegyen részt a nemzetépítő munkában. Ügy értem ezt, hogy mindazok, akik kívül maradtak az összefér« hetlenség posványán és akik úgy anyagi, mint lelki függetlenségüket meg tudták őrizni, maj»! egymásra fognak találni és együtt fognak épí teni. Ezt vártuk volna. Én bízom benne, hogy a történelem vihara, amely most elindult, esel. leg figyelmeztetni fogja az illetékeseket arra, hogy ennek az órája itt van és hogy használ­juk ki a hátralévő kegyelmi időt. Vagy észre­vette a kormányzat, hogy tényleg új hajlékot kell építeni a magyar nemzet számára, mert eddigi tanyánkat a történelem árvize alámosta és az rogyadozóban van, vagy nem ismerte fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom