Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 1941 június 24-én, kedden. ' 187 lyet Homonnay képviselőtársunk ebből a szempontból ellenünk intézett. Amit a tisztviselők kérdésében mondott, arra Imrédy igen t. képviselőtársunk meg fogja adni a méltó választ, de én azt mondhatom, hogy rendkívül kortesízü dolog volt az, ahogyan itt elhangzott. Nagyon rosszul állhat annak a kormánynak a szénája, ahol a kormánypárti vezérszónoknak ilyen módon kell a tisztviselőkéit védelmébe vennie. Mert amit ő itt felsorolt, az minden, csak nem az, hogy a kormány helyesen jár el a tisztviselőkkel szemben. Felsorolta itt, hogy öt órás túlmunkákat végeznek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez az! Ez a baj!) Éppen ez a baja a tisztviselőtársadalomnak és ezért nem tud teljes gőzzel dolgozni, mert túlságosan ki van használva. Azt se felejtsük, el, amit Pintér igen t. képviselőtársunk mondott, szembeállítva a magyar vasutasok és a Csehszlovákiában szolgált vagy Szlovákiában most szolgáló vasutasok helyzetét. Ezt eddig tekintettel éppen friss hazatérésükre, elhallgatták a felvidéki képviselő urak, de mondhatom, itt az ideje, hogy ennek most már hangot adjanak, mert szónokolni, családvédelemről beszélni nagyon könnyű, de legyünk igazságosak és mondjuk meg azt, hogy a kicsiny emberek panasza a kormányzathoz eddig nagyon nehezen jutott fel. Szeretnők, lha ebben változás történnék és ugyanúgy mondom, amint Pintér képviselőtársunk mondotta: ha ilyen javaslatokkal jön a kormány, akkor senki sem fogja azokat örömestebb megszavazni, mint mi. Ami a pénzügyminiszter úr felszólalását illeti, erre szeretnék egypár megjegyzést tenni. A késedelmes intézkedések tekintetében elismerte azt, hogy mintha kevesebb intézkedés történt volna most az utóbbi két évben, mint azelőtt. Természetesem azonban okul hozza fel az örvendetesen visszatérő területek hazatérését. Én ezt fájó szívvel hallom, mert sohasem gondoltam volna, hogy a minisztériumok összes osztályai egyszerre csökkentett tevékenységgel dolgozzanak azért, mert például most a Bácska hazajött. Hiszen, ha egy javaslat a lelkén fekszik a miniszternek és a miniszteri főosztálynak, annak megvalósítása nyugodtan mehet tovább. Az, hogy visszajött a Bácska, nem fogja azt hónapokkal vagy évekkel késleltetni. Ez tehát olyan érv volt, amelyet én nem szívesen hallok, mert egy ilyen örvendetes esemény csak kell, hogy fokozza a kedvet és a munkakészséget az alkotásra, nem peidig akadályozza az építő munkát, a reform-munkát. Ugyanezt mondhatom a szeszegyedáruságra tett, miniszteri megjegyzésre is. Én elismerem éppen a pénzügyminiszter úr érdemeit, határozottan van érdeme, csak sajnálom, hogy nem folytatta tovább ezen az úton a tevékenységét. {Tóth János: A cukorgyárakat is átvehetnék!) A cukormonopóliumot nagyon szívesen megszavazzuk, a szénbányászati monopóliumot, az energiagazdálkodás, a villamosság államosítását, mindent megszavazunk, csak jöjjenek vele. A szeszmonopólium behozatala után nagyon abbamaradt ezen a téren a küzdelem, pedig az eredmény nagyon bátorító. Miért nem csinálták meg például a biztosítási monopóliumot is? Hiszen óriási kincstári jövedelmeket lehetne vele elérni. Én a biztosítási javaslat tárgyalása alkalmával is mondottam, hogy talán nagyon respektálja a miniszter úr azt az erős biztosítási kartelt. Személyes sértésnek vette, egyszerűen nem válaszolt rá, ezt be is jelentette. így tessék konstruktív ellenzéki munkát végezni! Egészen objektív javaslattal álltam akkor elő, a miniszter úr pedig azt mondotta, hogyan lehet őt azzal gyanúsítani, hogy kitér a biztosítótársulatok koncentrációja elől. Hát miért nem csinálta meg, ezt kérdem ma is és miért nem csinálták meg a többit? De továbbmegyek. A szeszegyedárusággai kapcsolatban azt is meg kell állapítani, amit azután a pénzügyminiszter úr nem mondott meg, hogy igenis, a politikai fedezetet ehhez Imrédy Béla adta meg. Ivády bukása után, amelyben, úgy tudom, — még a parlamenten kívül voltam, amikor hallottam — a szeszegyedáruságnak része volt, Imrédy volt az, aki hozni merte a javaslatot és a politikai fedezetet .megadta hozzá. (Simon Ferenc: Eddig nem dicsérték!) Bocsánatot kérek, rá fogok térni erre. Ha Imrédy Béla itt áll és levonta a konzekvenciáit lehetetlen helyzetének a pártban, azért csak tisztelet jár. El kell ismerni a bátorságot is. (Zaj. — Az elnök csenget.) Nagyon igazat adtam Imrédy Béla igen t. képviselőtársunknak, amikor azt mondotta, hogy az urak hallgatásában — most a padok ürességében — benne rejlik a felelősség. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Meg is fogják kapni rá a nemzettől a választ, meg- vagyok róla győződve. Igen nagy büszkeséggel emlékezett meg a pénzügyminiszter úr a nép- és családvédelmi alapról is. Egyet felejtett el azonban. Azt mondotta, hogy ma 60 milliót tesz ki a nép- és családvédelmi alap, de hogy ez a pénz valójában honnan jött össze, arról hallgatott. Ebből az összegből ugyanis csak 15 millió pengő az a plusz, amelyet ez a kormányzat hozott, mert 20 millió volt a régi ínségmunkák fedezete, azután 20 milliót más tárcáktól tettek át, az a körülbelül 5 millió pengő pedig, amelyet a városoknak juttattak ilyen célra, tulajdonképpen régi segélyek összevonása. Ez összesen 45 millió, tehát 15 millió az a plusz, amelyet » kormányzat erre a célra fordított. Amikor ypénzügyminiszter úr beszéde közbien azt mondottam, hogy csak látná, hogyan alkalmazzák ezt a pénzt, akkor igen nagy volt a felhördülés. hogy miért zavarjuk a miniszter urat. Ez objektív megjegyzés volt, mert igenis azt mondom, hogy ha a pénzügyminiszter úr látná, hogy ezt a pénzt hogyan alkalmazzák, akkor ebbe ő is beleszólna. Ez szent meggyőződésem. Ezek után az előttem elhangzott felszólalásokra vonatkozó megjegyzéseimet befejezem és rátérve a javaslat tulajdonképpeni tárgyalására, megjegyzem, hogy amikor az 1931— XXVI. és azl938:XV. tcikknek alapján a kormány most új felhatalmazást kér, akkor tulajdonképpen az én meggyőződésem szerint is olyan felhatalmazást kér, amelyre a mai viszonyok között szüksége van. Ebben nincs is vita közöttünk. Nagyon szívesen megszavaznék. Az azonban, hogy a javaslat ellen foglalunk állást, a politikai bizalmatlanság eredménye. El kell ismerni, hogy tízéves jubileumát üli most a Ház annak, hogy 1931-ben először adta meg a felhatalmazást a kormánynak. Ez egy hatalmas, tízesztendős tervnek lehetett volna alapja. Hogy ma a tízéves jubileum alkalmával ilyen keserű hiányokat tudunk ellen zéki oldalról felsorakoztatni a kormány ténykedésével szemben, amelyet ezzel a törvény nyel kifejtett, ez azt mutatja, hogy a kormány nem úgy élt ezzel a felhatalmazással, ahogyan lehetett volna. (Mokcsay Dezső: És ahogyan kellett volna!) Nem mondhatja a kormányzat, hogy nem kapta meg azt a felhatalmazást, amelyet kért. Teljes felhatalmazást ka27*