Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-198

Az országgyűlés hépviselöházánok lósítani nemzeti feladatainkat; van-e elég erőnk ahhoz, hogy egyszerre valósítsuk meg az állami feladatot: régi határaink visszaszerzését és a nemzeti feladatokat: társadalmi és gazdasági szervezetünknek korszerűvé való átváltoztatását? Az tehát a kérdés, hogy van-e elég erőnk ezeknek egyidejű megvalósítására, vagy pedig a feladatok mérlegelésében és a teendők elvégzésében sorrendet kell felállítanunk. T., Ház! Nem kutatom, hogy mennyiben okozták a rajtunk kivülálló tényezők azt és mennyiben vagyunk mi az okai annak, hogy ezek a feladatok egyszerre és most várnak megoldásra. Tényként kell elfogadnom azt, hogy háború van. Azt kell tehát vizsgálnom, hogy háború közepén megvalósíthatók-e ezek a feladatok. Ha megvalósíthatók, akkor meg kell őket valósítani, de ha nem valósíthatók meg, akkor sorrendet kell felállítani. A mai helyzetben nem árt a múlt vizsgálata sem. A múlt hasonló nagy sorsdöntő helyzeteit vizsgálva, azt kell megállapítanom, hogy a magyarság amiatt, hogy állami és népi erői nem fedték egymást, — mert míg egyfelől a maga szentistváni birodalmát fenn akarta tartani és be kívánta tölteni történelmi szerepét, addig másfelől az e területen belül élő idegen nemzetiségek feszítő erejével állott szemben — sohasem tudta állami és nemzeti feladatait egyidőben megvalósítani. 1848-ban egyszerre próbáltuk megoldani állami feladatainkat; államunk és nemzetünk függetlenségének megszerzését és a népi feladatokat: a reformok megvalósítását, de belebuktunk. 1918-ban még rosszabbul döntöttünk, amidőn a két feladat közül a társadalmi reformok megvalósítását akartuk és nem éreztük meg, hogy abban az időben egyedül és kizárólag az állam megvédése lett volna feladatunk. (Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Mindebből az a tanulság, hogy a feladatok végzésében sorrendet kell felállítanunk. El kell döntenünk, hogy melyik fontosabb, melyik a mindennél előbbrevaló és tudatosan vállalnunk kell azt az áldozatot, amelyet ez a másik oldalon a többi feladatok háttérbeszorításával jelent. Melyik feladat az első? T. Ház! Mi, akik 22 éven. keresztül megtanultuk, mit jelent a magyar állam és a magyar haza keretén kívül élni, habozás nélkül azt feleljük, hogy az állami feladatok az elsők, az országgyarapítás művének véghezvitele és biztosítása. De a feladatok sorrendjében nemcsak mi döntöttünk így, hanem maga a nemzet is döntött már 22 évvel ezelőtt, amidőn nem nyugodott bele a trianoni ítéletbe. Inkább vállalta a kitaszítottságot, a megalázottságot, a nyomorúságot, de nem mondott le történelmi jogairól és nem egyezkedett, pedig a kisantant gazdasági javai készen álltak volna egy megalkuvó és lemondó magyar politika alátámasztására. És amikor közeledett a lehetőség a trianoni bilincs letörésére, egyszerre ugrott előtérbe a felszabadítás, az orzággyarapítás feladatának elsőbbsége. Milyen •yorsan, milyen példátlan egyhangúsággal, liekkora áldozatkészséggel teremtette meg a nemzet a siker első feltételét, honvédségünket! T. Ház! A magyar nemzet nagysága és életakarata ebben nyilvánult meg. Szorongva láttuk mi, akik kifosztott és kirabolt országrészszel tertüuk vissza, hogy ezekben a nehéz időkben, amidőn minden fillérnek és minden darab kényérnek megvan a maga helye, a- nem'. ülése 19hl június 2$-án, hétfőn. 139 zetnek, a trianoni országrésznek milyen áldozatot kellett hoznia azért, hogy Erdélyben az életet fenntartsa és megindítsa. Az a 124 millió i-t-ngő, amelyet a kormány ErdSlyben beruházott, nemcsak a kormány jóindulatáról, hanem azton túl és elsősorban a magyar nemzet áldozatkészségéről is beszél. (Ügy van! Úgy \vanl a jobboldalon.) A gyakorlatban látjuk, mit jelent az, milyen áldozatokkal jár az, milyen leimondást követel a nemzet minden egyes tagjától az, ha a nemzet történeti jogaiból nem enged és hivatása betöltését mindennél előbbre helyezi. Annyi áldozatot hozott a magyarság ezért ezer éven keresztül és annyit az elmúlt 22 éven kt

K hogy ettől a vonaltól egy hajszálnyit is eltérni a már elért eredmények után dőreség lenne. {ügy van! Ügy van! a középen.) T. Ház! Nem akarom ezzel azt mondani, hogy feltételezem, hogy lenne a Háznak olyan tagja, aki ettől a politikától, az állami feladatoknak ettől a primátusától eltérni akarna. Ilyen magyar ember nincs és nem lehet. Csak azt akartam mondani, hogy ha vannak, —• mint ahogyan vannak — a feladatok fontosságát és sorrendjét illetően nézetkülönbségek, mi, az erdélyi párt és az erdélyi magyarság a magyar állam érdekét mindennél előbbre helyezzük és az országgyarapító politika sikere érdekében tudatosan minden áldozatot vállalunk, (Ügy van! a középen. — Helyeslés és taps a jobboldalon.) Ezt a célt annyira mindenek felett valónak tartjuk, hogy nem is vitatkozunk azon, hogy a siker érdekében hozott áldozatok közül mi az indokolt és mi az, amit el lehetne kerülni. Egészen tudatosan vállaljuk ezeknek az áldozatoknak nemcsak anyagi, hanem lelki és erkölcsi részét is. Mert az áldozatok közül nem az anyagiak a legsúlyosabbak, hanem a lelkiek és az erkölcsiek, {Ügy van jobbfelől.): meghasonlása a becsületes magyaroknak, akikben izzik a magyar élet megreformálásának akarata, de féket vetnek magukra, nehogy esetleg, bármi kicsit is, az elsőrendű politikai cél sikerét veszélyeztessék. És jelentkezik az erkölcsi veszteség is, amelyet azok prezentálnak a nemzetnek, akik ezeknek a becsületes magyaroknak az önfegyelmét olyan tökéletesen tudják kihasználni és a nemzet nagy politikai céljait a maguk egyéni érdekeivel tudják összeházasítani. Mi meguyugvással látjuk Bárdossy miniszterelnök úr beszédéből és cselekedeteiből, hogy ezeket az áldozatokat főképpen azokon a területeken, ahol á legrombolóbb ak — tehát az erkölcs területén — kisebbíteni, sőt megszüntetni akarja. Mert a nemzet képes várni és áldozatokat hozni továbbra is, ha látja, hogy áldozathozatalának nincsenek haszonlesői, és ha látja az előkészületeket arra, hogy a külső akadályok elmúlása után tervszerűen, gyorsan valósíttassanak meg mindazok a reformok, amelyek most halasztást szenvedtek. A lelki egység megteremtésére, a lelkek megnyugtatására különösen alkalmasnak tartjuk azt a törekvést, hogy »a kikerülhetetlen átalakulásra fel kell készülnünk« — mint monootta — »nemcsak lélekben, hanem azzal is, hogy gondosan számba kell vennünk mindazokat az adatokat, módszereket és terveket, amelyek lehetővé teszik, hogy az átalakulás összeütközések, zökkenések. tehát nemzeti erő ink csorbítása nélkül történhessék mag.,.«, »hogy megfelelően kiérlelt gondolatok és tervek szerint megvalósítsuk mindazt, ami állami és társadalmi intézményeinkben, de éppen úgy mindennapi éMünkbéii is a m^^asafeb nsn^eti 21*