Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-167
74 Az országgyűlés képviselőházának 167. ülése 19.' P 0 december 11-én, szerdán. életünkben, amelyben leledzünk. íme e*ey kerettörvényben ilyen belső elienmondásokat lehet megállapítani. T. Képviselőház! Itt kell kitérnem egy kérdésre és itt kell vitába szállnom a kultuszminiszter úrral erről, mert éhben a pontban van szó a felvehető hallgatók számáról és ehhez kapcsoltaik előttem szólott képviselőtársaim is azt a teteit, amelyről ennyi vita van, amelyet azonban úgy látom, nem egyformán értelmezünk: nevezetesen ez a hallgatóknak bizonyos társadalmi rétegek szerint való tagozódásának kérdése. Ne vegye rossznéven tőlem Donáth György képviselőtársam, nem tudok fellelkesedni afelett, hogy húsz kerek esztendő alatt 9%-ról 12%-ra emelkedett a földmíves lakosság fiainak képviselete az egyetemen (Donáth György: Nem lelkesedtem!) Nem vagyok hajlandó a miniszter úrnak azt az okoskodását magamévá tenni, hogy ennek a statisztikának vizsgálatánál nem a föld népének, hanem általában az alacsonyabb társadalmi osztályoknak részesedését tártja fontosnak. Nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt, mert rátérnék annak a szempontunknak hangsúlyozására, amelyet mondandó vagyok: minden félreértés elkerülése végett a pártunk által hirdetett népi gondolat egyik élettanilag, történetfilozófiailag és bárminő vonatkozásban kristálytiszta, megérthető szempontja az, hogy nem a társadalmilag mélyebb rétegekről van itt szó, hanem igenis félreérthe tétlenül a parasztságról. (Szöllősi Jenő: Ezt ki vánjuk! —Ügy van! Ügy van! a szélsobaloldaIon.) Ezt a szót használom, amelyet Veres Péter is használt. (Piukovich József: Történelmi osz tályt jelent!) Bocsánatot kérek — és ezt Donáth képviselő úrnak mondom, aki nem hiszi el n^ kern — a miniszter úr ezzel az állásponttal szemben a mai társadalmi tagozódásban alacsonyabban rétegezett osztályról beszólt, meg ?.s említve az altiszteket, munkásokat stb. (Fáy István államtitkár: De azt is mondta, hogy a paraszt fia is!) Ebben a minutumban felelek erre. (Szöllősi Jenő: Hol van már a paraszttól a csendőr! — Donáth György: Az is paraszt! Az első generáció! Postás, altiszt. Bszkrt.-kalauz!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak ilyen széleskörű tanácskozásokat folytatni. (Derültség.) Incze Antal: Ez nem tisztán faji kérdés, — tudom, hogy erre megy ki a dolog, hanem itt egészen más szempontokat is figyelembe kel] venni és legyen szabad ezeket csak egészen röviden megemlítenem. Kengeteget beszélünk az egykéről s ma már ott tartunk, hogy az egykekérdés tárgyalásában túlmegyünk a gazdasági magyarázatokon és olyan felfogásokat is hal lünk, amelyek a pszichoanalízis legexaktabb vonatkozásaival akarják ezt a kérdést megmagyarázni. Méltóztassanak megengedni, hogy erre egy rettenetesen egyszerű példát mondjak el. A székelységnek — bocsánatot kérek, nem parasztságnak, mert a székely nem engedi magát parasztnak nevezni — székelyföldi testvéreinknek történelmi szerepéről van szó. A Székelyföldön általában az volt a szokás, hogy mivel a székelység egy rendkívüli erős közösségi öntudat ban élő nép, nem úgy védekezett a gazdasági nehézségekkel szemben, hogy az egykére tért volna át, hanem úgy, hogy ha a székely gazdának több gyermeke volt, akkor ez a több gyermek berajzott a magasabb, — ha egyáltalán szabad itt ezt a szót használnom, — más foglalkozású társadalmi rétegekbe. (Közi Horváth: Sopron- és Vas megyékben ugyanez a I helyzet!) Ennek az volt az eredménye, hogy a kisbirtok nem aprózódott el, mert egy fiú maradt a birtokban, a többiből pedig lett iparos, tanár, egyetemi tanár, pap és püspök. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. —- Felkiáltások: >T Hála Istennek! — Fussy Kálmán: Volt rá lehetőség h Ne méltóztassanak tehát azt mondani, hogy az altiszt és az iparos is parasztból lett, mert az* azután bizonyos, hogy a biológiai rezervoár —r beszéljünk magyarul — lent van parasztságunkban. A sok gyermeket a parasztasszony szüli, nem pedig az altisztnek a csendőrnek, vagy a hivatalnoknak a felesége. (Ügy vant Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor tehát mi azt reklamáljuk, hogy az Isten szerelméért nyissuk ki egy kissé jobban ezeket a kapukat, ne méltóztassanak olyan nagyon hangoztatni, hogy ezeknek a fiúknak az aránya a főiskolákon húsz esztendő alatt nyomorult d/o-kai megnőtt, hanem tessék elhinni nekünk, hogy ezzel a magyar fejlődés egyik alapvető tényezőjét szeretnénk belepréselni a köztudatba. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Csak egy egész rövid kitérést még. Még 1920-ból maradt vissza a jelen törvényjavaslat 2. §-ának (3) bekezdésében a nemzet és állam iránt való hűség és erkölcsi megbízhatóság követelménye. En ezt nem kifogásolom, de kérem, méltóztassék konszideráció tárgyává tenni, vájjon szükséges-e ez az, érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőkkel szemben? 1920-ban és 1921-ben más viszonyok voltak. Vájjon ma is szükséges-e imég az, hogy a mai magyar középiskola által érettnek nyilvánított fiatalemberrel szemben ilyen furcsa igénnyel lépjünk fel? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nagyon furcsa!) Nem akarom ezt a kérdést hosszasabban taglalni, de talán a kultuszkormány maga is fog érezni egy bizonyos belső ellenmondást, (Szöllősi Jenő: Lelki terroreszköz ez!) amikor a sajátmaga adta érettségi bizonyítványban nem lát erkölcsi garanciát. En hangosan megdicsérem azt a bekezdést, amely azt mondja, hogy a felvétel kérdésében az egyetem illetékes karának, illetőleg a főiskolának tanári testülete határoz és ez ellen a határozat ellen fellebbvitelnek helye nincsen. Kérem, ne vegye célzásnak a miniszter úr, kereken kijelentem, hogy nem is rá értem: •nagyon szívesen szavazom meg ezt a pontot, amely pro futuro mindenféle politikai és miniszteri felülvizsgálati lehetőséget és protekciót kizár. De ha már ennyire vagyunk, akkor azt is meg kell mondanom, hogy a 3. §-sal kapcsolatban nemcsak nem látom ennek a szép elvnek az érvényesülését, hanem — ímegint egy belső ellenmondás — az előbb kifejtett brilliáns szép egyetemi gondolattal szemben itt mintha, valami rendőri szempontot akarna érvényesíteni a miniszter' úr, a kultuszkormány. (Ügy van! balfelöl,) Nem is beszél már többé az egyetemi és főiskolai ifjúság szervezetéről és ezeknek a szervezeteknek működéséről; nem beszél már az Alma Materről,, hanem kizárólag saját személyének, illetőleg a miniszternek ad ez a szakasz jogokat és felhatalmazásokat. En nem azt mondom, amit Donáth György t. képviselőtársam, hogy ez egy bizonyos hatáskör adása. Ez a 3. szakasz, — ha ebben a formájában keresztülmegy — irgalmatlanul azt jelenti, hogy a mindenkori egyetemi és főiskolai hallgatóság mindenkor ki lesz szolgáltatva a mindenkori kultuszminiszter politikai
