Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-188

Az országgyűlés képviselőházának 188. ülése 19hl április 1-én, kedden. 541 deli«. Először is legyünk tisztában azzal, hogy az a kisbirtokos-társadalom olyan termeivényekkei is rendelkezik, amelyeket sohasem mázsálnak meg. A búza, az árpa, a zab, amely keresztülmegy a cséplőgépen, a eséplésnél megmázsál ódik, hogy a csóplőrészt a gazda ki tudja belőle adni, de a répát, a burgonyát és kukoricát nem mázsálja meg, mert ebből nem osztozik senkivel és mivel nincs mázsája, nem tudja pontosan lemérni. De nem is kíváncsi rá, mert úgy is látja, hogy neki vagy családjának elég-e egy esztendőre. Méltóztassék tehát nagyon óvatosan kezelni ezt a kérdést, hiszen ezeknél az egyszerű embereknél könnyen előállhat, hogy egészen jóhiszeműen belekerülhetnek egy olyan állapotba, mintha kijátszották vagy megszegték volna a törvényt. Az X § (3) pontja így szól. (Olvassa): »terménynek, vagy terméknek rendelkezése alatt álló készletét a rendes gazdálkodás szabályainak meg nem felelő módon használja fel, vagy annak használható állapotban való tartásáról nem gondoskodik«. Ebből kétirányú baj is érheti a kistermelőt, ha nem kezeljük megértő módon a törvénynek ezt a pontját. Először is előfordulhat, hogy valaki, aki meg van bízva a készletek felhasználásának ellenőrzésével, azt látja, hogy a tyúkoknak adott ocsú között van egy pár szem búza, amely valahogy odakerült és akkor azt mondhatják, hogy a terményt nem az előírt módon használta fel. Ami pedig ennek a pontnak a második részét illeti, hogy: »vagy annak használható állapotban tartásáról nem gondoskodik«, megjegyzem, hogy minden gazda nagyon szívesen gondoskodott volna arról, hogy egy szem tengerije se menjen veszendőbe, mégis igen sok gazdának fele tengerije elpusztult, elpenészesediett, mert nincs megfelelő szárítóberendezése, nincs t megfelelő helye, ahol a terményt kiszáríthatná A magam kis gazdaságából állíthatom, hogy az elmúlt esztendő tengenritermését nemcsak hetenkint, hanem szinte másnaponként megforgattuk és most tavasszal mégis igen jelentős százalékban, közel 40 százalékban penészessé, használhatatlanná vált a tengeri. Nem lehet tehát a gazdát a terménynek olyan módon használható állapotban való tartására kötelezni, amely mód nem áll rendelkezésére, (vitéz Zerinváry Szilárd: A javaslat csak az észszerűtlen pazarlást sújtja, nem a jóhiszeműt!) Az ötödik pontban is van valami, aminél szintén kénytelen vagyok bizonyos szempontra felhívni az igen t. miniszter úr figyelmét. Ez a pont^ ugyanis röviden azt mondja, hogy az is vétséget követ el, aki a zár alá vett készleletet nem úgy használja fel, ahogyan elő van írva, hanem másképpen használja fel, vagy elfogyasztja. Nem tudom, hogy mit tervez a kormány a jövő esztendőre és miképpen kívánja zár alá és — mondjuk — leltárba venni az ország terménykészletét, de előfordulhat az, hogy a termény betakarítása után valóban az utolsó szemig megpróbálják — mondjuk — zár alá venni, vagy pedis: készletgazdálkodás alá helyezni a terményt. Ha egy gazdaembernek például éppen abban az időpontban hiányzik a cselédje, ha egy kisgazdának a • szolgája, vagy szolgálója elment, az ő részére nem adiák meg a terménymennyiséget és ha a következő hetekben az a kisgazdaember már tud magának egy _ másik cselédet szerezni, kénytelen neki enni adni, ha bentkosztosnak szegődött el az a cseléd, még akkor is, ha a zár alá vett készletet lesz kénytelen fogyasztani, mert annak a cselédnek másutt is valahogyan ennie kellene. Ilyen esetekben is nagyon óvatosnak kell lenni annak elbírálásában, hogy valóban elpazarolta-e vagy pedig elsikkasztotta-e a gazda azt a terménymennyiséget, vagy pedig jóhiszeműen egy ember táplálására használta fel. Igen t. Ház! Elismerem, hogy a mai időkben bőven akadnak lehetőségek a visszaélésekre, de — méltóztassanak megengedni — a hiányokat még sem lehet büntető eljárásokkal pótolni, hanem főleg csak termeléssel. Azt hiszem, a legelső teendő az lehetne, hogy végre szülessék meg ebben az országban egy egészen pontos termelési statisztika, főleg pedig agrár termelési statisztika. Agrárstatisztikáink nagyon gyengék és fogyatékosak. Meg vagyok róla győződve, hogy az igen t. közellátási miniszter úr is számos közszükségleti cikkről nemcsak azt nem tudja, hogy mennyi van belőle, hanem azt sem tudja, hogy mennyi holdon, mennyit termeltek belőle, mennyi volt belőle a termés betakarításának idején. Én olyan hiányosnak és olyan lazának látom as

1rárstatisztikánkat, hogy ezen feltétlenül változtatni és javítani kell, mert amíg nem tudjuk, hogy mi van a kezünk között, addig nem tudunk a kezünk között lévő készletekkel gazdaságosan és okosan bánni sem. A másik teendő az, hogy fokozni kell a termelési kedvet. Éppen ezért nagyon r vigyázni kell majd ennek a törvénynek a végrehajtásával, de vigyázni kell a törvény alapján majd kiadandó rendeletekkel is, hogy azok ne csökkentsék a termelési kedvet, mert veszedelmes következményekkel járhat az, ha a gazdatársadalom kedvét elvesszük a termeléstől. Legyen szabad mégegyszer bekapcsolódnom abba az előbb említett állításomba, amely szerint a nagybirtok csökkentette a hízlalási tevékenységét és legyen szabad megmondanom azt, hegy néhány héttel ezelőtt találkoztam egy olyan kisgazdaemberrel, aki komoly, nagyhizlaló számba megy, évente többszáz darab hízott sertést szokott eladni. Kisgazdaember az illető, aki körülbelül 100 hold földön gazdálkodik. Kérdeztem tőle, hogy az idén hcgvan áll a hizlalással. Azt mondja: éppen most adok el 200 darab hízót és most adok el 100 darab sovány sertést is. Miért, kérdezem. Azért, feleli, mert nem va,gyok hajlandó meghízlalni azt a 95 kilós sovány sertést, amelyért 2 pengő 10 fillért kapok kilogrammonkint, nem vágyóik hajlandó hat hónapig hizlalni azért, hogy hat hónap múlva kilogrammonkint 1 pengő 44 fillérjével fizessenek ki engem a baranyai vásáron. Ennek a gazdának elment a kedve a termeléstől és ha más kisgazdatartsaini is arra a következtetésre jutnak, amelyre ez a gazda jutott, akkor igen szomorú tapasztalataink lesznek a jövőben, mert meg fogjuk látni, hogy ez a törvény semmit sem használ a világon. Olyan áraikra van tehát szükség, amelyek mellett érdemes termelni. (Tildy Zoltán: Ez az alapja mindemnek!) T. Ház! Egy alapvető hibára legyen szabad itt felhívnom a t. Ház figyelmét. Magyarországon az utóbbi időben, amióta az árakhoz hozzá kellett nyúlni, mindig abból indultumk ki az árak megállapításánál, hogy milyen árak mellett tud megélni a fiixfizetéses alkalmazott, a tisztviselő és a kisalkalimazot' tak. Nem szabad tehát feljebb emelni az árakat, csak annyira, hogy meg tudja venni a 82*