Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-182

Az országgyűlés képviselőházának 182. betétesekkel szemben szintén óriási előnyben részesülnek:. Mert például itt említek egy esetet. A betétesek ki lettek elégítve, persze, a nagybetétesek, ahogyan az Somogyban mindig így szokott lenni. (Zaj a baloldalon.) A nagybetéteseik birtokokat, birtokrészeket, szőlőket kaptak, évek hosszú folyamán megkapták ezek jövedelmét, tehát bizonyos tekintetben egészen jól jártajk. A bukott intézet valóban a kamatkülönbözetenis keres, azonban ebből a kisbetétesek szintén nem láttak semmit, még kevésbbé kaptak. A kamatkülönbözetből telik a költséges felszámolásra, az útiköltségekre, kiadásokra, tehát mindenki azt mondja, hogy ha a kamatkülönbözetek csak ilyen improduktív kiadásokra mennek, akkor miért nem jön egyszer valaki rá arra, hogy a kisbetétesek követeléseit is végre meg kellene szerezni és azoknak is kellene valamit juttatni A Pénzintézetig Központ köteles minden évben ezeket a felszámoló intézeteket átvizsgálni, mindenre kiterjedő revíziót eszközölni. Ezek a revíziók eltartanak hetekig s rengeteg pénzt emésztenek. Két revizornak kell ezen résztvennie. Természetesen az egész felszámolási költségeket ezek az óriási megterhelések nem hogy csökkentenék, de még inkább emelik. Ezek a revizorok, ha feljönnek Pestre, heteikig dolgozzák fel az anyagot fi a végén kisütik, hogy itt van a hiba, ott van a hiba. Ekkor a Pénzintézeti Központ egy levelet küld, amelyben felhívja az illető pénzintézetet arra, hogy ezeket n.

r jegyzőkönyveket így vagy úgy az igazgatóság, a felügyel őbizptts ág együttes ülésein megtárgyalják, ismertessék. (Pándi Antal: Egy ilyen revizor ezer pengőbe kerül!) A takarékpénztár igazgatója dolgozik a szakértőkkel, de nem a revizorok által intern használatra készített adatokat kérik, hanem mindig azokat a leiratokat, amelyeket a Pénzintézeti Központ revizora küldött le a pénzintézet igazgatóságának és felügyelőbizottságának is. Ezek a leiratok tehát nem képezték a Pénzintézeti Központ tulajdonát, hanem a bukott intézeté voltak, annak az irattárában voltak, tehát a pénzintézet által hivatkozott rendelet nem is volt erre alkalmazható. Azáltal, hogy a Pénzintézeti Központ, mint felszámoló, ezeknek átadását a rendeletre hivatkozással megtagadta, önkénytelenül is az a kérdés vár feleletre, miért nem engedték meg a betekintést. Valtak ugyanis kisbetétesek, akik be akartak tekinteni ezekbe a könyvekbe. Ezt megtagadták s "jött hirtelenében a miniszteri rendelet, amely a Pénzintézeti Központnak is megtiltotta, hogy bárkinek is betekintést engedjen ezekbe a könyvekbe. A mindenkori revizor lehet, hogy teljesítette a kötelességét, de sok tekintetben bizony nem tudták megállapítani, hogy a könynyelmű kihitelezés által előállott bajok menynyiben vetették előre árnyékukat abban a bukásban, amely az 1930-as esztendőben bekövetkezett, figyelmeztették-e az igazgatóságot arra, hogy ne adja ki alaptőkéjének a felét nagybirtokokra harmad- és negyedhelyre, vájjon figyelmeztette-e a Pénzintézeti Központ a bukott intézetet arra, hogy ne adja egész váltó tárcáját visszleszámítolásra, hanem tartson otthon is váltókat arra az esetre, ha az intézetnek nehézségei vannak és ha immobil lenne, ezeket a rezervában tartott váltókat valamilyen úton hasznosítsa*? Sok kisbetétes joggal aggódik és gyanakszik, hiszen a Pénzintézeti Központ revíziója is biztosítéka kellene, hogy legyen annak, hogy a betétesek pénze nem vész el. Ha pedig ez mégis megtörténik, mint a Somogyi Takarékpénztár esetében is, akkor KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése 1941 február 19-én, szerdán. 459 felmerül a kérdés, vájjon milyen volt az a revízió és hogy hol vannak azok a leiratok, amelyekkel a Pénzintézeti Központ állandóan figyelte és irányította ennek a takarékpénztárnak az ügymenetét? (Pándi Antal: A felelősséget állapítsák meg!) Ha pedig a Pénzintézeti Központ nem végezte el száz százalékig a kötelességét, akkor ahelyett, hogy tíz éve végzi nagy díjazások és egyéb költségek mellett a felszámolást, talán mégis az lett volna az első dolga, hogy a kisbetétesek érdekében kebelezte volna he az igazgatósági tagok ingatlanaira a betéteket — teljes összegben persze — és nem a maga követelését biztosította volna száz százalékban, sőt sok esetben százötven százalékban. (Maróthy Károly: Kik ezek az igazgatósági tagok? Olvassa fel!) A Somogyi Takarékpénztár szomorú esetében azt láttuk . . . (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nincs itt a névsor! — Derültség.) Itt összeférhetetlen helyzet áll elő, amikor a felszámoló és a hitelező egy személy, legyen ez a hitelező akár természetes személy, akár köztestület vagy érdekképviselet. Annak érdekei mindig az elsők lesznek, különösen akkor, ha őt bízzák meg a felszámolással. Míg ebben az esetben a Pénzintézeti Központ hitelező és felszámoló . . . (Pándi Antal közbeszól.) Elnök: Pándi képviselő urat kérem, maradjon csendben. Gr. Festetics Domonkos: TTgylátszik, a múltkor nem volt itt a képviselő úr, bátor voltam a múltkor a névsort előadni. Benne van Kladnigg Alajos, a vármegyei alispán apósa, azután benne van Somssich Miklós felsőházi tag úr, benne van Festetics Kristóf gróf úr (Maróthy Károly: Csupa kisbetétes úgy-e?) és más emberek. Ha a képviselő úr az interpelláció után bele akar tekinteni a névsoriba, tessék itt van a táskámban az egész. Amikor ilyen földrengésszerű fordulat áll be, a kisemberek vagyonában, mint a takarékpénztár bukásánál, amikor elvesztik azt, amit egy életen keresztül nehéz munkával összeszedtek, akkor kötelesség lett volna azonnali segítséggel itt a kérdést megfogni és nem várni arra, amíg egyes megyei nagyságok az embereket megnyugtatják, nyugalomra intik és ezáltal az emberek, bízva abban, hogy történni fog valami, nyugodtan maradnak és elmulasztják azokat a lépéseket, amelyeket meg kellett volna tenni. Egy csomó kérdés, sajnos, már elévült azáltal, 'hogy ahelyett hogy ezek az emberek tettek volna lépéseket, vártak és bíztak azoJSban, akik nekik tanácsot adtak. Semmiesetre sem lett volna könnyebb annakidején az egész, vagyontömeget egymásik intézetnek átadni, — hiszea Kaposvárott két más intézet is volt, amely szintén akarta vállalni ezt a felszámolást, rle nem engedték. T. Ház! Idom letelt. Bátor vagyok leszögezni, hogy hiába hozunk bármilyen szociális törvényt, hiába hozzuk a legüdvösebb törvényeket, egy ilyen elhibázott felszámolás, amelynél sokezer kisember siratja a pénzét, ahol az igazgatósági tag urak örülnek és nevetnek, hogy őket baj, károsodás nem érte, de sok haszon érte éveken keresztül és nevetnek azon, hogy a szegény kisember szaladgál az ő egy életen keresztül megkeresett pénzecskéje után — a kisexisztenciák megtakarított filléreinek ilyen elvesztése nagyobb rombolást visz véghez mint amennyit bárhogyan is felépíthetünk. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Űjból és másodszor is kérem itt az ország színe előtt a pénzügyminiszter urat, hogy ne engedjen itt 68