Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-182

Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1941 február 19-én, szerdán. destvizsgálja meg és konkrét intézkedésekkel nyúljon bele ebbe a darázsfészekbe. Tapasztalatom az is, hogy mindenféle kortesszempontok is közrejátszanak, amelyeket érvényesíteni próbálnak bizonyos tanügyi ténvezők a legszegényebb lakossággal szemben*és éppen ezért az ellenzéki szellemű kisemberek járnak rosszul legtöbbnyire az ingyenes tankönyvekkel való ellátás kérdésében. Maga a miniszter úr is azt mondotta nekem, hogy ez a kérdés még egyáltalában nincs rendezve. Azt kérdezem a miniszter úrtól, mikor kívánja ezt az ügyet rendezni? En a miniszter úrtól ebben a kérdésben konkrét intézkedéseket kérek. Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az illetékes miniszter úrnak. Következik Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő úr második interpellációja, amelyet ugyancsak a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz jegyzett be. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »A biharmegyei majdnem tisztán román lakosságú Marciháza községben azt tapasztaltam, hogy ezt a derék és hozzánk húzó román népet mélyen lesújtja körülmény, hogy nincsen papjuík, lelkigondozójuk. Ügy tudom, másutt is a visszaszerzett területeken, gyakori eset, hogy a román, görögkeleti vagy görög katolikus lelkész akár bűntudatból, akár igazi ok nélkül, oktalan félelemből, a román uralom alatt maradt erdélyi területre szökött. Van-e valaminő terve, elgondolása a t. miniszter úrnak arról, hogyan lehetne ezen a hiányon segíteni, illetőleg a pap nélkül maradt román egyházközségeknek a magyar államhoz hű papok útján való lelki gondozásáról, a román, görög katolikus és görögkeleti egyházzal egyetértésben gondoskodni.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bihar vármegye egyik tiszta román községében, ahol édesapámnak birtoka volt, s ahol én a lakosságot gyermekkorom, óta ismerem, — ez a község Marciháza, Geszt és Nagyszalonta, tiszta magyar községek között — azt tapasztaltam, hogy ennek a jóindulatú és derék román népnek legfőbb panasza az, hogy nincsen lelki gondozójuk. Nekem azt mondták a marciháziak, hogy az ő papjuk, aki különben — állítólag, szerintük — semmit sem követett el a magyar állam ellen, átment román területre. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Miért lógott meg?) Én ebbe nem szólok bele, természetesen, mégis azonban azt tartom, hogy mi a román kormánynak a romániai magyarsággal szemben elkövetett módszereit nemcsak hogy nem utánozhatjuk a mi románjainkkal szemben, hanem ezzel a jóindulatú ro^ mán néppel szemben a legnagyobb megértéssel és szeretettel kell viseltetnünk. Ha tehát ennek a népnek az a kívánsága, — ismerjük, hogy milyen vallásos a román nép — hogy papot adjunk nekik, gondoskodjék a vallás- és^ közoktatásügyi miniszter úr arról, hogy jóindulatú, hazafias érzésű román papok, vagy ha ezek ezidőszerint nem állnak rendelkezésre, akkor leg

: alább a vallási funkciókat féligmeddig ellátni tudd tanítók kerüljenek ezekbe a jóindulatú községekbe, amelyek közé Marciháza és valószínűleg sok más község is tartozik. Én gyermekkorom óta csak jót mondhatok erről a népről, jóindulatú, derék, szerény nép ez, amelyet csak vezetői vihettek rossz irányba. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Bajcsy-Zsilinszky Endre: A vezetőkkel szemben való állásfoglalásunkat semmiképpen sem téveszthetjük össze azokkal a magyar kötelességekkel, amelyek ezzel a román néppel szemben is illetnek bennüket. Tudom, hogy nem fog nagyon könnyen menni ez a dolog, mert hiszen a román pópák túlnyomórészt átmentek a határon, (Felkiáltások a jobboldalon: Hála Istennek!) hála Istennek, s nem is az az emberanyag ez, amelyet sajnálnunk kellene, (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) a román nép lelki gondozásáról viszont igenis gondoskodnunk kell. Azt mondották nekem ezek a szegény marciháziak, hogy pap nélkül úgy érzik magukat, mint a kotlónélküli, szétszórt csirkék. Számolni kell ennek a népnek vallásosságával is és a magyar uralom első percétől fogva érezniök kell a jóhiszemű románoknak a magyar nemzet és a magyar állam gondoskodó kezét. Arra kérem a t. kultuszminiszter urat, méltóztassék odahatni, hogy ez megtörténjék. (Helyeslés.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az illetékes miniszter úrnak. Következik Paczolay György^ képviselő ár interpellációja a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét felolvasni szíveskedjék. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter, úrhoz a lelkipásztorok részére nyújtandó kedvezményes vasúti bérletjegyek tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszter lírnak arról, hogy a keresztyén egyházak lelkipásztorai részére nyújtandó kedvezményes vasúti bérletjegyek biztosítása elől a kormányzat mindezideig érthetetlen módon elzárkózott és nem volt hajlandó kétségbevonhatatlan jelentőségű nemzeti szolgálatát a lelkipásztori testületnek azzal sem méltányolni, hogy legalább a nem állami tanszemélyzet tagjai és azok családtagjai számára nyújtott kedvezményben részesítse a lelkipásztorokat? 2. Hajlandó-e a miniszter úr a szervezett lelkészi álláson működő, megválasztott vagy véglegesített lelkipásztorok és a protestáns egyházak lelkipásztorai esetében azok családtagjai számára is a vasúti kedvezmény fbiztoQT T Q Q €1 7*3 S (i Elnök: Az interpelláló kénviselő urat illeti a szó. Paczolay György: T. Ház! Az a meggyőződésem, hogy ez a kérdés, a lelkipásztoroknak nyújtandó kedvezményes vasúti jegyek kérdése, nem felekezeti ügy, nem is kimondottan egyházpolitikai kérdés, amely a különböző álláspontok kiéleződése következtében esetleg viharokat támaszthatna. Az a meggyőződesem, hogy mindannyian egyetértünk ennek a kérdésnek korrekt, becsületes megoldását illetőleg. Megértjük, hogy a nemzeti társadalomnak, a keresztény nemzeti gondolatnak legkomolyabb, legmegbízhatóbb, legfáradhatatlanalbb harcos rétegével: a magyar történelmi egyházaknak keresztyén papságával szemben a liberális idők kormánypolitikája nem mutatott valami túlságos méltánylást sok egyéb más kérdés kezelésében sem, de ennek a kérdésnek elintézésében sem. Meg tudjuk érteni, hogy a liberális időkben, amikor a zsidóság mohó térfoglalásával brutalizálta az egész állami életet, a szellemi, tudományos életet, a sajtót, az irodalmat; amikor Ibrutalizálta, elfoglalta, monopolizálta magának és szellemének a magyar állami élet számtalan megnyi-