Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-180

Az országgyűlés képviselőházának 180. ben ő csak akkor tud egészséges, vagy mondjuk inkább így, jövedelmező foglalkozást találni, ha megfelelő összeköttetéssel rendelkezik. Ha ez nincs meg, ha tehát nincs protekciója, akkor menthetetlenül elvész, ha csak valami isteni csoda nem történik, mert a protekciózottak, a különösképpen pártfogoltak stróman-rendszere menthetetlenül és könyörtelenül víz alá nyomja még akkor is, ha esetleg gazdaságilag a közepes erejűek közé tartozik. T. Ház! Ma ugyanis nein a gazdasági élet egészséges formáját, hanem a valóságos, a romlott gazdasági rendszert kell figyelnünk ahhoz, hogy megállapítsuk a helyzetet, megállapítsuk, hogy ebből milyen következtetéseket kell levonni, mert hiába állítunk fel egy ábránd-képet, hiába állítunk fel egy fiktív tételt, az bennünket be fog csapni és a későbbiek során fogjuk látni azt, hogy mennyire helytelen alapról indultunk ki és mennyire csalódunk, amikor azután eredményeiben figyeljük az előmunkálatokat. T. Ház! Ezzel azt akarom mondani, hogy tárgyilagosan, de alaposan nézzük meg a mai gazdasági helyzetet és ne szégyeljük legalább magunk előtt bevallani azt, hogy ez a gazdasági helyzet minden, csak nem az, aminek lennie kell. Ne szégyeljük bevallani azt, hogy súlyos hibák történtek és ne igyekezzünk egymásra rákenni ezeknek a hibáknak az okozását, hanem nézzük, hogyan lehet segíteni, segítsük, amit lehet és könyörtelenül, tiszta kézzel lássunk hozzá ezeknek a sebeknek begyógyításához, tiszta, de könyörtelen kézzel vágjuk ki ebből a gazdasági életből mindazokat, akik nem odavalók, akár a gazdasági életről vallott felfogásuk alapján, akár pedig sötét eljárásaik miatt. T. Ház! Az expozé a kisiparról is megemlékezik, igaz, hogy elég futólag. Ezzel kapcsolatban én csak annyit kívánok megjegyezni, hogy ez idő szerint ebben az országban a, kisipar mostohagyermek. Pedig ennek a kisiparnak igen nagy része van abban, hogy Magyarországon az önálló exisztenciák fejlődesnek indultak és így gyarapodott az önálló és független kijelentést tenni merők száma. Az önálló exisztenciák szaporításával együtt azonban ezek a kisiparos családok a nemzetfenntartó erőnek egy-egy új bázisát ^építették ki. Ha pedig ez így, van, aminthogy így van, akkor szerettem volna, ha a csúcsminiszter úr a kisipart valamivel jobb szívüen kezelte volna és szerettem volna hallani, hogy azt a, solk jogos panaszt, amely a kisipar részéről a kormány felé irányul, legalább abban a mértékben óhajtja a miniszter úr orvosolni, amilyen mértékben a kisipar eddigi munkája alapján ezt meg is érdemli. Ne csak frázisként mondjuk azt, hogy pártoljuk a hazai ipart, hanem pártoljuk a gyakorlatban is. Szerintem ennek a gyakorlatnak igen fontos része az, hogy pártoljuk a kisipart, amely ebben az országban az önálló exisztenciák egyik fontos bázisa. Még csak a szövetkezeti kérdésről kívánok szólni. A szövetkezetekről igen sokat beszéltek már ebben a Házban pro és contra. Amikor én ehhez a kérdéshez hozzászólok inkább csak a szövetkezetekkel kapcsolatban ma elhangzott kijelentéssel szemben jelentek be különvéleményt. Ne érzelegjünk ebben a kérdésben se. Legyünk könyörtelenül reális emberek és nézzük a dolgot úgy, ahogyan van. Ne abban r az ideális felfogásban vizsgáljuk a kérdést, amelyben itt egyik előttem szólott képviselőtársam tette, hanem nézzük a szövetkezeteket úgy, ahogyan az életben működnek. Ha ezen a szemüvegen keresztül tárgyilagosan nézem a ülése I94.I február 14-én, pénteken. 385 szövetkezetek életét, akkor elfogadom a szövetkezeti gondolatot abban a formájában, ahogyan az ideális képben mutatkozik, de semmiesetre sem abban a formában, ahogyan az életben elég gyakran jelentkezik. Mi a szövetkezetet olyan intézménynek tartjuk, amely a zsidóság anyagi hatalmát — hiszen jelentősége tulajdonképpen itt domborodik ki — igyekszik a kereszténység kezébe átlendíteni. (Egy hmm jobbfelől: Úgy is van!) Véleményem szerint ez a szövetkezetek ideális célkitűzése. Ez helyes is. De méltóztassanak megnézni az életet. Én tapasztalatból beszélek, nem azért, hogy a szövetkezetek ellen, mint intézmény ellen szóljak, hanem hogy azok ferde kinövéseit világítsam meg és hogy kérelmet intézzek azokhoz, akik intézkedhetnek, tegyék lehetővé, hogy ezek a kinövések megszűnjenek. Az ország számtalan helyén tapasztaltam azt, hogy pontosan ott, ahol valóban a zsidóság gazdasági hatalmának csökkentését kellett volna előmozdítani, nem jelentkezett a szövetkezet, ahol azonban egész; séges keresztény kereskedelem, a gazdasági életben aránylag elég jól elhelyezkedve, bírta ÍI versenyt a zsidósággal, sőt azt részben maga alá is gyűrte, ott igen sok helyen jelentkezett a szövetkezet és működése nem azt eredményezte, hogy a zsidó kereskedelmet próbálta háttérbe szorítani, hanem azt eredményezte, hogy a keresztény kereskedelem kezdett gyöngülni. Erre maguk a szövetkezet tárgyilagos vezetői is rájöttek és próbálták ezt a kérdést valamiképpen a keresztény kereskedelem javára megoldani. Ha a szövetkezet azt a feladatot végzi, amely, mondjuk, egy nagyvonalú nagykereskedelem feladata, amely tehát anyagellátás a nélkül, hogy a gazdasági élet más egyéb rétegeibe és feladataiba beleavatkoznék, akkor eddig a pontig helyeslem a szövetkezet működését. Továbbmenőleg helyeslem azt a munkáját is, amikor a zsidó kereskedelmet igyekszik a maga gazdasági bástyáiból kilendíteni, de amikor azt látom, hogy a szövetkezet ma a gazdasági élet minden egyes részébe beavatkozik és az egészséges keresztény kereskedelmet igen sokszor valósággal megbénítja gazdasági fejlődésében, akkor én nem látom a szövetkezetnek azt a nemes feladatát, amelyet az ideális célkitűzései mutatnak, hanem akkor egy, a keresztény kereskedelmi életei igen erősen gáló tényezőt látok benne. Véleményem szerint a szövetkezeteknek ezt a munkáját meg kell szüntetni. Nem lehet tehát az, hogy ma Magyarországon kereskedelmet esak a Hangya csinálhasson, nem lehet az, hogy kereskedelmet ma csak a Mezőgazdák Szövetkezete csinálhasson, nem lehet az, hogy kereskedelmet Magyarországon ma csak ezek a mondhatnám^ államilag szubvencionált szövetkezetek bonyolíthassanak le, mert ha ez történik, akkor eljutunk odáig, hogy a keresztény kereskedelem teljesen meg fog bénulni és megint az történik, hogy egy zugban kifejlődött kereskedelmi élet fog úira elburjáhozni, éppen a zsidóság erősebb tőkekapacitása folytán. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy ezzel micsoda eredményeket érünk el, éppen a nemzetfenntartó niagyar faj gazdasági megkárosodása tekintetében. Amikor tehát ezt a kérdést idehoztam a Ház elé és amikor a magam véleményét minden kertelés nélkül megmondottam, kérem a kormányzatot, és kérem a jelenlévő miniszter urat, akinek módja van a dolgokba ebben a tekintetben belenyúlni, tegye lehetővé azt, hogy a gazdasági életnek azokban a szektoraiban, 56*