Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-180
376 Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1941 február 14-én, pénteken. Valamikor helyesen gondolkozott a magyar kormány, amikor nem aknázta ki Kárpátalját, hanem inkább Szlovenszkóí és Erdély déli részét igyekezett kihasználni, amely déli rész még jelenleg nincsen kezünkben, de vissza fog kerülni. Kárpátalja tehát kiaknázatlanul maradt meg e kincsek tekintetében. Felhívom a csúcsminiszter úr és a kormány figyelmét, hogy törekedni kell arra, hogy az ottani nyersanyag már a helyszínen fel legyen dolgozva. Kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. JBeneze György: Itt van az állattenyésztés kérdése, mely szomorú képet mutat. Annak a gazdának el kell adnia egy négyéves tehenet a borjújával együtt, hogy egy-két gyermekét felöltöztesse. (Ügy van! a baloldalon.) Arról, hogy valaki a gyermekét taníttatni is tudja, szó sincs! Nem akarok senkit sem támadni, de borzasztó, hogy mi van Kárpátalján kereskedelmi téren. Sokhelyütt előveszik a cseh időből viszszamaradt textilárukat — felhívom erre a miniszter úr figyelmét — és ahol előveszik a cseh óra alatt összegyűjtött textilárukat, azokat ma annyi pengőért adják el, mint amennyi cseh koronát akkor nem adtak meg értük. És mi a helyzet ott, azokon a részeken, ahol munkanélküliség van? Mert — mint az előbb mondottam — nem áll az, hogy az egész Kárpátalján van munka. Ahol erdőkitermelés van, ott vaii munka, ahol azonban nincsen erdőkitermelés, ott a helyzet nagyon szomorú, mert nem lehet dolgozni elmenni Krompachba, nem lehet elmenni a Bánátba sem, mert az most jugoszláviai terület, nem lehet elmenni sem Lupényba, sem Petrozsényba, kénytelenek tehát az emberek azon a kis területen keresni munkaalkalmat, ami pedig ott kevés van. Ezen a téren tehát feltétlenül haladéktalanul kellene valamit csinálni. Én állandóan foglalkoztam a gazdasági kérdésekkel, nem kormánytámogatással, hanem úgy, hogy a nép mindig a hátam mögött volt, beválasztott engem a szövetkezeti központba és máshova. Mindenütt ott voltam, de nem a cseh kormány akaratából, mert történtek olyan esetek, hogy amikor a szűkebbkörü igazgatóságból a szövetkezeti központba engem jelölt az igazgatóság, rögtön átüzent a tartományi elnök, hogy azonnal megvon mindent, tönkreteszi a szövetkezetet Bencze miatt. Ebben a működésemben látták ugyanis politikai megerősödésemet is. De azért csak ott voltam mindenütt! (Meskó Zoltán: Helyes!) A múltkor Hangya választmányi ülésünk volt. Kénytelen vagyok ezt szóbahozni, mert ezzel kapcsolatban olyan dolgok forognak fenn, amelyek nekem gazdasági téren igazáu nem tetszenek Kárpátalján. Mondom, választmányi ülésünk volt és a Hangya vezérigazgató úr kijelentette, hogy délután meg lesz alakítva az állatértékesítési szövetkezet is a Hangya keretén belül. Természetesen felszólaltam és azt mondottam: »Uraim, akkor ki az illetékes erret Hiszen itt van a választmány, itt van egy "mintegy 80 tagú választmány, ez az illetékes ennek az állatértékesítési szövetkezetnek a megalakítására!« A vezérigazgató úr mindenre válaszolt, csak erre a kérdésre nem. Azután megmondotta nekem, hogy miért nem válaszolt. Azt mondotta, hogy ez már elintézett dolog. Azt feleltem erre neki: Nem baj, csak lássuk ennek a dolognak va lami eredményét. Az állatértékesítés Kárpátalján ma is stagnál, amikor az az ember kimegy a piacra a jószágjával, azt sem tudja, miért megy odia. Ebben a tekintetben feltétlenül intézkedéseket kellene tenni. A mi jószágaink természetesen nem annyira kihízottak, mint itt az anyaországban hizlaltak. Magam is láttam az itteni hízott jószágokat, itt azonban erre be vannak rendezkedve és mindenféle segítséget kapnak, természetes tehát, hogy ki van hízva a jószág, de azért nálunk is van szép jószág, persze van silány jószág is. Mind a mellett a kárpátaljai népnek gazdasági segítő eszköze, hogy a gazda évenként egyszer eladja a tehenét, mert abból, amit tehenéért kap, tud adót fizetni és valami ruhával is el tudja látni a családját. A tehénért azonban — mondom — 300 pengőt vagy 200 pengőt adnak. Annakidején a csehérában azért a tehénért 3000 cseh koronát adtak, annak a gazdának a szükségletei pedig ma éppene úgy megvannak, mint annakidején, ugyanúgy kell fizetnie neki ma is a köztartozásokat. Itt van azután a háziipar fejlesztésének kérdése. A háziipar gyönyörűen ki volt fejlesztve a háború előtt. Személyes tapasztalatból tudom ezt magam is, mert már gyermekkoromban is szövetkezeti ember voltam. Azóta is valahogyan, nehezen sikerült nekünk a háziipart fenntartani. Például kosárfonót rendeztünk be Bilkén, ha nem is szövetkezeti alapon, mert a csehek ezt nem engedték meg. sőt támadták, de a falu azért mégis dolgozott. . Kérem tehát, hogy a háziipart méltóztassanak arra a nívóra emelni, amelyen a háború előtt volt. A háború előtt ugyanis a háziipar fejlődése nagyon szépen haladt. Emlékszem rá, hogy az egyik hegyvidéki kirendeltség Pataki nevezetű tisztviselője eljött hozzánk egy szövetkezeti igazgatósági ülésre és azt mondotta: »Uraim, hoztam nektek 1500 koronát.« Mi dolgoztunk, rendben voltunk, azt mondottuk: »Nekünk nem kell, mi már a számadásokat lezártuk, vissza kell vinned azt a pénzt.« Ilyen helyzetet szeretnék látni megint a háziipar terén! Az illető erre azt mondotta: »Akár kova könyveljétek el, de ezt a pénzt vissza nem viszem.« (Váczy József: Az egyik odaviszi, a másik nem akarja elfogadni!) Bele kellene nézni az eladósodás kérdésébe is, mert az ügyvédi karnak kivétel nélkül, akár zsidóról, akár keresztényről van szó, nagyon jó dolga volt a csehek alatt. Ha betekintünk a telekkönyvbe, minden betéten ott látunk egy plombât. Ha nem sikerült elárverezni azt az ingatlant, akkor ott van rajta a plomba, hogy igenis árverésre fog kerülni. Nekem erre is volna megoldásom. Meg kellene bízni a járásbíróságok elnökeit, hogy ebben az ügyben tegyenek jelentést a kormánynak, hogy így van-e és miből származott ez a helyzet. Igen t. Képviselőház! Nálunk az adóügyek intézése sem morális, mert a magyar adókiszámítás — ezt elismerték még az adóhivatali főnökök is — olyan, hogy a jesryzők nem értették meg, olyannyira, hogy például mi, képviselők azt hirdettük, hogy az adó sokkal kisebb és normálisabb lesz, mint volt a csehek alatt, ma pedig ott állunk, hogy pengőben több az adó, mint cseh koronában volt, holott a cseh koronát 7:1 arányban váltottuk be pengőbe. Erre felhívjuk az összes adóhivatalok és pénzügyigazgatása gok figyelmét, mert ez így van. Beszéltem az ilosvai adóhivatal főnökével, aki elmondotta, hogy nem tudnak boldogulni, mert