Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-180

370 Az országgyűlés képviselőházának ISO. és némely esetben egyetlen kényelmes és helyhez vezető szállítási úton lehetne lebonyolítani. Örömmel hallottunk arról, hogy a csúcsminiszter úr programmjában ott van a lakásépítés és a mezőgazdasági munkásoknak lakással való ellátása. Mi azt szeretnők, ha ez a mezőgazdasági munkáslakásépítés olyan akció lenne a maga megvalósulásában és elgondolásában, hogy anyagilag ennek a nagyon szegény rétegnek ne tenné messzi álommá a sajátlakú s elérését. Talán a legnagyobb irígykedéssel éppen azokat a mezőgazdasági lakásokat láttam sűrű németországi útjaimon, amelyeket havi 12—14 márka részlet fejében tudott megszerezni higiénikus, tágas, kényelmes otthonképpen a német mezőgazdasági munkás. Nagyon szeretnők, ha a nagy építkezési programmiban helyet kapnának a mintafaluk, amelyek a magyar építészeti stílus mintái is lennének tájegységek szerint, de minták lennének az ideális falu berendezéseiben is, és mégjobban örülnénk annak, ha ezek a mintafaluk legalább részben egyúttal telepes falvak is lennének. Akkor, amikor a csúcsminiszteri expozé meghirdette a magyar gazdasági mozgósítást, igen-igen jól esett látnunk ennek a magyar munkaakaratnak, amelyben mindig hittünk és rendíthetetlenül hiszünk is, a tényleges jelentkezését. Lehetetlen, hogy itt, a t. Ház színe előtt is meg ne említsem az erdővidéki tizennyolc székely községnek azt a gyönyörű akcióját, amely az erdővidéki közlekedés javítására maga ajánlja fel a munkát, a vasúti talpfát és csak azt kéri, amije neki nincsen, a szakembert és a vasúti sínt. T. Ház! Beszédidőm lassankint lejár, de nem végezhetem be a beszédemet anélkül, hogy rá ne mutassak arra, hogy egy nagy magyar tervgazdálkodás kezdetén jogosult minden kritika, minden komoly, a nemzeti közösség tulajdonságaival, teljesítőképességével számotvető aggály. Ha nem így lenne, akkor nem kezdeményezte volna éppen a kormáoay és a többségi párt ennek az expozénak vita alá bocsátását. Amennyire jogosult azonban az aggály és a kritika, annyira nincsen helye a kételkedésnek, a bizalmatlanságnak és főleg a kételkedés és a bizalmatlanság »ragályozásának«. Annyira ártalmas az a kritika, amely már nem javítani akar, amely nem egy közösségi célért való, hanem öncélú, amely kritika a kritikáért, s amelynek a cukor sohasem elég édes, a só sohasem elég sós és talán még a nyil sem eléggé nyilas. Nem ilyen kritikára és nem azokra a kritikusokra van szükségünk, akikről a falusi ember azt mondja, hogy darázsnak sok, de méhnek kevés, szúrni tud, de a közös kaptárba virágport és mézet hordani nem. (Ügy van! Ügy van! jobb felöl.) T. Ház! A Szentírás első könyvének tizenegyedik fejezetében olvashatjuk egy nagy építővállalkozásnak, a Bábel-torony építésének örökké tanulságos történetét. Nasy tanulság ez minden terv és minden közös építés számára. Az à nagy tanulság ebből, nogy Istennel és egymással békességben és egységben kell minden nagy vállalkozást, minden, a közösség érdekében álló építést végezni, mert különben a még oly nagyszerű vállalkozásból is csak Bábel-tornya lesz. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor én a csúesminiszter úr expozéját jó reménységgel, köszöntöm, a t. Háznak minden tagját felhívom, hogy necsak a maga sze- * ülése i9lfl február lU-én, pénteken. mélyében és körében, hanem odakint a kerületében, azokon a helyeken, ahol a szava iránytmutató és célt megjelölő, szolgálja a magyar tervgazdálkodás elindulásának, kiépülésének és áldott gyümölcsei termésének megvalósulását. (Éljenzés és taps jobbfelől és középen.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Malasits Géza! Elnök: Malasits Géza képviselő urat illeti a szó. Malasits Géza: T. Ház! Ritkán veszem igénybe a t. Ház türelmét, azért kérnem kell, szíveskedjenek hozzájárulni beszédidőmnek egy negyed órával való meghosszabbításához. Elnök: (Méltóztatnak, a képviselő úr beszédidejének negyed órával való meghosszabbításához hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. Malasits Géza: T. Ház! Igen sokak szerint új világ küszöbén állunk, mégis, ha a magyar kormányférfiak beszédeit halljuk és nyilatkozatait olvassuk, az az érzésünk támad, hogy ezek az urak még mindig a régi világ elgondolásaiban élnek, mert sem gondolatban, sem érzésben nem akarnak elszakadni a régi világ lói és minden törekvésük arra irányul, hogy ebből a régi világból annyit mentsenek át, amennyi egyáltalában átmenthető. A pénzügyminiszter úr mint gazdasági csúcsminiszter sziaitén azok közé tartozik, akik nem tudnak, de nem is akarnak a régi világ köldökzsinórjától elszakadni. Expozéjából ez a törekvés világosan kitűnik. Ebben az expozéban a kor inány közgazdasági, termelési és mezőgazdasági terveinek ismertetésével egyetemben, a miniszter úr őszinte hitvallást tett minden kertelés nélkül a kapitalizmus mellett. És ez az, ami ebben a beszédben dicsérendő, minden az utóbbi időben megszokott szociális frazeológia nélkül jelentette ki, hogy igenis a kapitalista termelés alapján áll kapitalizmust — terminológiája szerint a magángazdaságot — be is akarja illeszteni a közérdekű tervgazdálkodásba. Sajnálom a miniszter urat. mert lehetetlenre vállalkozik és tervei vágrehajtása során még igen sok keserű tapasztalatot fog szerezni a kapitalistákkal s nagyon sok olyan dologra fog rájönni, amikről Schopenhauer német filozófus egy alkalommal azt mondotta, bogy az életben a dolgok általában másként történnek, mint ahogyan az ember előre elképzeli. Mert nem lehet a közérdekű tervgazdaságot megvalósítani a kapitalizmus épségben tartásával, különösen nem háború idején. A kapitalista gazdálkodás ugyanis a profitszerzésre van alapítva és itt kell kijavítanom egyik igen t. képviselőtársamnak tegnapi kijelentését, aki azt mondotta, hogy a kapitalizmus a liberalizmus átkos szülöttje. Ez súlyos tévedés, mert kapitalizmus volt az ókorban a rómaiaknál, volt Görögországban, volt Egyiptomban és a töjbbi ókori népeknél, az újaibbkori kapitalizmus pedig körülbelül a keresztesháborúk végével kezdődik. A liberalizmus ezzel szemben a XIX. század szülöttje, időrendben tehát meglehetősen messze esik a kettő egymástól. T. Ház! Ezután a kitérés után csak arra akarok rámutatni, hogy a kapitalista gazdálkodás a minél több és^ bővebb profit szerzésén alapul. A profitszerzésben a kapitalizmus nem szívesen engedi magát zavartatni, nem szívesen tűr korlátokat és ahol kapitalista gazdálkodás van, — már pedig az egész világon, talán egy állam kivételével, ámbár ott is van kapitalizmus, csak államkapitalizmus, minden államban kapitalizmus van — a kapitalisták min-