Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-179
Az országgyűlés képviselőházának 179. pogány volt, nevezhetném ezt az expozét, a gazdasági élet (keresztségének is. Jól tudjuk azonban, hogy a keresztségét kis gyermekeknek szokták kiszolgáltatni és azt is jól tudjuk, különösen tudják mélyen t. képviselőtársaim, akik családfők, hogy a kisemberből nem lesz máról-holnapra nagy ember, az édesanyának sok kínlódása és az apának sok verejtékes munkája szükséges ahhoz, hogy a gyermeket felneveljék, hogy egyszer azután 18—20 éves máról-holnapra nagy ember, az édesanyánk érettségizett ifjú álljon elénk. Ugyanígy egy megkeresztelt új gazdasági rendszert sem lehet máról-holnapra úgy megvalósítani, hogy az minden tekintetben mindenkinek márólholnapra kész tálcán hozza a puha meleg kenyeret és a sült csirkét. Amikor azonban erre majd sor kerül, engedje meg nekem a csúcsminiszter úr, hogy már most felhívjam a figyelmét különösképpen Erdélyre, s annak különleges gazdasági és ipari gazdálkodására. Miként nem lehetett egy csonka országban egy olyan tervet megvalósítani, amely valamiképpen az egész ország javát szolgálta volna, mert hiányoztak hozzá az anyagi erők, azonképpen most ezek az erők lassan-lassan csatlakozódnak, habár most sem olyan formában, ahogy szerettük volna. Tudjuk jól, és személyesen a helyszínen győződtem meg arról, s ez az igazság, hogy a kormány mindent megtett, minden lehetőt elkövetett, hogy a visszatért területek átmeneti ideje minél kisebb zökkenővel történjék meg. A tervszerű erdőgazdálkodásról azonban, amelyet különösképpen meg akarok említeni, ne feledkezzék meg a csúcsminiszter úr, amikor erre ráterelődik a figyelme. Ne feledkezzék meg az erdélyi erdőkről, (különösen a székelyföldi közbirtokossági erdőkről, és vagyonúkról, mert hiszen ezekben az erdőkben és vagyondkban az elmúlt 22 éven keresztül, mint ahogyan Bethlen László gróf képviselőtársam mondotta, tényleg rablógazdálkodás folyt. A székely ember sohasem vagy nagyon ritkán jutott saját közvagyonához, hogy abból templomot és iskolát építsen. Egy egyszerű példát mondok rá. Ott van az én szülő falum. Oroszhegy, amely egyike a legszegényebb havasalji községnek. A közbirtokosság elhatározta, hogy a templomot megnagyítja, mert sok a gyermek, nem fér el a templomban sem a felnőtt, sem a gyermek, és Bukarestben valóságos élethalál harcot kellett vívni azért, hogy a székely saját vagyonából saját templomát megépíthesse. Az erdőgazdálkodás azonban szerény véleményem szerint nemcsak abban merül ki, hogy termeljünk, hanem abban is, hogy csametézzünk. Az elmúlt 22 év alatt inalunk csak vágtak, pusztítottak az idegen fanagykereskedők, vagy nagy fafcereskedők, ha úgy tetszik, Bukaresttel Összejátszva pusztították a magyar közvagyont és abból építették a palotasorokat. Az erdőgazdálkodás továbbá nemcsak abban áll, hogy termeljünk fát, de abban is, hogy a kitermelt fát mire használjuk fel. Minden székely kész famunkás, így jött a világra, nem tehet róla. Vannak olyan községek, ahol faedények készítésével foglalkoznak. Milyen nagyszerű volna, ha intézményesen megóvnák egy-egy ilyen területnek élet-létérdekeit. Mélyen t. Ház! Ami az iparágakat illeti, az iparfejlesztési terv megvalósítása, ahogy a gazdasági expozé mondotta, kifejezetten áll előttünk. Itt felhívom, a mélyen t. csúcsminiszter úr figyelmét arra, hogy különösen az átmeneti időkben az irányítást adja meg, mert az iparosok között, akikkel én már 12 éve fogülése 194-1 február 13-án, csütörtökön. 363 lalkozom, most egyszerre senki sem tudja az irányt, hogy melyik irányban legyenek lefoglalva. Ezért van az, hogy nálunk sok a munkanélküli iparos. Kérnek Szatmáriban iparengedélyt, tizennyolcat adnak kocsmákra, mert inni jól tudunk, tizennégyet textilre és a végén Szatmárban csak textiles lesz. Összefoglalva az egészet, ennek a hármas gyökérnek elültetése az igazi nemzeti valóság, ez oldja meg Magyarország szebb és boldogabb jövendőjét a gazdasági terv útján is. (Étjenéés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik % Nagy Ferenc jegyző: Pándi Antal. Elnök: Pándi Antal képviselő urat illeti a szó. Pándi Antal: Mélyen t. Ház! A csácsminiszter úr felállott és beszélt. Mi már több beszédét hallottuk, s amint többi beszédével, úgy ezzel az újabban elhangzott beszédével szeurnben is olyan bizalmatlanságot kell nyilvánítanom, mint az előbbiekkel szemben. Beszéd volt. A beszéd tartalma a plakátokon megjelent Ígéreteknek, az elhangzott beszédekbe sűrített prograinmokriak sűrített kiadása volt. Ujat nem találunk benne, de mégis van valami. Egy új ruhát vesz fel a esúesminiszter úr, ez a ruha pedig egy újabb pénzügyi politika, az arany detronizálása. A munkát azonban még mindig nem akarja arra a piedesztálra helyezni, melyre való. Érzésem az, hogy a csúcsminiszter úr számára ez a beszéd csak alkalom volt egy vallomástételre. Majdnem kétesztendei kínlódás után rájön végre ő is arra, hogy igenis van egy igazi út, amely elvezet bennünket ahhoz az új eszmei Magyarországhoz, amely a dolgozók Eldorádója kell hogy legyen. Hiszen mi vagyunk a tej jel-mézzel folyó Kánaán és az a szegény dolgozó még sem jut üiozzá ahhoz a kis száraz falat kenyérhez! A miniszter úr beszédének a vége igenis vallomás volt, elismerése annak, amit eddig tagadtak: a nemzeti szocializmus szükségességének. Ne csodálkozzék a miniszter úr, ha az Ígéretekben mi már nem tudunk hinni, hiszen a multak tapasztalatain okulva is látnunk kell, hogy a mi kormányunkban bizony kevés az előrelátás. A kormány csak akkor intézkedik, amikor a hóié már elönti a falvakat, meri amíg a hó a hegyeken ül, addig a kormány nem gondoskodik róla, hogy valamit sürgősen cselekedni is kellene. Amikor azután a nyakunkba zúdul az ár, akkor szaladunk és kapkodunk. Ez az, amit Imrédy igen t. képviselőtársam is említett: kapkodunk, toldozunk-föltözünk. Ez nem tervpolitika. Ha terv lett volna, vagy lenne most, akkor sem hinném el. Például, amikor 1939-ben megtermett a 80 kg-os búza, egyetlen esztendőre sem tudtunk előre gondolni és megpirosítottuk, eozináltuk a búzát, megetettük a disznókkal, ma pedig a disznók eledelét fogjuk megenni mi kukorica formájában keverve a kenyérbe. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Sajnos, így van!) Ilyen előzmények után bízzam abban az ígéretben, amit megint kaptunk*? Most jön a miniszter úr az olasz és német mintával, amikor azok már olyan hatalmas monumentumokat építettek, hogy csak belesápadni tudunk 1 ? Honnan vették ezek az arany nélküli nemzetek ezt az óriási erőt és képességet, hogy többet tudjanak termelni, mint a plutokrata aranyborjú-imádók? Rövid az időm, rá kell térnem az életből I
