Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-166

Az országgyűlés képviselőházának 166. ülése 1940. december 10-én, kedden ho g-y miért kéri a rehabilitációt és meg" is fogja kapni. Ezzel szemben a szemérmes bűnöst visszatartja a nyilvánosságtól való félelem, visszatartja az, hogy a 20 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekménye megint napvilágra kerül, újra tárgyalják az ítéletéi a bíró megint ítél és vagy felmenti, vagy elítéli, vagy próbaidőre bocsátja. Ezért inkább lemond a jogosítványról, lemond az iparigazolványról, lemond mindenről, mert nem akarja, hogy ügye felelevenedjék. Ezzel szemben a törvényi rehabilitáció helyesebb, mert vegyünk akár hosszabb időt, mint három évet és legyen öt évig terjedhető büntetéssel sújtandó bűncselekményeknél üt évi próbaidő: ha ezalatt az idő alatt az az ember nem követett el bűncselekményt, akkor a társadalomnak elég garanciája lehet arra, hogy ő valóban megváltozott és a jövőben tisztességes életmódot akar követni; azt is meg kell gondolni, hogy a mi büntetési rendszerünk is félig-meddig garancia, hiszen már a börtön is javít és nevel és nevelő célzata van a közvetítő intézetnek és a feltételes szabadságra bocsátásnak. Ha tehát valakit öt évre elítéltek és letölti büntetésének kétharmad részét börtönben és egynegyed részét közvetítő intézetben és szabadlábra kerül, ez már visszatartó erő. Ha ehhez hozzáveszünk öt évet, súlyos bűncselekmények esetében pedig 10 évet, akkor nem kell kutatni a tisztességes életmódot, nem keli kutatni azt, hogy érdemes-e az illető, amit a legsérelmesebbnek tartok, de a bizottsági tárgyalásra tartom fenn a kérdés közelebbi megvizsgálását. És főleg nem kell kutatnunk, hogy a kárt jóvátette-e, vagy sem, mert vannak esetek, hogy a kárt jóvátenni nem is tudja, hiszen a sértett az eljárás folyamán állítani fogja és tanukat fog hozni, hogy tőle telhetőleg jóvátohette volna a kárt és mégsem tette jóvá. Ezek azok a szempontok, amelyek a törvényjavaslat mostani szövege ellen szólanak. AT'^tóztpsséV mes'engedni.. hogy ez után az általános bírálat után a javaslatnak egy-két részletkérdésére térjek rá és előre kérjem az igazságügyminiszter urat, hogy ajbban^ az esetben, ha ezt a törvényjavaslatot a Ház általánosságban elfogadná, úgy ezeket az észrevételeket tegye megfontolás tárgyává és a bizottsági tárgyalás során esetleg- az előadó úr nyújtson be módosító javaslatot. Én helytelennek tartom a 3. §-nak azt a kitételét, hogy a rehabilitációs jog, illetőleg a hátrányos jogkövetkezmény megszűnése nem illeti meg az elítéltet akkor, ha az elítélt halálbüntetést, életfogytiglani fegyházbüntetést vagy tíz évet meghaladó fegyház- vagy börtönbüntetést, avagy szigorított dologházi őrizetet kap. A halálbüntetés arra az esetre szorítkozik, ha életfogytiglani fegyházra ítélték, 15 évet fegyházban töltött ki; ha 15 évi fegyházbüntetés után még 10, vagy 15 évet tisztességesen tölt el s a bíróság megállapítja róla e javaslat szerint a bírói rehabilitáció alapján, hogy talán érdemes is volt arra, akkor nincsen jogunk, hogy ezeket a súlyos bűntetteseket kizárjuk. A halálbüntetés és az életfogytiglani fegyház a régi büntetőtörvénykönyvnek nagyon súlyos kitétele. Mindössze pár eset van, amikor a bíróság halálbüntetést szabhat ki, ezek mind az emberi élet elleni bűncselekmények. Most méltóztassanak elképzelni egy esetet, egy szerelemféltésből vagy falusi virtuskodásból elkövetett gyilkosságot, ahol talán megvan az előre megfontolt szándék is, — hiszen ez is hozzátartozik a falusi virtuskodáshoz -— és ha az illető halálra, illetőleg- életfogytiglani fegyházra ítélik, az illető ]5 évet tölt fegyházban és ezután még 15 év telik el, összesen lehat 30 ev, és tegyük fel, hogy 20 éves korábail követi el ezt a bűncselekményt, akkor a társadalomnak nem kell attól félnie, hogy 50 éves korában az az ember, aki még fiatalon, suhanc korúban bűnözött, megint ilyesvalamit követ el. Én tehát kiegészítendőnek tartanám a 4. § intézkedését és igenis kiterjeszteném ezt az életfogytiglani fegyházbüntetésre, a 10 évet meghaladó fegyház- és börtönbüntetésre is, de kiterjeszteném a szigorított dologházi őrizet esetére,is. Miért terjeszteném ki? A szigorított | dologház felső határa teljesen bizonytalan, ez függ attól, hogy az illető elítélt hogyan viseli magát. Ha tehát ő már a börtönben is jói viselte magát, ez már bizonyos garancia arra. hogy ha az életbe kikerül, — hiszen már a szigorított dologházban is munkát teljesített — továbbra is jól viseli magát, és ha 15 évet teszünk hozzá mint próbaidőt, akkor nézetem szerint ez az idő tökéletesen elegendő arra. hogy az illető, aki hosszú időt töltött szigorított dologházban és a próbaidő alatt jól viselte magái kérhesse a rehabilitációt, hiszen belőle is értékes tagja lehet a társadalomnak. A másik dolog, amit helytelennek tartok, a 4. § első bekezdésének az az intézkedése, hogy utólagos megszüntetésnek akkor van helye, ha különböző feltételek együttesen fennállanak, ha tehát a bűntett miatt történt elítélés esetéiben öt év, mais esetben három év már eltelt attól az időtől kezdve, amely naptól kezdve a büntetés végrehajtását kegyelem vagy elévülés kizárta. Ezt én túlsóknak tartom, mert tegyük fel azt az esetet, — megint csak példával kell élnem — hogy valakit öt vagy három évre elítélték és negyedév múlva valami egészen különálló eseményből kifolyólag, egy nagy ünnep, nagy öröm miatt, vagy a Kormányzó Ürnak valami kegyelmi gesztusa miatt kegyelmet kap. Akkor az az eset áll fenn. hogy negyedév után áll be az előírt próbaidő kezdete, ami beállott volna esetleg három évvel később, ha a büntetést ki kellett volna tölteni. Ugyanez az ^eset az elévülés esetében is. viszont az elévülésnél a mi büntetőtörvénykönyvünk egyáltalán néni egyéniesít, úgyhogy én az időpont megállapítását máskép csinálnám, felemelném ebben az esetben magasabbra a próbaidőt. Még egyetlenegy észrevételem van. A külföldiekkel szemben a 15. §-ban az az intézkedés van, hogy a hátrányos jogkövetkezményeket meg lehet szüntetni abban az esetben is, ha külföldi büntetőbíróság ítélte el a külföldön tartózkodót, azonban a próbaidő szempontjából csak azt az időt lehet figyelembe venni, amelyet az elítélt kérelmének előterjesztése előtt Magyarországon töltött. Ebből borzalmas igazságtalanságok származhatnak, mert tegyük fel, valaki a kitöltött öt év után, amit 20 éves korában kapott, kint maradt külföldön még 30 évig. mire visszajön, 55—60 éves és ezt az egész időt külföldön a legtisztességesebben, a legbecsületesebben töltötte el, amit külföldi követségeink útján igazolhatna is, talán külföldön virágzó üzlete, állása volt; de nem rehabilitálható addig az ideig, amíg Magyarországon három vagy öt évet el nem tölt. Arra kérem az igazságügyminiszter urat, hogy ezt a külföldön eltöltött időt megfelelő igazolás esetén — hiszen a törvényjavaslat szellemével nem ellenkezik — ugyancsak számítsa be és ne mondja ki azt, hogy az illetőnek itt Magyarországon kelljen ezt az időt eltöltenie, annál is inkább,