Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. Ezek azok a kérdések, amelyek engem is, mint agrár képviselőt, hogy úgy mondjam, igen komoly aggodalmakkal töltenek el, mert hiszen azok az erőfeszítések, amelyeket egyes képviselőtársaim olyan nagy jelentőséggel ruháznak fel, egymagukban nem állanak meg. Ttt nagy, Összefogó Programm kell és nincs ember, aki ezt végrehajtsa, mert az egész szerkezete rossz a csúcsminisztériumi intézménynek. Van egy úgynevezett belső tartalmú és egy formai esúcsminiszterünk, már pedig két osúcsminisztérrel nem lehet dolgozni. Igen érdekes megfigyelnünk agrár vonatkozásban a pénzügyminiszter úrnak, mint esúcsminiszternek, azokat a megállapításait, amelyek az istállótrágyázásra, műtrágyázásra, az öntözésre és az állattenyésztésre vonatkoztak. Ha az ember elolvassa ezeket a részeket, annyira laza összefüggésben találja meg ezeknek taglalását, hogy szinte meg kell döbennie rajta. Logikus dolog ugyanis, hogy ha nagy koncepciót akarok hozni agrár vonalon, akkor tisztában kell lennem azzal, hogy ezek nem lazán összefüggő, hanem egymástól el nem választható problémák, (vitéz Lipcsey Márton: Szakemberek nincsenek?) Nagyon meglepett ez engem, mert talán így maradhatott ki az öszszefüggések érzése a csúcsminiszter úr részéről, amikor a takarmánymérleg-problémáról beszélt. Méltóztassanak csak beszélni a gazdákkal arról, hogy miképpen állunk az országban a takarmánymérleg egyensúllyal. A napilapokban is felvetik ezt a kérdést és látjuk, hogy baj van. Most azután jönnek a tanácsokkal, holott gyakorlatilag már évtizedekkel ezelőtt kellett volna megoldani ezt a problémát. De ha már ezt elmulasztották, joggal várhattuk volna a programmtól, hogy a takarmánymérleg egyensúlyának biztosítása céljából nagy összefogó, komoly irányzatot mutasson. Ezzel szemben a pénzügyminiszter úr, mint csúcsminiszter még csak az összefüggéseket sem érzi meg azok között a kérdések között, amelyek éppen a trágyázás, az öntözés és az állattenyésztés között fennállanak. Az a kijelentése pedig, hogy az Öntözés fejlesztését forszírozni kell, kétoldalú. Itt vigyáznunk kell és pedig azért, mert merem állítani, hogy az országos öntözésügyi hivatal olyan komolyan veszi ezt az egész kérdést és olyan nagy lépésekkel halad előre, hogy a gazdatársadalom a maga üzemiberendezésével nem tudja követni. Itt van például a tiszántúli vármegyéknek, Szolnok vármegyének vagy Hajdú vármegyének az állattenyésztési kérdése, legalább tizennyoile-húszszor annyi szarvasmarhát kellene 'beállítani, hogy az öntözéssel kapcsolatban ki tudják termelni a megfelelő istállótrágyamennyiséget. Sajnos, a legjobb indulat mellett sem látunk e tekintetben semmiféle irányvonalat. De igen érdekes a pénzügyminiszter úrnak, mint csúcsminiiszternek a földbirtokreíormmal kapcsolatos megállapítása is. Azt mondja, hogy ebből a szempontból kétféle birtokot kell megkülönböztetni: a tőkeintenzív nagybirtokot és a munkaintenziv kisbirtokot. Megmondom őszintén, hogy ez nagyon kellemesen hatott rám is. mert hiszen én soha sem voltam földosztó, nem is leszek. En mindig azt hangoztattam, hogy a földíbirtokreform kérdése nem telekkönyvi, hanem elsősorban üzemi probléma és az első pillanatokban szinte kellemesen hatottak rémi ezekről a birtoktípusokról szóló megállapítások. Ha azonban megnézzük, hogy mit ért a pénzügyminiszter úr tőke alatt, akkor azt. látjuk, hogy megállapítása ülése 19Ul febrimr 13-án, csütörtökön. 347 szerint a tőkét csak úgy foghatja fel, hogy az a munkának megtakarított eredménye, és hivatása az, hogy újabb munkaiehetőséget teremtsen, tehát a munka akkumulációjának bizonyos tormája; valahogy úgy érzem tehát, hogy ebben a beszédben a régi liberális gazdasági felfogás teljesen összekeveredik a modern nemzetiszocialista felfogással. (Frieke Valér: Rácáfol már a csúcsminiszter hetvenhétszer a liberálisokra, nem kell aggódni miatta!) Elnök: Csendet kérek, kéoviselő urak. a jobboldalon. Piukovich József: Mindenesetre ne méltóztassanak tőlem rossznéven venni, hogy ilyen szempontokat vetek fel, de ezt tisztán, mint agrárember teszem, mert valahogy az az érzésem, hogy amikor a esúesminíszter úr ilyen részletesen foglalkozik az agrárkérdésekkel, akkor talán nem vagyunk szerénytelenek, ha mi ezeket a kérdéseket a nyilvánosság elé hozzuk és módot nyújtunk akár a túlsó oldalnak, akár a csúcsminiszter úrnak arra, hogy ezekre esetleg megadja a maga válaszát. T. Képviselőház! Még továJbb is folytathatnám a csúcsminiszter úr programmbeszédének kritikáját, például abban a vonatkozásban, amikor a háziiparra és a népművészetre vonatkozó elgondolásait ismertette. Megmondom őszintén, hogy ezeket a kérdéseket én talán bele sem vettem volna ide. Közel ötven esztendőre visszamenőleg tanulmányozom a parlament könyvtárában a letűnt idők munkásságát és éppen tegnap olvastam el az 1893. évi decemberi és 1894 januári ülések naplóit. Csodálatos dolog, már akkor is ezekről beszélgettek. SaDnos, megállapíthatom azt, hogy nem volt olyan kormány, amely ezt elég komolyan vette volna. Kár akkor egy csúesminiszteri beszédbe ilyen problémát bevenni, mert nem veszik komolyan ebben az országban. (Nagy László: Ötven éve mondják és nem csinálnak semmit!) Azok az elgondolások, amelyeket a pénzügyminiszter úr, mint csúcsminiszter, a Ház elé, a nagy nyilvánosság elé hozott, kétségtelenül olyan részletkérdésekig szálltak le, amely részletkérdéseket mi már egymagukban is az egész programm csődbejutásának kell, hogy tartsunk. En meg vagyok győződve róla, hogy abban a lehetetlen helyzetben, amely szerkezeténél fogva a csúcsminisztériumot a pénzügyminiszter úr az ő legbensőbb énjében bizonyára vívódott, mert hiszen beszédében azokról az elgondolásokról beszélt, amelyekkel ő már december óta foglalkozott s végeredményében ezt az úgynevezett programmot hozta ki. Ez, t. Ház, nem programon, ez nem lehet az a vár, amely vár hivatva lenne arra, hogy megvédje és megerősítse a szehb és boldogabb magyar jövőt. En úgy látom, hogy ez olyan szerkezet, ezt a szerkezetet úgy állították öszsze, hogy azt a mai modern kor nehéz bombái könnyen szét tudnák bombázni; oly gyenge szerkezet, hogy egy buzogánnyal is könnyen be lehet törni a falait, sőt azt hiszem, még parittyával is lehetne ellene hadakozni. A. várnak ezt a gyenge szerkezetét elsősorban a kormány intézkedéseinek tulajdonítom, mert a kormány nem ismerte fel a feladatok komolyságát, nagyságát és Összefüggéseit, (vitéz Lipesey Márton: Maga meg: csak fecseg!) A kormány iránti legteljesebb bizalmatlanságom következtében ezt a programmot mint agrárképviselő, nem fogadhatom el a tárgyalás alapjául. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)