Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-174

172 Az országgyűlés képviselőházának 1? és odáig jutottunk, hogy köztenyésztésre már csak törzskönyvezett apaállatok kerülhetnek. Minden reménységünk megvan arra, hogy ha ezek a törzskönyvezett apaállatok belekerülnek majd a tenyésztésbe, akkor az egész or-, szag állatállománya sokkal magasabb nívóra fog emelkedni. Ha a dunántúli részeket nézzük, azt látjuk, hogy ott a tenyésztés annyira fejlett már, hogy mondhatjuk, talán harmincnegyven esztendővel előbbre van, mint a duna-tiszaközi, meg a tiszántúli részen. De fokozatosan ki kell építenünk az országnak ebben a részében is ezeknek az állatoknak a tenyésztését és megfelelő nevelését a törzskönyvezéssel és megfelelő apaállatok beállításával. T. Ház! Tisztában kell lennünk azzal, hogy Magyarország agrár jellegű állam és minden körülmények között szem előtt kell tartanunk az ebben rejlő értéket is. Az én szerény felfogásom és véleményem szerint az agrárállam alapját a föld, a földdel való munka, az állattenyésztés és az ezzel, kapcsolatos dolgok adják meg. Ha ezt az alapot nem rakjuk le és nem fejlesztjük ki úgy, hogy erre hatalmas épületet építhessünk, akkor a földbirtokos és földniívelőosztály ebben az országban nem fog olyan magaslatra emelkedni, hogy az államnak nyújtani, azt támogatni, erkölcsileg és anyagilag szolgálni tudjon. Nem szabad tehát kishitűnek és rövidlátónak lenni, hanem egész odaadásunkkal, a földmívelésügyi tiárca támogatásával és talán minden meggondolás nélkül a többi tárcák háttérbe szorításával olyan alapot kell adnunk, hogy ez a földmívestársadalom prosperálhasson, dolgozhassák és boldogulhasson. (Ügy van! jobbfelől.) Ehhez tartozik az állattenyéztés és az állatnevelés kérdése is. Az állam eddig is megtette, ami szükséges volt, hiszen látjuk az eredményeket. Nem akarok ezekkel a kérdésekkel részletesen foglalkozni, hiszen annak idején a költségvetés tárgyalása alatt, a földmívelésügyi tárca letárgyalásakor igen sok képviselőtársam, az előadó úr és más képviselőtársaim is nag'yon sok szakértelemmel szóltak hozzá ehhez a kérdéshez és többé-kevésbbé ki is merítették ezt a témát. Én most szigorúan csak az apaállatok mikénti beállítása és felhasználása szempontjából szólalok fel. Nagy nehézségek vannak a legeltetési 'társulatodnál, a községi legelőknél. A községek vagy a legeltetési társulatok magák, a saját pénzükből kénytelenek az apaállatokat beszerezni. A földmívelésügyi kormány ezeknek is adott könynyítéseket és támogatást. Néha államsegéllyel, kamatmentes kölcsönnel támogatják ezeket, azonkívül azzal is, hogy a megvásárolt bikáknak az egyes tenyészetekbe vagy községekbe való szállításánál kedvezményekben részesítik őket, sőt talán ingyen is szállítják ezeket az állatokat. De ez a segítség még nem elegendő. Mert mi a helyzet? Ha ma egy apaállat bekerül egy községbe vagy egy legeltetési társulathoz, akkor eúnek az állatnak a fedeztetési ideje két esztendő. Két esztendő múlva, hogy beltenyésztés ne keletkezzék, természetesen ki kell cserélni a bikákat. Amikor már két évig működésben volt esry ilyen legeltetési társulatnál vagy községnél az a bika, akkor a másik község már nem is meri megvenni, mert bizalmatlan egy ilyen állattal szemben, gondolván, hogy nem fogja tudni teljesíteni azt az eredményt, amelyet feltétlenül el kell várni tőle. Mi más marad tehát hátra, mint hogy ezt az apaállatot ki kell cserélni. El kell tehát adni és rendesen majdnem in-' 4. ülése 19 hl február 5-én, szerdán. gyeiig potom pénzért kerül lehetőleg a zsidó mészáros kezébe. A község ott áll, hogy két év múlva megint nincs bikája. Ma köztudomás szerint egy kétéves bika átlagos ára 1000 pengő. (Felkiáltások jobbfelől: 1200! A jobb 2000!) Van 1400-ért, 800-ért, 2000-ért, különféle árak vaunak, de .1000 pengő körülbelül az átlagos ár. Mármost az a helyzet, hogy két év után a községnek ki kell cserélnie azt a bikát és az ehhez szükséges pénzt a legelő állatok után befizetett összegből kell összeszednie. Ha ezt az összeget kivetik a legeltető gazdákra, akkor odajutnak, hogy amikorra az állat kétéves korát eléri, addigra már olyan sokat fizetnek a legeltetésre, hogy nem is érdemes azt az állatot felnevelni. Annak a hat hónapnak nagyon kis összegbe kell kerülnie, amelyet az állat a legelőn tölt, amíg növekedik, mert ha a téli tartás költsége egyenlő lesz a nyári tartás költségével, akkor már nem lesz érdemes az állatokat felnevelni, Ha ez a nevelési rendszer marad továbbra is és nem szaporítjuk állatállományunkat, akkor ennek az lesz a vége, hogy állatállományunk nem kívánt mértékben csökenni fog, amit meg fog érezni a mezőgazdaság, meg fog érezni a földek termelőképessége, nem lesz kivitelünk és nem tudjuk ellátni az országot tejjel. Ilyenformán lehetetlen tovább fenntartani a legeltetési társulatoknak és a községeknek ilyen apaállatokkal való ellátását. Az én elgondolásom a következő. Azt hiszem, hogy ha a földmívelésügyi kormány ebibe a dologba mélyebben beletekint, nem fogja sajnálni azt az összeget,. amely szükséges ahhoz, hogy az apaállatokat az állani maga szerezze be és maga helyezze el az egyes legeltetési társulatoknál vagy községeknél, ha kétesztendei használat után az állatokat transzferálhatja, kicserélheti. Ilyenformán annak az állatnak a tenyészképessége négy-öt, sőt hat esztendeig is el fog tartani és nem kell kétévi használat után a mészárosnak eladni. Ma már van törvényünk is az állattenyésztésről, 1940 : XIII. te, amely megállapítja az állattenyésztésre vonatkozó szabályokat. Hiányzik azonban ennek a törvénynek a végrehajtási utasítása. Ebben a végrehajtási utasításban fokozottabb mértékben meg kellene adni a lehetőségeket arra, hogy ha az állam maga nem bírná megcsinálni, hanem a vármegyékre bízná ennek végrehajtását, — mint ahogyan egyes dunántúli vármegyékben már meg is van — akkor a vármegyéket kényszeríteni lehessen arra, hogy a legeltetési társulatokat és a községeket megfelelő apaállatokkal lássák el. Itt nem volna szabad kishitűnek vagy szűkmarkúnak lenni, hanem minden áldozatot meg kellene hozni, hogy mindig rendelkezésre álljanak megfelelő számban szarvasmarha-apaállatok, hogy a gazdatársadalom ezektől a kellemetlen költségektől és sok vitára okot adó dolgoktól megszabaduljon. Ebből az államnak másának is nagy haszna lenne, mert szarvasmarhaállományunk nívó és tartalom, valamint használhatóság szempontjából emelkednék. Nemcsak a gazda látná ennek hasznát, hanem az államnak is megvolna ebből a megfelelő haszna. Tisztelettel kérem a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék ezt a kérdést megvizsgáltatni és méltóztassék a földmívelésügyi kormány rendelkezésére álló minden pénzösszeggel támogatni a gazdatársadalmat, hogy megszűnjék az a lehetetlen állapot, amely ma különösen a Duna—Tisza-közén és a tiszántúli részeken fennáll, hogy ott is olyan * állatállományt lehessen nevelni, mint a Dunán-