Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-174

158 Az országgyűlés képviselőházának 174. ülése 1941 február 5-én, szerdán. '• vagyok-e ezen a téren a szükséges intézkedé­seket haladéktalanul megtenni. Mindenekelőtt arra kívánok rámutatni, hogy a esuvározás kérdésének elbírálásánál több szempontot kell figyelembe venni. A kis­termelőknek és a mezőgazdasági munkaválla­lóknak az az érdeke, hogy ne kelljen nekik a gabonát a malomba szállítani, hanem azt a ma­lom lakásukon vegye át. Ezeknek ugyanis rendszerint nincsen annyi őröltetni való g-abo­náguk, hogy fuvaros fogadása/és a gabonának azzal való szállítása számukra kifizetődnék. •Togos érdeke a esuvározás azoknak a főközle­kedési írtaktól távol eső malmoknak is — így általában az interpellációban említett vízimal­moknak — amelyek kénytelenek a gabonát ma­guk összeszedni, mert az őröltetők nem visznek hozzájuk gabonát, hanem azt a könnyebben megközelíthető malomba viszik, még ha ez tá­volabb is van. Káros lehet azonban a esuváro­zás a malmok számára akkor, ha azt távolabbi malmok végzik s ezek a gabonát összeszedve a helybeli malmok munkalehetőségeit csökken­tik, sok esetben el is vonják. Ezek az ellentétes érdekek a esuvározás körül állandó vitákra és panaszokra adtak alkalmat s ezek következtében az érdekeltség többször kérte ennek a kérdésnek a rendezését. Kiéleződött a vita akkor, amikor egyes molnár­iparosok a csuvározó vámörlő iparosokat a kereskedelem és iparkamaráknál működő vár lasztott bíróságok előtt _ tisztességtelen verseny címén abbanhagyásra irányuló keresettel tá­madták meg. Ezekben a perekben a választott bíróságok igen sok esetben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a külön ellenérték nélkül folytatott esuvározás tisztességtelen verseny a vámörlő malmok részéről, mert a rendeletben meghatározott vámörlési díjban a esuvározás költsége nincs benne, a csuvározó iparos tehát megrendelőinek meg nem engedett ajándékot nyújt. Meg kell jegyeznem, hogy az egyik vá­lasztott bíróság megkeresésére az árellenorzes országos kormán y biztosa" azt a választ adta, hogy adott esetben e^y jól vezetett és kapa­citását jól kihasználni tudó vámörlő malom költségei az átlagos költségeknél annyival ala­csonyabbak lehetnek, hogy a esuvározás költ­ségét magára vállalhatja, a nélkül, hogy ennek folytán a gabona felőrlésével járó költségek a vámőrlési díjak megállapításánál alapul vett átlagértéket meg-haladnák, más szóval tehát a nélkül, hogy az egységre eső tiszta haszna kevesebb^ lenne, mint az átlagos haszon. A tisztességtelen verseny-perek folytán számos törvényhatóság és mezőgazdasági érdekképviselet felirattal fordult hozzám s rá­mutatott a fentebb már említett azokra a szo­ciális szempontokra, amelyek a esuvározás teljes meg-akadályozását nem engedik. Ezekután magam is szükségesnek láttam, hogy a esuvározás kérdése a lehetőséghez ké­pest r rendeztessék, ezért rendelettervezetet készíttettem. A szociális szempontokat magam is méltányolom, a visszásságok lelhető meg­szüntetését azonlban kívánatosnak tartom. Erre való tekintettel, a tervezetben a csuvározást .nem kívántam teljesen eltiltani, hanem gon­doskodni kívántam arról, hogy az a valóban indokolt mértékre korlátoztassék. Minthogy azonban az a kérdés, hogy a malom csuváro­zása mely esetekben mily területen indokolt, általános ismérvek alapján minden malomra nézve egyformán, érvényes szabályokkal nem dönthető el, az ilyen kétségtelenül egyszerűbb szabályozás (például a csuvározásnak bizo­nyos Számú kilométerben meghatározott su­garú körben való megengedése vagy a csuvá­rozásnak csupán a malom székhelyén és a szomszédos községekben való megengedése) tervét el kellett ejteni s ahhoz a kétségtelenül nehézkesebb megoldáshoz kellett folyamodni, ho gy az iparhatóság a község, valamint az érdekeltség meghallgatása után minden egyes malomra nézve külön állapítsa meg, hogy csu­vározása indokolt-e és ha igen, milyen körzet­ben. Azt terveztem, hogy a rendelet kiadásá­val egyidejűleg az érdekeltségeket és az ipar­hatóságokat tájékoztatni fogom azokról a szempontokról, amelyeknek a kérelmek elbírá­lásánál irányadóknak kell lenniök. A tervezetet megküldöttem az érdekeltsé­geknek, de onnan a legkülönbözőbb válaszokat kaptam. Voltak olyan észrevételek, amelyek általában véve a rendelettervezet alapgondola­tával egyetértettek, csupán a tervezet egyes mellékes rendelkezéseinek, mint például annak a rendelkezésnek, amelyik szerint a csuvá­rozni kívánó malomnak költségszámítást kell végeznie, a csuvározáskor mérleget kell magá­val vinnie, stb. — megváltoztatását, illetőleg elhagyását kérték. A beérkezett észrevételek tekintélyes része azonban a esuvározás teljes eltiltását kívánta. Ezekre a véleményeltérésekre tekintettel a közelmúltban az érdekelt tárcák és a molnár­ipari érdekeltségek bevonásával a vezetésem alatt álló minisztériumban értekezlet volt. Az értekezlet igyekezett az ellentétes álláspontokat összeegyeztetni s az értekezlet alapján rövi­desen rendezni fogom a kérdést olyan módon. hogy az interpellációban említett vízimalmok érdeke keli óképpen megóvassék. Kérem a t. Házat, hogy válaszomat tudo­másul venni méltóztassék. Budapest, 1941, évi január hó 28-án. Varga s. k. iparügyi miniszter.« Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az írásban adott miniszteri választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a föld­mívelésügyi miniszter úrnak Matolcsy Mátyás képviselő úr részére adott válaszát felolvasni. Arvay Árpád jegyző (olvassa): »T. Képvi­selőház! Dr. Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő úr 1940. évi október hó 9-én interpel­lációt intézett a miniszterelnök úrhoz a föld­kérdés megoldásának teljes csődje tárgyában. Tekintettel arra, hogy a szóbanforgó interpel­láció a vezetésem alatt álló minisztérium ügy­körét érinti, a miniszterelnök úr annak másola­tát azzal a kéréssel küldötte meg hozzám, hogy a választ én adjam meg. Az interpellációban felvetett kérdésekre válaszom a következő: A képviselő úr interpellációjában azt ál­lítja, hogy a zsidó tulajdonban lévő másfélmil­lió hold magyar földből az interpelláció elmon­dása előtt eltelt másfél év alatt egyetlen holdat sem adtak át a magyar parasztságnak. Ez az állítás a tényekkel ellenkezik. A zsidó tulaj­donban lévő és átengedésre kötelezhető ingat­lanok kiterjedése a bejelentések szerint alig haladja meg a félmillió katasztrális holdat. Ezeknek az ingatlanoknak átvételére eddig nem másfél év állt rendelkezésre. A zsidótörvény földbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehaj­tása tárgyában kiadott 8360/1939. M. E. számú rendelet ugyanis csak 1939. évi szeptember hó 8. napján jelent meg. Ez a rendelet, valamint az ezt módosító 9140/1939. M. E. számú rendelet szerint a zsidó tulajdonban lévő ingatlanokat 1939. évi november hó 1. napjáig kellett beje-

Next

/
Oldalképek
Tartalom