Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-172
Melléklet a Képviselőház 1941. évi január hó 28-án tartott 1724k ülésének naplójához. A nemzet nagy halottjának, kőrösszegi és adorjáni dr. Csáky István gróí, magy. kir. külügyminiszternek és Sopron törvényhatósági város országgyűlési képviselőjének végtisztességén, 1941. évi január hó 30-án, az Országház kupolacsarnokában, Teleki Pál gróí, magy. kir. miniszterelnök által mondott gyászbeszéd. Amidőn az Erdélyről történt bécsi döntés estéjén hazatértünk, a nemzethez szólva azt mondtam: »A munka oroszlánrésze Csáky István barátomra esett. Forduljon a nemzet szeretettel és bizalommal feléje és érezze azt, kije van Csáky Istvánban!« És ma én kell itt álljak és én kell búcsúztassam az egész nemzet nevében azt, akiben — mint sokkal fiatalabban — közös munkánk folytatóját, fiatalabb utódok nevelőjét láttam. Az, aki élete munkájával reményt és bizalmat ébresztett jelenünkben, — élete múlásának összefogó pillanatában örök reményt fakaszt a nemzet örökkévaló erejében — amelynek egy ősi törzsén ma is ilyen hajtás fakadhatott. Az emberek szemében Csáky István 21 éves diplomata működése alatt fényes, magasröptű pályát futott be. Én, aki munkásságának első napjától kezdve munkatársa voltam, tanuja vagyok annak, hogy ezektől az első napoktól kezdve Csáky István vezető egyéniség volt. Amikor mint a szegedi ellenforradalom külügyminisztere megfontoltabb, komoly munkatársat kértem magam mellé Bécsből Bethlen Istvántól, két hét alatt meggyőződtem arról, hogy a diplomataiskolából röviddel előbb kikerült 25 éves Csáky István ember, aki a megfontolt, komoly munkatárs szerepét legjobban töltheti be. Az első hetektől kezdve leomlott közöttünk minden korkülönbség s nem miniszter és titkár, de egyforma és meghitt munkatársak voltunk mesterségünkön belül és kívül, az akkor újjáébredő nemzeti élet egyéb terein is. Ott kezdtük már ketten a béketárgyalások előkészítő munkáját. Aztán Pestre kerültünk, ahol ez a munka kibővült. Ketten dolgoztunk eleinte három segéderővel. Amint a munka nőtt, bővült a szervezet s egy 7—8 főből álló, úgynevezett államtitkári értekezlet fogta össze, egyeztette, beszélte át az anyagot. Csáky István, aki akkortájt lett az új magyar külügyminisztérium attaséja, volt a jegyzőkönyv vezetője. De alig két-három ülés után hozzászólásai révén egyenértékűnek, egyenrangú vezető egyéniségként elismert tagja volt az értekezletnek, amely nagyrészt hazánk legjobb koponyáiból állott. Ettől kezdve, ami másoknak ranglépcső, az Csáky Istvánnak csak egy-egy szerep, feladat, feladatkör volt, — egy-egy része a nagy feladatnak, amelyet mindig egészében látott és amely legnagyobb átfogó egészében is reá várt. Csáky István attasé a magyar békedelegáció tudományos előkészítőjének titkáraként ment a magyar békedelegációval Párizsba. De egyben Apponyi titkára is és meghitt, szeretett, mindenben megkérdezett munkatársa. Csáky a fődelegátusokból álló vezető tanácsnak éppúgy jegyzőkönyvvezetője és szellemi támasza is, mint az előkészítő munkának volt. Ö vitte el a Quai d'Orsay-ra az összes problémákat, a magyarság összes életkérdéseit felölelő első jegyzékünket, — Ő, aki 20—21 keserves, de a történész által majdan hihetetlen rövidnek ítélendő esztendő múlva maga vihette fokozatosan győzelemre ezeket az érveket. Emellett — mint mindegyikünk — szakelőadó is volt. Őneki jutott a. Éuténföld problémája és húsz év muívia — mint négyhónapos külügyminiszter — ezt a földet Magyarországnak visszaszerezni. A békedelegáció hazatérte után Csáky István a rendes diplomáciai munkába lép. Ettől az időponttól miniszterségéig terjedő munkásságát három korcsoportra lehet osztani. A legkisebb ezek között az a néhány év, amelyet különböző külföldi állomáshelyeken tölt, ahol tanul, lát, barátokat szerez. Munkásságának legnagyobb részében azonban két különösen fontos állást tölt be magában a külügyminisztérium központjában. A sajtófőnök állását, előbb mint helyettes, majd mint sajtófőnök hét esztendeig, — majd három esztendeig a 21*
