Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Ülésnapok
TARTALOM. 156. ülés. 1940. évi november hó 20-án. Elnöki előterjesztések. — A földmívelésügyi tárca költségvetése s ezzel kapcsolatban a költségvetés XXII., XXIII. és XXIV, fejezete. Ismertette : Fricke Valér előadó. Hozzászóltak : Matolcsy Mátyás, Megay Károly, Németh Andor, Thassy Kristóf, Nagy Ferenc, Boér Ágoston, Szeder Ferenc, gr. Esterházy Móric, Meskó Zoltán, Csoór Lajos, Börcs János, B. Szabó István, gr.Serényi Miklós, vitéz Makray Lajos és vitéz Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter. — A pénzügyminiszter beterjesztette az 1941.évi államiköltségvetésről az 1940. évi augusztus hó 30-a előtti államterületre szóló törvényjavaslatot. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az iparügyi miniszter írásbeli válasza Közi Horváth József október 9-én az iparban és kereskedelemben foglalkoztatott munkások és egyéb kisfizetésű alkalmazottak munkabérének, illetőleg fizetésének a megélhetés drágulásának arányában való rendezése . tárgyában előadott interpellációjára. — A honvédelmi miniszternek a miniszterelnök nevében is adott írásbeli válasza Maróthy Károly október 9-én a leszerelt és a nyár folyamán kereset nélkül maradt falu népe téli ellátásának rendezése tárgyában előtérj esztett interpellációjára. — A miniszterelnök együttes írásbeli válasza Horváth Ferenc, Tauffer Gábor és Budinszky Lászlónak a cenzúra kezelése, a sajtócenzúra eltörlése, illetőleg megszüntetése tárgyában előterjesztett interpellációira. — Interpellációk : Keck Antal — a miniszterelnökhöz — a kormány filmpolitikájának azonnali megváltoztatása tárgyában. — Matolcsy Mátyás — a belügyminiszterhez — a Barcsay Ákos főispán úrral kapcsolatos vizsgálat tárgyában. — Mosonyi Kálmán — a belügyminiszterhez — a mentelmi bizottság által vizsgálatlefolytatása végett áttett megkeresések késedelmes elintézése tárgyában. — Stitz János — az iparügyi miniszterhez — a disznóbőr ipari felhasználása tárgyában. — Paczolay György — a miniszterelnökhöz — a kivándorolt magyarság viszatelepítése tárgyában. — Paczolay György — a belügyminiszterhez — a nagykőrösi városi közkórház : építése tárgyában. — vitéz Várady László — a földmívelésügyi és a pénzügyminiszterhez — a belvizek sürgős leveze' tése tárgyában. — A földmívelésügyi miniszter válasza. — Az iparügyi miniszter válasza Stitz János interpellációjára. — Tóth József — a földmívelésügyi és a pénzügyminiszterhez — a szőlő- és gyümölcstermő területek rézgálicszükségletének gyártásához szükséges réz biztosítása tárgyában. — A földmívelésügyi miniszter válasza. — Nyilas Ferenc — a földmívelésügyi miniszterhez — Borsod vármegye zsírellátásának biztosítása tárgyában. — A földmívelésügyi miniszter válasza. — Bánó Iván —a kereskedelem-és közlekedés ügyi miniszterhez— a falvak lakosainak petróleummal való ellátása tárgyában. — A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter válasza. — Turchányi Imre — a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — a felvidéki községi közkönyvtárak fenntartása tárgyában. — Fáy István vallás- és közoktatásügyi államtitkár válasza. — Festetics Domonkos gróf — a földmívelésügyi miniszterhez — a vidék faellátása tárgyában. — vitéz Szalay László — az iparügyi miniszterhez — a vidéki kisiparosok bőranyaggal való ellátása tárgyában. — Az iparügyi miniszter válasza. — Szabó Zoltán— a miniszterelnökhöz — az interpellációkról. — Rajniss Ferenc bejelenti, hogy a borárak emeléséből előállott illetéktelen profit tárgyában a kormányhoz i bejegyzett interpellációjának elmondásától eláll. — Gróf Károlyi Viktor — a kormányhoz — a zsidótörvény földbirtokpolitikai rendelkezéseinek be nem tartása és az azzal ellentétes intézkedések tárgyában. — Csia Sándor *a minszterelnökhöz — a titkos szervezkedés tárgyában. — Király József — a vallás- és közoktatásügyi, a belügy-, valamint a pénzügyminiszterhez — a miniszterközi bizottságok által a politikai községek költségvetésében véghezvitt »törlések« tárgyában. *r vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter válasza. — Király József — a földmívelésügyi miniszterhez — a csallóközi és csilizközi árvíz és belvizek elleni védekezés tárgyában. — A földmívelésügyi miniszter válasza. — Vájna Gábor — a belügyminiszterhez — Budapest székesfőváros közigazgatásánál alkalmazásban lévő zsidó vagy zsidó érdekeltségű köztisztviselők tárgyában. — Ronkay Ferenc — a földmívelésügyi miniszterhez — a Sajóiolyó szabályozása tárgyában. — A földmívelésügyi miniszter válasza. — Baky László — a miniszterelnökhöz — a sajtócenzúra eltörlése tárgyában. — Tornyos György — a földmívelésügyi, az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez — a téli tüzelőanyag biztosítása és a fogyasztóknak téli tüzelőanyaggal való zavartalan ellátása tárgyában. — Bárczay János földmívelésügyi államtitkár válasza. — Szabó Gyula — az iparügyi miniszterhez — a sokgyermekes ipari és bányász munkáscsaládok szociális gondozására létesítendő gyárgondozónői intézmény tárgyában. — Az iparügyi miniszter válasza. — Müller Antal — a belügyminiszterhez — a keresztény fogtechnikus iparosok ipara gyakorlásának biztosítása tárgyában. —A belügyminiszter válasza. <— . Ilovszky János —a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez — a téÜ és tavaszi balatoni közlekedés biztosításáról. — A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter válasza. — vitéz Tóth András személyes megtámadtatás visszautasítása címén. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése 597 157. ülés. 1940. évi november hó 21-én. Elnöki előterjesztések.- — A mentelmi bizottság benyújtotta jelentéseit Gál Csaba, Gruber Lajos, Baky László, Bodor Márton, if j. Eitner Sándor, Jandl Lajos, Matolcsy Mátyás és Spák Iván mentelmi ügyében. — Az 1941. évre szóló állami költségvetés : a vallás- és közoktatásügyi tárca. Ismertette: Tömböly Dénes előadó. Hozzászóltak: Palló Imre, Bálás Károly, Rajniss Ferenc, vitéz Makray Lajos, Varga Béla, Szabó Zoltán, Kéthly Anna, vitéz Faragó Ede, Meskó Zoltán, Molnár Dezső, Rapcsányi László, Gesztelyi Nagy László, Mester Miklós, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése 695