Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1204

i20 i .Az országgyűlés képviselőházának 16í Árvay Árpád jegyző (felolvassa a törvény­javaslat 2—7. §-ait, amelyeket a Ház hozzászó­lás nélkül elfogad). Elnök: A javaslattal ezzel részleteiben is végeztünk. A pénzügyminiszter úr az indokolásban kéri az ahhoz mellékelt kimutatásban feltünte­tett ingatlanelidegenítések tudomásulvételét. Kérdem, méltóztatnak-e- ezt tudomásul venni? (Igen!) A Ház az ingatlanelidegenítéseket tudomá­sul veszi, a javaslatot pedig tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszem át. T. Ház! Napirendünk anyagával végez­tünk. Javaslatot teszek ezért arra vonatkozóan, (hogy legközelebbi ülésünket jövő héten, folyó hó 10-én, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk s ennek napirendjére tűzzük ki: az egyes igazságügyi szervezeti ás eljárási kérdések szabályozásáról, a büntetőítélethez' fűződő hátrányos jog­következmények korlátozásáról és megszünte­téséről, az egyetemi és. főiskolai hallgatók felvéte­lének szabályozásáról szóló törvényjavaslatok tárgyalását, továbbá a kivételes hatalomnak négy hónappal való meghosszabbítása tárgyában beadott minisz­terelnöki előterjesztés feletti vita nélküli dön­tést, végül a 36 tagú országos bizottságnak 1939. évi december hó 20-tól 1940. évi június hó 19-ig terjedő idő alatt kifejtett működéséről szóló jelentését. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Pintér Béla képviselő úr a házszabályok 143. Va (1) bekezdéséinek a) pontja alapján személyes kérdésben felszólalásra kért enge­délyt. Az engedélyt a képviselő úrnak meg­adtam. Pintér Béla képviselő urat illeti a szó. Pintér Béla: Mélyen t. Ház! (Zaj. — Hall­juk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ügy érzem, hogy a miniszterelnök úrnak az után a meg­jegyzése után, hogy az én fiam is kapott a felvidéki cseh telepes birtokokból földet, tisz­táznom kell a Képviselőház előtt ennek a bir­toknak a megszerzését. Amikor a fiam ezt a földet megkapta, ak­kor én nem voltam képviselő, és az apai örök­lőidből 21 holdat leadtam. A fiam kapott 71 holdat, de nem ajándékba, hanem pénzért. (Zaj. —- Rajniss Ferenc: Parasztember! — Gr. Hitelesítették : Angyal László s. k naplóbíráló-biz< '. ülése 1Ô.W december 3-dn, kedöterl. Pálffy József közbeszól. — Rajniss Ferenc: Nem Pálffy-gróf! — Felkiáltások a szélsőbal­olríalon: Nem gróf!) Elnök: Rajniss képviselő urat kérem, szí­veskedjék csendben maradni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak a gró­fok kapnak? — Mester Miklós közbeszól.) Mes­ter képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. Pintér Béla: Ügy érzem, lelkiismereti fele­lősséggel is tartozom mind a képviselőház­nak, mind az egész magyar közvéleménynek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én az elmúlt húsz évnek minden napját, minden óráját a magyar ügynek szenteltem. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és a legtöbbször ültem bör­tönben. Elnök: A képviselő úrnak ezt a működését senki sem vonja kétségbe, méltóztassék azon­ban abban a keretben maradni, amelyet a ház­szabályok előírnak. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Indokol! — Rajniss Ferenc: Ez már mégis abszurdum! Gyerünk ki! — Zaj. — Matolcsy Mátyás és Maróthy Károly közbe­szólnak.) Matolcsy Mátyás és Maróthy Károly képviselő urakat rendreutasítom. A képviselő urat a szó megilleti, azonban méltóztassék a házszabályszerű keretek között megmaradni, (vitéz Imrédy Béla: Személyében támadták meg, szabad védekeznie!) Pintér Béla: Az én fiamat 14 éves kprában azért csapták el a gimnáziumból, mert en.bör­tönbcn ültem. Az én fiam Kolozsvárt ma is a honvédség soraiban katonáskodik. (Éljenzés.) Azt hiszem, hogy ha valaki illetékes a földhöz, akkor a magyar paraszt elsősorban az. (Fel­kiáltások a jobboldalon: Nem kifogásoljuk!) Kérem a miniszterelnök urat, hozza ide a 100 holdon felül juttatottaknak a névsorát is, mert ;; Felvidéken nagy izgalmat vált ki, hogy a Pálffy- és a Bethlen-családok földet kaptak. Csak az a kérésem van a miniszterelnök iirhoz, hogy erről is nyilatkozzék a Ház előtt, {Mayer János: Nem sajnáljuk magától! — Zaj.) Elnök: Hátra van még az ülés jegyzőköny­vét lek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőköny­vet felolvasni szíveskedjék. Árvay Árpád jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) lia észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hite­lesítettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 9 óra i7 perckor.) gróf Apponyi György s. k. ígi tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom