Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1162

1162 Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése 19hO. december 3-án, kedden. értékeket mindig átvette. Kulturális téren is nagy értékeket hozott magával Ázsiából, különösen a díszítő, a stilizáló művészet terén. Sajátságos, hogy amikor ez a magyarság, itt a Kárpátok medencéjén belül, az itt elszórt néptöredékekkel érintkezett és keveredett; amikor azután biztosította a maga hatalmi állását és meg-meglátogatta a nyugati pusztákat és erdőségeket; és amikor azután a szövetségesek kívánságiára megmutatta, hogy mire képes a magyar: akkor állandóan hatottak rá ezek a kultúrmegnyilatkozások és a magyar lélek mindig megtartotta a kultúrában a magyar lelkiségét. Nem tudott azonban semmiféle idegen hatás annyira hatni reá, hogy az ő magyar lelkiségét megsemmisítse. A legnagyobibfokú kultúrhatás érződött Szent István idejében, amikor keresztény papok lepték el az országot Itáliából, Prágából ,és Németországból és ezek a keresztény papok új civilizációt hoztak. Szent István korszakában megszűnnek bizonyos tradíciók, hiszen új, forradalmi időszak volt ez. Sokszor a tanulóim lelkében vetődött fel az a kérdés: Tanár úr, kérem, vájjon miért kellett ezt 30 év alatt megfcsipálui, miért nem lehetett ezt 200 éven át megcsinálni, akkor nem pusztult volna el száz és százezer magyar?! Én akkor azt mondottam: a történelmi pillanat azt követelte Szent Isk vántól, hogy a legsürgősebben vegye át ezeket a nyugati sajátságokat, mert csak úgy tudja nemzetét ezen a területen életképessé tenni. íme, a mai helyzet is ez, t. Ház! Nekünk sem szabad várnunk, nekünk is, a legsürgősebben kell megvalósítanunk a nemzeti és szociális forradalom minden javát, hogy ennek a nemzetnek egy újabb ezer esztendőt biztosíthassunk. De nem kívánok itt művészettörténeti előadást tartani; csak a legutolsó korszaknak, a szabadéivűség korának művészetpolitikájával és művészeti irányának kialakulásával szeretnék foglalkozni, mert hiszen éppen ez ellen kell nekünk felvérteznünk az új magyar kultúrpolitikát. Az abszolút szabadság elve jelentkezett nemcsak politikai, hanem szellemi téren is. A l'art pour l'art lehetővé tette minden művész egyéni elgondolását olyan formába u, hogy az anyagot tette meg istenévé és az idealizmust, mint belső tartalmat, a lelki motiválódást megtagadta. Az anyagot úgy alakította, ahogy neki tetszett. Előállott tehát az a végső helyzet, hogy egy-egy alkotásuk valósággal egy-egy kézikönyv magyarázó szövegével volt csak megérthető. Jöttek a művészetfilozófiák tömkelegei. Esküdtek erre, esküdtek arra, és a szegény magyar nép, amelynek lelki épülésére szolgált volna az isteni adomány, ott állott és igazán nem tudta már most, kinek van igaza a sok apostol közül, mert a refrén mindig az volt, hogy én így látom. Az a szegény szemlélő, mint jó magam is, sokszor megfordította magát, és valahogy úgy nézte az alkotást, és nem látott mást benne, csak színfoltokat. Itt van szerintem az egyik oka annak, hogy a művészet teljesen eltávolodott ezeknek az embereknek a kezében az élettől és a csőd felé haladt. Ez a csőd magával vitte a kultúrpolitikát is. Miután rájöttek, hogy a különféle izmusok csak részletigazságokat r adnak, mert nem ölelik fel a mai lélek sokrétűségét, ennek következtében zsákutcába jutottak. Mert nem igaz az, hogy csak impresszionalizmus, csak expresszional izmus, futurizmus, térkonstruktivizmus és kubizmus, stb. van. Igaz azonban, hogy vannak impresszív, expresszív, formálható kubisztikus hajlamú, sőt ezekkel ellentétben száraz, oknyomozó lelkületű, adottságokat hozó, illetve látleleteket felvevő és a részletigazságokban elvesző, magukat naturalistáknak keresztelt emberek. Ezeknek az izmusoknak a szolgálatára a maguk akadémiájává váltak és nem tűrtek más lelki adottságot, csak azt, ami az ő skatulyájukba beletartozik. T. Ház! Mi történt azzal a szerencsétlen művésszel, aki teszem fel, lelkileg és fajilag egészen más felépítésű, más szerkezetű, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Normális!) mondjuk, normális lény volt. Nem akarok senkit sem sérteni, de megállapíthatom, hogy még az is közrejátszott, hogy ha ennek a receptnek nem is felelt meg a fajta vérmérséklete, de csinálnia kellett, mert a kor divatja ezt így kívánta, különben nem vásároltak volna tőle képet. Mert tisztelet a kivételnek, sokszor bizony a cél máinem volt egyéb, mint az extravagancia. Mindenáron újat csinálni, nehogy Isten ments, az ő művészi felfogása valahogyis egyezzék a másik művész felfogásával és hogy az ő alkotása ne hasonlítson egy másik alkotáshoz. Az újdonságok keresése nem a művész, hanem a riport szándéka. A riport tárgyánál _ érthető, hogy szenzációs újdonságokkal akarja megnyerni a hallgatóságot, akarja csiklandozni az olvasóközönséget, de a művészetnek nem lehet indító szándéka a riport. A szabadelvűség világában az is cél volt, hogyan lehet például az élő húsból, vérből, lelekből álló istenteremtette fejet tökéletesen holt kubusok tömegévé sablonizálni. Ezt mondják a kubizmus karrikatúrájáínak. Már most a zsidóság itt kapcsolódott be. A zsidóság a maga spekulatív és örökké forradalmi lelkületével könnyen behódolt a különböző izmusoknak, külsőséges lelki karakterük minden tormát könnyen elsajátított, gyökértelen világpolgárságuk minden idegen befolyást divatossá tesz nálunk, mert hiányzik belőlük az átöröklődő magyar lélek tartalma. Faji karakterükből folyó cinizmusuk minden stiláris törekvésre könnyen kaphatóvá teszi őket, amit .M*W*lektualizmussal a virtuozitásig fokoznak, de úgy hogy ez a virtuozitás a művészetben kétes érték. Nem is magyar karakter, mert a magyar inkább dolgos, szűkszavú, de a virtuozitás nem kenyere. A magyar keveset szol, de ennek magva van, nem cikornyaz, hanem tömören adja elő gondolatát, nem szójátékokat gyárt, hanem gondolatokat termel es kozol. Ha pedig a zsidóság azt akarja bizonyítani hogy o mennyire asszimilálódott, akkor vahk csak igazán magyarkodóvá, de üres külsőségekkel. Természetesen mindjárt megjelenik, hozza a szűrt, a gatyát, a fokost, a karikást, a népies mondások közhelyeit, amint sajnos annyiszor látjuk a magyar zsidófilmek magyarkodo mesterkedéseiből. Hol van ettől a magyar levegő, hol van az a magyar lelkiség, amelyet a magyarság minden hatással szemben meg tudott védeni. Dehát ők ezt még a keresztvíz által sem érthetik meg, mert a magyar leiekhez édeskevés közük van. Lássuk már most, mi lenne a magyar művészet célkitűzése. A célkitűzése csak az lehet, hogy a művész állandó érintkezést tartson fenn környezetével mind táj, mind emberi szempontból, amennyire csak lehet, ismerje meg népének életét, megnyilatkozását, a magyar tájakat és a magyar ember gondolkodását. Nem népszínművészkedésről van itt szó, amit megkövetel a magyar művészet újjászületése, mert hiszen tudott dolog, hogy Kodolányi, a nagy magyar író tudott a népről írni népszínműi?, nélkül. D alios Sándor sem írt