Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1138

í 138 Áz oràzâggyűlés

: képviselőházénak 165. 'jiem lehet azi csinálni, hogy amit már tavaly I •'is bejelentett a kormányzat, hogy összeférhet- i iéiiségi törvényre szükség van, azt egy év '-- iitán teljesen leveszik a napirendről és nem nyújtják be az összeférhetlenségi javaslatok | •'..- Sőt a miniszterelnök úr azt mondja ez- j után, hogy: ó kérem, egészen hamis vágányon haladunk, nem szükséges az összeférhetlenségi j törvény, mert ha én egy összeférhetlenségi törvényt hozok, akkor itt nem marad egyetlen egy képviselő sem. (Szöllősi Jenő: Itt megmaradunk szép számban! — Zaj.) Ezt mondotta a miniszterelnök úr. De én újból csak azt mondom, hogy amit a kormányzat elhatározott j már, — (Egy hang balfelöl: Így momdtaf) \ ilyen értelemben mondotta, ha nem is ezekkel | a szavakkal — hogy harcolni akar a közéleti tisztaságért, hát harcoljon, mert ezt a harcot a nép. az ország népe várja éppúgy, mint az | előző plakátokon szereplő földbirtokreformot is. Még egyet kell felhoznom. Ujabban mind ! gyakrabban előfordul olyan magatartás, ! amely abban merül ki, hogy ezt az oldalt, az j ellenzéket lekicsinylik, semmibe sem veszik. ; Gondoljunk az interpellációkra. Ha az ellen- ; zéki képviselők nagy országos kérdésekben in- I terpellációkat terjesztenek elő, akkor választ 1 nem kapnak, pedig az interpellációnak az a j célja, — s ez alkotmányos joga és kötelessége | minden' képviselőnek, kormánypártinak, ellen- j zékinek egyaránt — hogy ha egy képviselőnek j : a kormányhoz valami kérdése van, mondjuk, ; valami kis felelősségrevonása vagy ilyen ízű j meginterpellálása a kormányzatnak, akkor a j kormány illető tagja arra az interpellációra j nyomban válaszolni tartozik. Most azt látjuk, { hogy ha kormánypárti interpelláció hangzik el, — és ezt a mostani újabb nagy interpella- j ciós dumpingnél figyeltem meg — akkor meg jelennek a miniszterek s a kormánypárti in- j terpellációra, akár megrendelt interpellációra, [ akár nem, rögtön választ adnak. Ellenzéki in- j terpellációknál azonban a válaszra, ,egy-két ; dicséretes kivételtől eltekintve, hónapokig várhatunk, sőt előfordul, hogy háromnegyed év után kapjuk csak meg a választ, (Szöllősi j Jenő: Rézgálic ügyben kapunk választ! — Egy i hang a jobboldalon: Az is fontos ügyi) Ebben nem látok mást, mint az ellenzék semmibevevését, lekicsinylését, helyesebben ennek mu- { tatását, ennek a látszatnak keltését, mert meg ' vagyok róla győződve, hogy sem a kormánypárt, sem a kormányzat az ellenzékét nem kiesinye-iheti le és nem kisebbítheti, legfeljebb ezt- a látszatot akarja mutatni, mert ez is egyik fegyveréhez tartozik. Ugyanilyen jelenség vált a miniszterelnöki tárca vitájánál nagyon hosszú időn ke. resztül az, hogy amikor már csak az ellenzéki szónokok voltak feliratkozva, mert a kormánypárt letörölközött, akkor sem a miniszterelnök, úr, sem az államtitkárja nem volt benn a költségvetés tárgyalásánál, (Szöllősi Jenő: Órák hosszat!) jelezve ezzel: a t. ellenzék beszélhet azt, amit akar, minket ez nem érdekel, a kormánypárt úgyis megszavazza a költségvetést, ÍEgry Zoltán: Elolvassák!) én tehát nem hallgatom meg. Tudom, hogy a kormánypárt megszavazza, hiszen ez természetes, de legalább a miniszterelnök úr vigyázna a látszatra és legalább azt a félórát szánja rá, amikor az ő tárcáját tárgyalják és legyen benn vagy ő, vagy az államtitkár úr. Még egy ilyen jelenség fordult elő legutóbb. Amikor Magyarország volt miniszterelnöke, azt hiszem» a túloldal által is eljsipért ülése 19JfÖ. december 3-án, ke'dolén, igen magas színvonalú beszédet tartott, akkor megdöbbenéssel láttam, h'ogy a miniszterelnök úr félig hátatfordítva a szónoknak, odahívta maga mellé egyik képviselőtársát és nagyon jó vicceket mondhattak egymásnak, mert nagyon édesen nevetgéltek. (Nagy László: Szomorú nagyon!) Ez nemcsak az ellenzék lekicsinylését jelenti, ihanem jelenti az egész parlament lekicsinylését és a parlamenten keresztül jelenti a néptömegek lekicsinylését is, amelyek képviselőiket ide küldték a parlamentbe. Arra kérem a miniszterelnök urat, hogy ezt a felszólalást annak ellenére, hogy ellenzéki oldalról jött, tegye megfontolás tárgyává és a jövőben legalább a látszatot óvja meg ezzel kapcsolatban. Még egy kérdést kell szóbahoznom, nevezetesen a családvédelem kérdését. Ez tulajdonképpen a pénzügyi tárcához tartozott volna, azonban itt is szóba kell hoznom, mert végeredményben nagyon jól tudóm, hogy a pénzügyminiszter úr intézkedik talán olyan esetekbea, amikor kizárólag adók behajtásáról, megállapításáról vagy kivetéséről van szó, ellenben a kormányzatnak és inkább a miniszterelnök úrnak, mint a kormány fejének kötelessége a családvédelem rendszeresítéséről gondoskodni. Nem akarok arról beszélni, mert már többízben szóltam róla, hogy új örökösödési törvényt kellene hozni, amely örökösödési törvénnyel — éppen az igazságügyi tárca vitájánál említettem meg — hatnunk kellene arra, hogy a nagyszámú gyermekkel bíró család megfelelő védelemben részesüljön. Én ^sokkal egyszerűbb dolgot mondok, amit Németországban már megcsináltak. Előrebocsátom, hogy a vám valamikor kizárólag azt a célt szolgálta, hogy az államnak megfelelő bevételt jelentsen. Később a vám átalakult védővámmá, amikor a célja, a pénzügyi bevételek teremtése mellett az volt, hogy valamely országnak, amely védővámokat állít fel, gazdasági érdekeit védje. Az adó eredetileg szintén azt jelentette, hogy az államnak megfelelő pénzügyi bevételéi legyenek, ma azonban a reformok idején, a vám mintájára az adót is be kell állítani a nagy nemzeti célok szolgálatába és ha meg tudtuk csinálni a védővámokkal azt, hogy egy ország gazdasági érdekét védjük, akkor meg tudjuk csinálni és meg is kell csinálni az adóval, hogy ezzel is szolgáljuk az országnak a gazdaságinál sokkal nagyobb érdekét, a család védelmét. Ezt a családvédelmet a német adórendszer tökéletesen keresztülvezette. Errenézve én csak egy néhány egészen rövid példát fogok felsorolni. A német jövedelmi adó beszedésénél látjuk azt, hogy négv kategóriát különböztetnek meg. A négy közül az elsőbe tartoznak a nőtlenek, az özvegyek és az elváltak, akik 65 éven alul vannak. A második kategóriába tartoznak a házasok, akiknek ötévi házasság után még nincs gyermekük, a harmadik kategóriába tartoznak azok, akik már túl vannak az ötéves házasságon és nem tartoznak az elsőhe^és a másodikba, végül a negyedik kategóriába tartoznak a többgyermekesek; ez az úgynevezett .»gyermekmérséklési« kategória, amelyben a gyermekek száma szerint mérséklik az adót. Egy-két példát a gyakorlati megoldásból: 600 márka adóalapnál csak a legényember stb-, tehát az első kategória fizet 10 márka adót, az összes többi kategóriák egyáltalán nem fizetnek. 1200 márkánál csak az egy-gyermekesig megy le az adóhatár, ezek