Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1124

1134 Az országgyűlés képviselőházának y 16. dalmát, másrészt a magyar parasztságot nem erősítették meg idejekorán azoknak a nagybirtokoknak felosztásával, amelyek ott rendelkezésünkre állottak s amelyekből azután az idegen uralom kovácsolt magának fegyvereket a maf

ryar kisebbség igazságos küzdelmének meggátására, áz egész magyar kisebbségi társadalom megrontására és eîszegényitésére. Miközben a mi visszatért kisebbségi magyar testvéreink ilyen sorsot éltek át és miközben odaát 20 éven keresztül bizonyosan azzal vigasztalták magukat, — amint tudjuk, hogy azzal vigasztalták magukat — hogy odaát Csonka-Magyarországon egy nagy erjedési folyamat van útban, amely előbb vagy utóbb, inkább előbb, mint utóbb, meg fogja változtatni, át fogja alakítani az egész csonka ország társadalmát, hogy csakugyan végrehajtsa, megteremtse azokat a reformokat, amelyek alkalmasak a magyarság 'belső egységének megteremtésére, a magyarság erejének növelésére, a magyar gazdasági élet, a magyar szociális élet nagy problémáinak megoldására, mondom, miközben ezt várták, most, hogy visszatértek hozzánk, 20 esztendő után azt találják, mint ahogyan a felvidéki testvéreink is azt találták, hogy nálunk Magyarországon ez alatt a 20 esztendő alatt tulajdoniképpen semmi sem változott. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az ország társadalmi struktúráját, gazdasági struktúráját illetőleg alig változott valamit; a kormányrendszer mikéntjét, a parlamentizmus életét, témaköreit, azokat a kérdéseket illetőleg, amelyek bennünket foglalkoztattak, ugyanúgy, úgyszólván semmit sem változott. Ma, 20 esztendő után is egy ugyanolyan világhelyzetben, egy világháború közepette, amely forradalmakkal rázta meg már előzményeiben egész Európát és forradalmi átalakulásokat teremtett, mi még mindig ugyanazokon a kérdéseken vitázunk. Ez azt jelenti t. Ház, hogy itt egy mélységes nagy beismerés van a Háznak minden oldalán, akár bevalljuk ezt őszintén, akár nem; ez a beismerés pedig úgy hangzik, hogy igenis, tragikusan elkéstünk ezekkel a nagy kérdésekkel és csakugyan igaza volt Széchenyi Istvánnak, amikor azt mondta, hogy Magyarország, a magyar nemzet csak ijedtében tudja magát nagy elszánásokra eltökélni, csak ijedtében tudja magát nagy reformokra elszánni. íme ezek a viták, amelyeket itt egymás között folytatunk, megint csak azt bizonyítják, hogy mennyire igaz volt az a Széchenyi-féle mondás a mai viszonyokra, a mi mai életünkre alkalmazva is. Hiszen, valljuk csak be magunknak egymás között, ezek a kérdések is, amelyeken ma vitázunk, amilyen a földreform kérdése vagy amilyen volt a választójog kérdése vagy a parlamentarizmus reformjának kérdése, ezek mind olyan dolgok, amelyek tulajdonképpen a liberális világ feladatai közül maradtak itt vissza Magyarországon a magyar közélet megoldandó kérdései gyanánt, mert ezeket alapjában véve odakint Nyugateurópában a radikális liberalizmus már mind megoldotta, ezek már túlhaladott kérdések. Amikor ÎQÏ azon vitáztunk, hogy az általános választójog a demokrácia szempontjából fontos és hogyan oldandó meg, odakint már régen niegs&Éraiek nemcsak a viták, hanem na^yré^zt régén kiábrándultak a nyugati országok közvéleményei ennek az úgynevezett' általános titkos szavazati jognak a jelentőségéből és fontosságából. Amikor mi idebent még mindig a feudális föld vagyonnak a szociális eV gazda

1 . ülése 194-0, december %-én, hétfőn. i sági következményein vitázunk és azon, hogy lebontsuk-e vagy milyen mértékig bontsuk le vagy ne bontsuk le ezeket az aránytalanságokat, odakint a liberalizmus jóvoltából, a helyesen értelmezett, az őszinte és jóhiszemű' liberális politika jóvoltából régen felszámolták ezeket a kérdéseket. (Rajniss Ferenc: Záróra -után mentünk á kávéházba!) Amikor mi itt a parlamentarizmus reformján vitázunk, odakint a nagy nyugati államokban a parlamentarizmust, mint olyant, régen megszüntették, eltörölték. Még azok a nyugati 'demokráciák is, amelyek elválaszhatatlan Öszszefüggésben éltek a parlamentáris kormájnyzati rendszerrel, közvetlenül a mostani világháború előtt, maguk is kétségektől gyötörve érezték már, hogy ezt a rendszert vagy reformálni kell vagy teljesen meg kell változtatni, annyira, hogy régi jellegéből és régi intézményeiből, törvényeiből tulajdonképpen senimi se maradjon meg. Elég, ha hivatkozom emlékeztetésül Tardieunek, a volt francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek a nagy munkájára, a francia parlamenti reform szükségéről, amelyben két köteten keresztül hajmeresztő és elképesztő példáját tárta fel az egész francia parlamentáris demokrácia romlottságának, tehetetlenségének, a pártok harcából folyólag folytonosan, szinte hónaprólhónapra egymást váltó kormányzatok kölcsönös tehetetlenségének. Es mi még most is ott tartunk, t. Ház, ma is azon vitázunk és tűnődünk rajta, hogy csakugyan meg kell-e változtatni a parlamentarizmust, mint olyant, reformálnunk kell-e, toldozni-foldozni kell-e ennek mostani jellegén és mostani konstrukcióján vagy pedig egészen mást. esrészen úiat kell a helyére tennünk. T. Képviselőház! Ez az, amire gondolok, amikor tragikus benyomásról beszélek. Ez annál tragikusabb, mert hiszen nem kell bővebben magyaráznom, mindenki számára kézzelfogható és érthető, hogy mit jelent az égy nemzeti társadalom számára vagy politikai pártok, vezető államférfiak, politikusok számára, ha olyan helyzetben, mint a mai, amikor az ország minden figyelmét, a nemzeti társadalom minden figyelmét, természetesen a kormányzatnak is minden figyelmét elsősorban az ország külpolitikai helyzete veszi igénybe, igénybeveszik azok a gondok, amelyeket a külső veszélyek ellen való védekezés szüksége hárít reánk, mondom, ha ilyen helyzetben belső problémákon, elavult, megcsontosodott, eltokosodott nagy belső kérdéseinken kell még vitáznunk és azoknak megoldásán kell törnünk a fejünket. Nem kell részletesen fejtegetnem, hogy ebben magában is ellentmondás van és ebben a belső ellentmondásban, a nemzeti gondolkozásnak ebben a szétcibáltságában koncentráltságra volna a legnagyobb szükség. Ez a koncentráltság megvolna, ha már legalább pár esztendővel ezelőtt túlhaladtunk volna ezeken a. nagy, bennünket szétványasztó kérdéseken és akkor ahelyett. hogy ilyen szétziláltságban. az idegeknek és a gondolkozásnak ilyen szétziláltságában érezzük magunkat, nemzeti erőnk koncentrálása és egyesítése volna lehetséges. „ .

: Egy másik nagy vita folyik itt miköztünk nyíltabban, vagy csak célzások fórmájában, bevallqttabban, őszintébben állítva oda ezt a nagy kérdést, vagy pedig csak tobbé-kevésbbé homályos célzásokkal utalva rá. Mondom, egy másik nagy vita- is folyik köztünk, amely alapjábau véve ennek az általam már említett kér-