Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1090

1090 Az országgyűlés képviselőházának 16 a gyár üzembehelyezésétől számított 15 esztendőre a gyár, illetőleg- annak igazgatósága terhére kivetendő általános kereseti adót, a gyárra kiszabandó társulati adó titán a községi pótadót, a megvásárlás céljaira kiválasztott birtokon építendő valamennyi épület után a községnek járó építkezési jutalékot, valamint a földbirtok megvételénél felszámítható vagyonátruházási illetéket, továbbá engedje el a község a gyárban alkalmazottak kereseti adójának 50%-át az üzembehelyezéstől számított öt esztendőn keresztül. (Müller Antal: Sajnos a község elfogadta!) Magyarországon minden állampolgárnak és vállalatnak minden erejét latbavetve kel] dolgoznia és áldoznia azért, hogy elérhessük nagy nemzeti céljainkat és felkészülhessünk minden megpróbáltatásra. Hogy ezt a célt elérhessük,. Budapest a beruházási program ezer milliójához óriási százalékkal járult hozzá. A budapesti pénzügyigazgatóság elvitathatatlanul megértette a pénzt előteremteni akaró ReményiSchneller pénzügyminiszter úr intencióit, jól dolgozott, de ugyanígy jól dolgoztak a pénzügyigazgatóságok is. Ugyanakkor, amikor ezt megállapítom, meg kell állapítanom azt is, hogy a tét mammutvállalat egyike olyan vezető tisztviselőket tart, akik még magyarul sem tudnak beszélni és olyan igényekkel lép fel, ami teljesen indokolatlanná teszi, hogy működésüket megengedjék. (Ügy van!) A magyar cipésziparosság száma csak itt bent az országban az 1938-ik évi összeírás szerint 38.981-et tett ki. Ha ehhez hozzászámítjuk a felvidéki és erdélyi, kárpátaljai cipészeket, cikkor ez a létszám 45.000—50.000 között mozog. 50.000 cipésznek, cipőkereskedőnek, timárnak, középbőrffyárosnak a létérdekeit és exisztenciáját veszélyezteti e két mammutvállalat terjeszkedési kérelme, ha ezt az említett alapon megengedik. Éppen ezért, innét a Házból hívom fel az illetékes miniszter úr figyelmét, hosry amikor ennek a cégnek a gyáralapítási kísérlete, már másodszor következik be most rövid időn belül, — inert hiszen tavaly Varga miniszter úr visszaverte a Batának ezt a támadását — és amikor megszaporodott az ilyen mammutcégek száma még eggyel, a Dermatáyal, amelynek mint említettem három román miniszter az utolsó percig igazgatósági tagja volt, ügyeljen arra, hogy ne veszélye7tethessék a kisexisztenciáknak a. sorsát. Hiszen a kormány részéről és a mi részünkről ma is elhangzott az a kiáltás, hogy minél több önálló kisexisztenciát akarunk az országban látni. Ezeknek az érdekében tehát védelmet is kell gyakorolni a nagy m a mmut váll álatokkal szemben. (Müller Antal: Fontosabb 40.000 ember, mint két gyár!) Ig-en t. képviselőtársam közbeszólásában teljes mértékben osztoznia kell az egész magvar társadalomnak. Mindannyian megérdemelnénk, akik itt a Házban vagyunk, hogy a kisemberek irántunk való bizalma bizonyos tekintetekben megrendüljön, (Zsámboki Pál: Meg is rendül!) ha ilyen alapvető kérdésekben nem állnánk melléjük, mert a kisemberek felemelése, a jövedelmi lépcsőn való feljebbjutása állami érdek. (Úay van!) A pénzüp-yigazgatóságnak is sokkal jobb, ha 100—150— 200 pengős évi általános kereseti adót fizető 50.000 kisember adózik nekik, mint egy ilyen nagyvállalat, amely nem is egy, hanem tizenöt évre akar biztosítani magának mindenféle adókedvezményt. (Helveslés.) T. Ház! A földbirtokreformmal kapcsolatban, a földkérdésben sok felszólalás hangzott el ití a Házban. Az imént felszólalt Meskó kép. ülése 1ÙU0. december 2-an, hétfőn. viselőtársam, azt mondta, nem jutott ideje arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék, amit nagyon sajnálok, mert hiszen, mint tudjuk, ő annakidején államtitkár volt. így nem hallhatta": meg az ő és az ellenzék elvi álláspontját. Az én elvi álláspontom ebben a kérdésben az, hogy az 1936 : XVIIL tc„ valamint ennek a törvénynek végrehajtása tárgyában kiadott 1937. évi 100.000. számú földmívelésügyi miniszteri rendelet meghatározza, hogy milyen földeket, illetőleg ingatlanokat lehet felosztásra igénybe venni, valamint meghatározza azt is, hogy az igénybevételek milyen sorrendben történjenek. A fenti törvény és annak végrehajtási rendelete alapján meg is indultak a földigénybevételek részben adásvételi szerződésekkel, részben kishaszonbérletek útján. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy bármennyire is telve van a törvény végrehajtási utasítása a miniszter jóindulatú szándékaival, annak gyakorlati keresztülvitele anynyira lassú ütemben folyik, hogy ha ez az ütem megmarad, még évek telhetnek el anélkül, hogy a vásárlók a sajátjuknak nevezhetnék azt a földet, amelyet már évek óta megmunkálnak, vagy pedig kishaszonbérletek formájában maguknak igényelnek. Valószínű, hogy a minisztérium telepítési osztálya olyan nagy mértékben meg van terhelve ezzel a munkával, hogy a gyorsabb ütemű végrehajtást nem bírja. Ennek ellenére azonban sürgősen kell valami megoldást találni, mert annak hiáhyában kettős hátránnyal számolhatunk. Elsősorban gazdaságilag hátrányos w& ügynek hosszú éveken keresztül történő húzása a gazda számára, akinek adásvételi szerződése fel van terjesztve jóváhagyásra, mert nem mervén magáénak tekinteni a földet, nem is azzal a szeretettel gondozza, mintha már telfckkönyvileg az ő nevén voílna. Bizonyos falujáró népszédítők nagyszerűen ki tudják használni ezt a helyzetet, minden alkalmat megragadnak a gazdák nyugtalanítására. Beledobják a köztudatba, hogy a miniszter nem fogja a szerződéseket jóváhagyni. Ezzel nemcsák nyugtalanságot okoznak, de a gazdákat gondolkodóba ejtik, vájjon ezek után érdemes-e a földet gondozni, mert lehet, hogy a jövő évre megint a zsidó fog a földön aratni. A kishaszonbérleteknél ugyanez a helyzet azzal a különbséggel, hogy itt az igénylők még csak meg sem kezdhetik a föld megmunkálását, hanem meg kell várniok, míg a minisztérium véglegesen dönt és belehelyezi őket a részükre kijelölt birtokba. Itt gazdasági vonatkozású hátrányokkal nem. kell ugyan számolni, mert itt nem szabotálják a föld gondozását, erre semmi általuk magyarázható ok nincs, de itt sokkal nagyobb mértékben érvényesül a másik ok, amely az előbbinél csak másodrangú szerepet játszott, nevezetesen a rosszindulatú agitáció. Ez az agitáció annak a hitnek elterjesztését célozza, hogy a kormány egyenesen fázik a földbirtokreformtól. A vidéken olyan hangok is hallhatók, hogy a kormány azért nem akarja a zsidótörvény alapján kijelölt birtokok parcellázását, mert ennek befejezése után a főúri nagybirtokok kerülnének sorra, azokat pedig kímélni akarják. Erre az agitációra, amely nemcsak destruál, hanem igen hosszú időre a bizalmatlanság magvát is elveti a jóhiszemű falusi lakosság szívében, semmi szükség nincs. (Vuy van!) De alkalom sem volna rá, ha a földbirtokreformot a már kijelölt területeken gyorsabb ütemben hajtanák végre. A telepítési osztály vezetőjének azt az ál-