Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-1051
Az országgyűlés képviselőházának 163. után a nyomorgásnak, vagy tanulmányaikat megszakítva, más pályákra menjenek.« (Rajiiiss Ferene: Ez is helyes?) Erős bírálat ez, de a legilletékesebb helyről j,ön. Nyolc esztendő alatt a tanári pályára menők száma a felére csökkent már. Ez egyelőre csak mennyiségi csökkenés, de ha majd bekövetkezik a minőségi csökkenés is, súlyosan meg fogjuk érezni a következményét. A tanári nívó süllyedése ugyanis érezhető lesz a vezető rétegek süllyedésén is. Szükséges tehát, hogy a tanári nívót anyagilag is igyekezzünk emelni, mert ezáltal olyan elemek fognak ma.id menni tanári pályára, amelyek sokkal többet hoznak már otthonról és az egyetemről, mint amennyit a jelenlegi tanárság hozni tud. Figyelembe kell venni és meg kell vizsgálni alaposan azt, hogy a tanárság hihetetlenül el van adósodva. Vissza kell állítani azt az állapotot, amely régebben volt, hogy a tanár és a biró egy kategóriába tartoztak, és egy kategóriába tartozott velük a katona is, lévén ez a hároin tisztség az ország legnagyobb értékű nevelő tényezője. Gondolkozni kellene azon is, nem volna-e helyes, ha ugyanúgy, mint a katonákat, intézetekben, internátusokban nevelnék a tanárjelölteket és a legkiválóbb pedagógusok vezetése alatt adnák meg nekik azokat az ismereteket, amelyekro szükségük van. E nélkül kiváló tanárgenerációt nem fogunk a jövendőben nevelni, már pedig azt hiszem, nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amint a trianoni állapotból való felemelkedésben, úgy az oda visszasüllyedésben is nagy szerepük lehet a tanároknak. À gimnáziumok^ célja tulajdonképpen a szellemi elit nevelése, elsősorban a tudományos pályákra, tehát az egyetemre menőknek a nevelése. Szelektálni kel] azokat, akik nem odavalók, mert az egyetemre is\ csak úgy kerülhetnek arra alkalmas egyéniségek, ha a szelektálás már előbb megtörténik. Ez részben úgy történhetik, hogy azokat az ifjakat, akik a nívót nem ütik meg, kiszelektálják, részben pedig úgy, hogy azok számára, akik szívesebben tanulják az algebrát és geometriát, esetleg a géptant, mint a latint, vagy pedig szívesebben tanulják a kereskedelmi számtant, mint az algebrát, minél előbb fejlesszék ki a gimnáziumpkon kívül az ipari és kereskedelmi középisklákat, valamint ezzel kapcsolatosan a mezőgazdasági középiskolákat is. T. Ház! Magyarországon is kezd már a szövetkezeti eszme tért hódítani. Szükségesnek és jónak tartanám — ami a cseheknél bevált — szövetkezeti iskolák létesítését.^ A_ cseheknél volt három ilyen középiskola és három felsőiskola. Én azt gondolnám, hogy erre elsősorban a Hangya, a Futura és az Okh. volnának hivatva, amelyek megteremtenék ezt az isko lát, természetesen állami felügyet mellett, és elsősorban szakemberekből állítanák essze a tanári karát. Erre nagy szükség volna az én látásom szerint azért is, mert mint ahogy eddig történt, a jövőben is a szövetkezetek útján történhetik meg nálunk a tőkeképződés. Sajnos, mindenütt, ahol egy-esry intézményt létesíteni kell, elsősorban a tőkehi^nyba > ütközünk. A szövetkezetek ezt át tudják hidalni. Meg kell említenem, hogy Szőllősön is van két olyan iskola, amelyeknek, — amint már említettem is, — a kifejlesztése kívánatos volna. Az egyik a fémipari iskola, amelyet ipari középiskolává, a másik a kétosztályú kereskedelmi tanfolyam, amelyet kereskedelmi középiskolává kellene kifejleszteni. " .... Més: pár szót szeretnék szólni a polaran iskólákról. A polgári iskolákat az 1868. évi ülése 1940. november 29-én, pénteken. 1051 XXXVIII. te. alkotta meg azzal a célzattal, hogy azoknak az iskolája legyen, akiknek klasszikus műveltségre szorosan véve szükségük nincs. A polgári iskola azonban hamupipőkéje volt a kormányzatnak. A polgári iskola lassanként, mint egy jó anya, gyermekeket nevelt. Kinevelte először a fémipari iskolát, amely önállósította magát, majd a kereskedelmi iskolát, amely szintén kivált belőle és önállóvá lett, azután pedig a mezőgazdasági iskolát, úgyhogy végeredményében úgy maradt, mint a szedett szőlő, önmaga esett vissza a hétosztályú polgári iskolából négyosztályú polgári .iskolává, amelyet azután az 1927 : XII. te. megrögzített. Sajnos, a polgári iskola ebben a formájában jóformán semmire sem alkalmas. Szükséges volna kifejleszteni nyolcosztályú polgári iskolává, hogy azok a keresztények, akik ma ipari, kereskedelmi és gazdasági pályákra mennek, elsősorban ezeket az iskolákat frekventálják és ezekből menjenek ezután a kereskedelmi és ipari pályára. Sajnos, mint minden iskola, ez is túl van terhelve. Erről a túlterhelésről beszélt Körnis Gyula a Pedagógiai Társaság 1920. évi közgyűlésén tartott megnyitó beszédében, amelyben többek között a következőket mondotta (olvassa): »A kultúra értékes ismeretanyaga, amelyből a tantervkészítők az iskola részére az általános műveltség elemeit kiszemelik, mind rohamosabban növekszik. Mivel azonban az emberi elme befogadóképessége aligha fog megváltozni, fel kell tennünk a pedagógusokról, hogy a kultúra megnövekedett anyagát csak a leglényegesebbre redukálják. Ma a különben igen hasznos tárgyak egész serege te'jesen szétszórja a tanuló idejét és munkaerejét. Komoly, elmélyedő tanulás helyett moziszerű hajsza^az ifjú élete. Kábultan néz az előtte lepergő sokféle képre, amely elméjében naery, színtelen kaleidoszkóppá keveredik össze. Kifáradtan néz a d'olgok e'é és fáradtan nem bírja azután appercipiálni azt a sok mindenféle tárgyat, amelyet az iskola előad, amelynek tananyagába bele van zsúfolva a hatosztályú gimnázium anyaga és ha az utasítások szerint járna el a tanár, a gyengébb szellemi képességű polgári iskolában a legjobb tanár a legjobb akarattal, a legnagyobb erőfeszítéssel es a legkiválóbb módszerrel nem képes azt az eredményt elérni, amelyet elérhetnénk, ha nem volna ilyen túlzsúfolt az anyag.« Körülbelül 32—34 órája van a polgári iskolai gyereknek, ami naponta hatórai figyelést jelent állandóan, úgyhogy erre természetszerűen képtelen.« T. Ház! Még csak egypár kérdést szeretnék szóvátenni. A hadikölesönrk kérdésében teljesen az a felfogásom, amelyet Pörubszky Géza barátom tegnap itt kifejtett. A hadikölcsönökre vonatkozólag a cseheknek az volt a felfogásuk, ho^y csak 25.000 koronán aluli vagyonnal rendelkezők hadikölesönét váltották be. Tudjuk nagyon jól, hogy ez olyan alacsony skála, amely azt jelenti, hogy jóformán semmi vagy talán a hadikölcsönöknek egy-két százaléka az, amit beváltottak, mert hiszen egy 25.000 korona értékű vagyon csak egy kis házat, legfeljebb egy kis földet jelent és annak, akinek ilyen kevés vagyona van, bizony nem igen volt készpénze ahhoz, hogy beváltsa a hadikölcsönt. Miután a csehek ezeket a hadikölcs^nkötvényeket e T kobozták, tanácsosnak tartanám azt, hogy talán a pénzügyminisztérium levéltárában meglévő adatok alapján re-
