Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-1042
ÍÖ42 Az országgyűlés képviéelőházinak 163, nos parlamenti és politikai helyzetről beszélnem. Azt szeretném először is megállapítani, hogy megítélésem szerint a magyar politikai élet nagyon mélyen jár. Ezt nem a politikai elet intenzitására vonatkoztatom, mert elég intenzív, hanem a mai politikai élet ízlésére és a fair play-hez való viszonyára. A pártok valósággal ellenségként állnak egymással szemben, a helyett, hogy ellenfeleknek tekintenék egymást, (vitéz Lipcsey Márton: Nem rajtunk múlik! — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) A legkomolyabb, hazafias aggodalomtól áthatott beszédekre az egyik vagy másik oldalon gúnyos nevetés vagy ízléstelen megjegyzések következnek, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt tárgyilagosan mindkét oldalról megállapítom. Ebből arra következtetek, hogy itt valami nagy hiba van. (Tauf fer Gábor: Hatalomféltés!) Amikor például Tmrédy Béla igen t. képviselőtársunk igazán magas, (Rassay Károly: Túl magas!) eszmei vonalon járó beszédét mondotta, (vitéz Lipcsey Márton: Néha-néha túl magas!) akkor odaátról egy képviselőtársunk közbeszól. hogv: ilyet í 919-ben hallottunk. Meg kell állapítani azt, ilyen megjegyzések hallatára, hogy nincs meg a szándék egymás megértésére. (Paezolay fJvfirsry: Erkölcsi nívó! — Eg?' hang jobbfelől: És az ilyen megjegyzésekben!) Amikor például eevik vezérszónokunk a miniszterelnökségi tárcához hozzászólt és a sajtóalaoról beszélve kifogásolta, hogy például a külpolitikánkat éüpen kifelé annyire reprezentáló Pester T.loyd szerkesztőségében túlzottan ma^as a z^dok százaléka, akkor a mioiszterelnöksépü államtitkár úr azzal vágott közbe, hogy: de s azért jó ktiloo^itikát csinál. (Derültség a szélsőbalndalon.) Erre megint csak azt mondhatom, hogy nines szándék egymás megértésére, mert ez me11ébe«zélés. Arra nézve, hogy mennyire becsüluik me? egymást és a parlamentet- legyen «z^bad rámutatnom arra. hogy amikor néldául a miniszterelnökééin tárea költségvetéséről tárgyaltunk ; akkor órák hosszat nem volt h^un sem *» miniszterelnök úr. sem az államtitkár úr. Er is Bi*oi".f*n szokatlan a rnap"Ví»r parlamentben. (Palló Imre: Már kezdjük megszokni!) De menjünk eo-y kicsit vi«sza Ma<ra a felelős miniszterelnök úr a választási kampány folyamin güruM márkákról be«z^lt. (vitéz Limesen Márton : Jaj de sok»+ hallottuk már! .Tói van! — Eoy hang jobbfe 1 ől- Két évvé 1 e?eU'tt f ) De választ mé^ ma sem kaptunk, (vitéz Lipcsey Márton: Üiat mondjon már!) Amikor felkértük a miniszterelnök urat, hogy preeízirozza vádjait, akkor a miniszterelnök úr nem tudta precízirozni. Én akkor nártonkívüli képviselőként hallgattam beszédét és azt vártam, hogy a miniszterelnök úr előáll és azt fogja mondani: itt vették, ezen az úton érkezett ide, de ezzel adós maradt a miniszterelnök úr. Bocsánatot kérek, annak a márka szónak, mintha egy kicsit külpolitikai csengése is volna. (Zai és félkiáltások jobbfelől: Az ilyen beszédnek is!) Hát csak az ellenzéket kötelezi a felelősségérzet? (Máróthy Károly: Jöjjön a rehabilitáció ezen a téren is, tessék megmondani, hogy a vád nem volt igaz! — Ügy van! Űgy van a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellenmondások jobbfelől. — Elnök csenget.) T. Ház! Mintha egy rögeszme vált volna úrrá a politikai életben elsősorban a rendszert képviselő kormányzat részéről, ami abban áll és abban testesítődik meg, mintha Istentől ülése 19%Ó. november 29-én, pénteken, nyert felhatalmazás alapján csak neki volna joga ezt az országot vezetni, (vitéz Lipcsey Márton: Ugyan! Ugyan!) mintha csak valakinek ebben az országban egy hazafias patentje, szabadalma volna arra, hogy a magyar népet vezesse. A rögeszmék, mint tudjuk, a pszichopatológia terére tartoznak és engedtessék meg ne-. kern, hogy én erre a rögeszmére is ezt mondjam, mert reám sem kötelező, hogy a miniszterelnök úrnál udvariasabb legyek. Elnök: Kérem, képviselő úr, a miniszterelnök úr udvariatlanságáról nem tudunk e pillanatban. (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Szíveskedjék beszédében a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos bírálatát gyakorolni, de olyan keretek között maradni, amelyek a parlamenti illemet nem sértik. (Baky László közbeszól.) Baky képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradui. (Maróthy Károly: Szóval védekezni nem lehet, csak vádolni lehet!) Szöllősi Jenő: Az elmondott tünetek alapján megállapítom, hogy a magyar politikai élet mélységek, szakadékok szélén tántorog, az ország közvéleménye kettéhasadt, itt valami mélységes bizalmi válság van. Bizalmi válság van, mert nem tudnak az emberek hinni és amíg ez a hit helyre nem áll, addig itt egészséges politikai élet nem lesz. Én a bizalmatlanságot nagyon sok vonatkozásban látom. Engem például az után, ahogyan az évek folyamán nemzetiségeink megnyilatkoztak velünk szemben, veszem először a tót Felföldét (Zaj.) igen szomorúan érint, hogy ők nem hozzánk jöttek, hanem Bécsbe mentek, (vitéz Lipcsey Márton: Helytelen ilyent felhozni a tegnapi beszéd után! — Homonnay Tivadar: Hogy lehet így beszelni?) Más nemzetiségek is megnyilatkoztak. (Meskó Zoltán: Örülhetnek, hogy itt vannak! — Homonnay Tivadar: Szörnyű!) Bizalmatlanok voltak, nem hozzánk akartak jönni. Nekem az a véleményem, hogy ezt a bizalmatlanságot ki kell küszöbölni, mert azt a félreértést, amely őket tőlünk távol tartotta, ki kell küszöbölnünk. Mi tudjuk a legjobban, hogy a magyar nemzet a nemzetiségeket mindig testvéreiként fogadta (Ügy van! Űgy van!) a válságos időkben t viszont nem találtunk részükről teljes megértésre. Ezt a félreértést az igazság felé ki kell küszöbölnünk. El is hagyom a nemzetiségi kérdést, (vitéz Lipcsey Márton: Jobb is!) de áttérek arra, mennyire szükséges, hogy a nép bizalmát a kormány felé helyreállítsuk és azt a nagy kettéhasadást, amely az ország közvéleményében megvau megszüntessük. A kénviseloház elé akarom tárni, hogyan állott elő ez a kettéhasadás és azután szeretnék azzal foglalkozni, hogyan lehetne rajta segíteni. Három részre szeretném beszédemet felosztani^ a^ közelmúlt, a jelen és a várható jövő kérdéseire. A közelmultat illetőleg csak Bethlen István politikájáig akarok visszamenni. Nem akarom kisebbíteni azokat az érdemeket, amelyeket a forradalmak utáni nehéz helyzetben Bethlen István kormányzata a konszolidáció terén elért, nem akarom kisebbíteni azt a szoK gál atot sem, amelyet az olasz vonal helyreállításával Bethlen István külpolitikai tekintetben a nemzetnek tett (Maróthy Károly: Ámde...), de áttérve Bethlen István belpolitikai vonalára, nem tudom elfelejteni Nagyatádi Szabó Istvánt és nem tudom elfelejteni
