Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-980

980 Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 19 W. november 28-án, csütörtökön. (Ügy van! jobbfelől.) Ezek a szelleniszegénylegények elfeledkeznek arról, hogy mit művelt a magyar a világháborúban, hogy milyen nagyszerűen verekedett négy esztendőn keresztül a német nép oldalán és hogy mindezért mi jutott neki cserébe. Elfeledkeznek a 600-000 magyar hősi halottról, országunk területe kétharmadának elvesztéséről, rabságba került magyar millióknak kétévtizedes emberfeletti megpróbáltatásairól, a gyarmatbirodalmáért küzdő Olaszország melletti félreérthetetlen, válságos időkben történt kiállásunkról. Mindezek mellett és sok egyéb mellett ezek a nyegle fráterek, akik azt állítják, hogy ajándékba történt országgyarapodásunk, elfeledkeznek arról a minden tiszteletét megérdemlő helytállásról és magyar íegyverbarátságról, amely akkor a világháborúban és azóta is, ma is Európa kisebb népei közül a legértékesebb és legmegbízhatóbb szövetségessé teszi nemzetünket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) r Valóban mindaz, ami történt, ékes bizonyítéka annak, h.oigy tengelyhatalmi barátaink nemcsak méltányolják országgyarapodásunknak ezeket az ellentételeit, hanem bizalommal vannak ama feladatok teljesítése tekintetében is, amelyek a jövőben várnak a magyarságra. Ezeknek a feladatoknak a mi szempontunkból veti lényege: újból és; maradandóan bizonyítani a világ és az itt élő nemzetiségi népek számára is, hogy a Kárpátok medencéjében a történelmi küldetés változatlanul 'és mindörökké magyar elhivatás, (Ügy van! a jobboldalon.) igazolni azt, hogy a Kárpátok medencéjében az itt élő nemzetiségi népek java és boldogulása szempontjából is az egyetlen jó és lehetséges megoldás a magyar uralom és a minél erő seb b magyar nép- (Egy hang jobbfelől: Az kétségtelen!) T. Ház! Ennek bizonyítása a jövőben számos nehéz feladat elé állítja a nemzetet. Én e feladatok közül háromi kérdéssel, a nemzetiségi kérdéssel, az új európai rendbe való beilleszkedésünk kérdésével és ehhez csatlakozókig, a magyar közgazdaság távolabbi, de még inkább jelenbeli feladataival kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) T. Ház! Nemzetiségi kérdés mindig volt és mindig más lesz, mint amilyen. Folytonosan változó valami ez, mint maga az élet és annak adottságai. Közismert, hogy a magyar kormányok a XIX. század óta milyen rendkívüli erőfeszítéseket tettek ennek a kérdésnek a folyton változó viszonyokhoz mért újból és újból való rendezésére. Különösen a húszas évek óta születtek meg olyan önként^ vállalt intézkedések, amelyek a mi nemzetiségi népeink hűségét kívánták jutalmazni, amelyeknek csak egyik állomása a bécsi döntés alkalmával létrejött közismert protokoll. Azért mondom, hogy egyik állomása, mert a magyar nép a nemzetiségi jogok mértékének bőségót mindig attól tette és teszi a jövőben is függővé, hogy az illető nemzetiségi kisebbség mennyire hű a közös magyar hazához, menynyire van alkalmazkodólag is tisztában azzal, amit mondottam, hogy a kárpátok medencéjében az ő szempontjaiból is egyetlen jó és lehetséges megoldás a magyar uralom és az érős magyar nép. Isten ne vegye a magyar nép bűnének, ha ebben a kérdésben képtelen megvalósítani a krisztusi igazságot: aki téged kővel hajít, hajítsd te azt kenyérrel. A magyarság látóbb része mély együttérzéssel szemléli azt a belső lelki harcot, amelyet ma nemzetiségi népeink fiai legnagyobb részének önmagukban meg kell hareolniok, amely belső lelki Iharc lényegileg az arra az éppen nem _ egyszerű kérdésre való feleletadást jelenti, miként egyeztessék össze a népi öntudatot a nemzethűséggel. Önérzetes, uralmi készségét, képességeit és akaratát el nem vesztett. néptől nem lehet azt várni, hogy a nemzetiségi seb gyógyító balzsamával járjon állandóan körül és tűrje azt, hogy a behegedő, begyógyuló nemzetiségi sebeket Isten tudja milyen okok folytán állandóan felszakítsák. r Vegyék ezt tudomásul mindazok a szomszédnépek, amelyeknek területén éppúgy nagy számban élnek magyarok, mint ahogyan az ő fajtájukbeliek nagy számban élnek ennek az országnak a határain belül. A magyar tud varrni a belátásra, amelynek ezen a téren meg. kell .jönnie, tud várni, hiszen ezeresztendős nép és ezeréves történelmének évszázadai során megtanult várakozni. Türelme azonban véges és korlátolt, mint ahogyan véges és korlátolt azoknak az értelme, akik a kölcsönös egymásrautaltságból fakadó kötelezettségeket képtelenek megérteni. T. Ház! A másik kérdés, amelyet felvetettem, a világháború végeztével meggyőződésem szerint bizonyára kialakuló új európai rendbe való beilleszkedésünk kérdése. Önámítók, szemrebbenés nélkül lódítok itt évek hosszú során át azzal a mesével és mesterkedéssel igyekeztek a balek magyarokat táborukba gyűjteni, hogy sem a Darányi-, sem az Imrédy-, de még kevésbbé a Teleki-kormány nem alkalmas a magyar nemzet, érdekeinek legmesszebbmenő érvényesítésére, mert hiszen a tengelyhatalmak belpolitikai vonalvezetésük miatt nem viseltetnek irántuk kellő bizalommal. (Kölcsey István: Erre a tények alaposan rácáfoltak!) Jól mondja Kölcsey t. képviselőtársam: mindaz, ami az utóbbi években és most legutóbb a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásunk során történt, remélhetőleg kijózanító cáfolat ezekre a hamis mesterkedésekre és hazug állításokra. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A belpolitikai status quo tekintetében a legkisebb észrevétel, kívánság vagy óhaj sem merült fel. De nem is merülhetett fel, márcsak azért sém, mert az én megítélésem szerint szemmelláthatóan és vissza nem fordíthatóan a magyar élet hét esztendő óta a tengelyhatalmakéhoz hasonló olyan átalakuláson megy keresztül^ amely a háború befejezésekor^ az új európai rendbe való sima beilleszkedésünket lehetővé teszi. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Tudom, vannak az országban számosan olyanok, akik kétségbevonják ezt az állítást és éppen ezért kötelességemnek érzem a bizonyítást ennek az átalakulásnak és mértékének tekintetében. Milyen átalakulásról van tulajdonképpen szó? Arról az átalakulásról, amelyről én itt a Házban jó néhány évvel ezelőtt már beszéltem. Igaz, hogy akkor a baloldal gúnyos közbeszólásokkal kísérte beszédemet, de r az idők megváltoztak és tegnapelőtt vitéz Imrédy Béla képviselőtársam már minden ellenzés nélkül hosszasan filozofálhatott erről a kérdésről. Arról az átalakulásról van t szó, amely az én megítélésem szerint nem egyéb, mint az, hogy a liberalizmus életrendszerét felváltja a közösségvállalás új történelmi életrendszere. (Egy hang a jobboldalon: Mi követeltük először!) Ismétlem, erről beszéltem hosszú évek-