Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-899

Az országgyűlés képviselőházának 161. is, természetesen pontos számadatok nem állnak rendelkezésre. Nem is annyira az okoz drágítást, amit az illetők fizetésben kapnak, hanem az, amit az üzemben rontanak vagy amivel megakadályozzák annak az üzemnek nyugodt menetét. Mert a hozzá nein értés többet árt, mint el lehet képzelni. Az álláshalmozás kérdése is szóbakerüit és éppen a pénzügyek volt legfőbb irányítója tette szóvá ezt a kérdést. Joggal kérdezhetném tőle, hogy amikor a hatalom birtokában volt, iniért nem oldotta meg ezt a kérdést és miért nem került például Imrédy miniszterelnöksége alatt újból a Ház elé az az összeférhetiensági törvény, amelyet annakidején a Károlyikormány beterjesztett és a felsőház módosításokkal elfogadott? Nagyon furcsa dolog az, ha valaki azt reklamálja, amit tulajdonképpen ő mulasztott el megtenni. Magam is ismételten szóvátettem ezt a kérdést itt és főképpen azt kifogásoltam, hogy az emberek nagy tömegei akkor kezdenek keresni, amikor nyugdíjba mennek. Azelőtt a nyugdíjasok félrevonultak. A Monarchia idejében voltak egyes városok, — ilyen volt például Grác, nálunk pedig most^ Kassát jelentették ki ilyen városnak — ahová a nyugdíjasok elvonultak és nyugodtam élték le további napjaikat. (Homonnay Tivadar: Nagyon szép idők voltak.) Most viszont az illetők egyszerre felfedezik közgazdasági tudásukat. Az egyikből vezérigazgató lesz, a másikból elnök, a harmadikból pedig nem tudom mi, és amikor nyugdíjba mennek, a háromszorosát keresik annak az összegnek, amelyet aktív tisztviselő korukban kerestek. En a nyugdíjat elismerem mindazoknál, akik életkoruknál fogva munkák elvégzésére legalább feltételezhetően nem alkalmasak s akik nem alkalmasak százszázalékos munka nyújtására. Azt nem kifogásolom, ha fiatal emberek — értem itt a 40—50 éveseket — nyugdíjaztatják magukat és elmennek ipari vállalatokhoz, ott tisztségeket vállalnak, de csak akkor, ha az illetők egyidejűleg lemondanak nyugdíjukról. (Kéthly Anna: Oda mentek, ahol előzőleg ellenőriztek.) Aki 65 éves kort elért, annál a nyugdíjat nem vizsgálom. Ha azonban valakiről beigazolódik az, hogy a gazdasági életben — tehát akár egy részvénytársaságnál, szövetkezetnél vagy olyan üzemnél, amely az államnak szállít, vagy az állammal szerződéses viszonyban van —közéleti tevékenysége révén a kétszeresét^ keresi annak, amit akkor keresett, amikor aktív szolgálatban volt, akkor joggal meg lehet követelni, hogy az illető vagy adja le azt a többlet-jövedelmet adó formájában (Homonnay Tivadar: Szüneteltesse a nyugdíját!), vagy pedig szüneteltesse a nyugdíját (Rajniss Ferenc: Miért nem csinálják meg? — Homonnay Tivadar: 1921-ben ugyanezt mondtam! Teljesen igaza van!) arra az időre, amíg ezt a közgazdasági ténykedését kifejti. (Szöllősi Jenő: Az álláshalmozásról szóló törvény itt fekszik előttünk! — Homonnay Tivadar: Már 1921-ben mondottam! — Rajniss Ferenc: De miért nem csinálják meg?) Ezt itt minden évben megismételtem, és a múlt évben konkrét határozati javaslatot terjesztettem erre vonatkozólag a t. Ház elé s abban kértem ennek a kérdésnek rendezését. (Homicskó Vladimir: Szipolyozzák az államot!) Hogyan lehet aizt megtűrni, hogy ma emberek — azt kell mondanom — roggyanó inakülése 1940 november 27-én, szerdán, 8§9 kai beállítsanak egy ipartelepre, ott betöltőének egy állást — olyan mindegy, hogy milyen állást — s ennek az állásnak betöltéséért — amely betöltés abból áll, hogy amint tréfásan mondották, évenkint megeszik a részvénytársasági közgyűlés alkalmával rendezett vacsorát — felvegyenek évenkint 20—30—40—50 vagy nem tudom hány ezer pengőt s ugyanakkor felvegyék az államtól a nyugdíjat. (Rajniss Ferenc: Kevesebbért is megvacsoráznak!) Vannak, akik több helyen szeretnek vacsorázni, íRajníss Ferenc: Ügy igen! KTeine Fische gute Fische!) és több helyen, apró tételekben szedik fel ezeket az összegeket. Ne tessék efelett a kérdés felett napirendre térni, hanem nézzünk szembe ennek a kérdésnek. Ezt végre rendezni kell. Nem akarom senkitől elvitatni a megérdemelt munkabérét, nem akarom senkinek redukálni azt a jövedelmét, amelyet ő munkája, tudása révén megérdemel. Egy kiváló technikus, egy kiváló organizátor, egy kitűnő tervező megérdemli azt a jövedelmet, amelyet neki ma adnak és eszembe sem jutna ezt valaha kifogásolni. Mindazokban a testületekben, amelyekben alkalmam van e tekintetben szót emelnem, mindenkör ezt az álláspontot képviseltem, de hogv a semmittevésért és a tudatlanságért vegyenek fel pénzeket^ ezt helytelenítem. Valaki eeryszer például tréfásan megkérdezte egv gyárban azt, hogy a villanylámpát miből állítják elő. Az illető valaminő vonatkozásban részese volt annak a vállalatnak, nem akarom megmondani, hogy milyen vonatkozásban. Az sem tudta azt, hogy milyen az az üzem és miképen állítják elő a világításhoz szükséges lámpát. (Rainiss Ferenc: Ha Széli JózseT egyszer készítene dinamitot, felrobbanna!) Vannak azután a gazdasági életben más elfajulások is. Nagyon helytelennek tartom például azt, hogy a kormányból kiváló tagok olyan vállalatoknál vállaljanak érdekeltséget, amely vállalatok azelőtt az ő ellenőrzésük alá tartoztak. (Homicskó Vladimir: Kitanulták jól! — Szeder Ferenc: A legerkölcstelenebb valami a világon!) Ezt a leghatározottabban kifogásolni kell. És ágy látszik, itt azután nincsenek társadalmi gátlások, nincsenek liberális és konzervatív irányok, mert én azt látom, vannak vállalatok, ahol az alsó síkon például — ahogyan azt ma modernül mondani szokták, — vagy a felső síkon Bethlen István, az alsó síkon pedip- Kunder Antal van, és közte van a légüres tér, .amelyet tantiemnek neveznek. (Derültség. — Rajniss Ferenc: Legalább légüres lenne!) Azok, akik ezeket az elveket hirdetik, vonják le ennek a konzekvenciáját és ne működjenek a síkokon, ezen a területen egy irányban, hanem igyekezzenek a síkokról valamiképpen lecsúszni (Mozgás.) megőrizni gazdasági intaktságukat és nem elhelyezkedni olyan vállalatoknál, amely vállalatok azelőtt az ő ellenőrzésük alá tartoztak és amelyeknél fel lehet tételezni, hogy olyan kereskedelmi szerződéseket, olyan vámkedvezményeket, olyan tarifakedvezményeket és egyéb, nem tudom milyen gazdasági előnyöket juttathattak azoknak az illetőknek, amely hosszú szerződések arra az időre is kihatnak, amikor ők más minőségben helyezkednek el azon a helyen és veszik fel azokat az összegeket, amelyeket nekik ezen a róven juttatnak. (Egy hang a báloldalon: A munkásoknak 2%-át se adiák!) Ha ez kenyérre kellene az illetőknek, akkor nem kifogásolnám, de tudom, hogy nem ke-