Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-874

874. Az országgyűlés képviselőházának 1\ fel, amelynek értelmeben bizonyos ügyeket átadnak a főigazgatóságoknak és azok azt teljes hatáskörrel intézhetik el. Ugyanígy szükséges és megvalósítandó lenne a középfokú közigazgatási bíróság is. Ezzel megvédenők ajpublikumot a kis basák hatalmaskodásától és egyúttal tehermentesítenők a közigazgatási bíróságot és a minisztériumokat is. A közigazgatás, a végrehajtó hatalom és az országgyűlés reformjával párhuzamosan kell haladnia a társadalom megszervezésének is hivatásrendi alapon. Természetesen, amikor én a hivatásrendek megszervezéséről beszélek, akkor nem valamilyen látszatszervezetre gondolok, hanem komoly hatáskörrel megszervezett hivatási testületekre, amelyeknek megfelelő jogkör adatik társadalmi, gazdasági téren s amelyeknek bizonyos beleszólás adatik az országgyűlés egyik Házán keresztül országos ügyek vitelébe is. Ezen a téren nemcsak autóra tív államokban, hanem egyebütt is a legjobb tapasztalatokat szerezték. Ma már elméleti síkon egyáltalában nincs a tudósok közt eltérés abban, hogy a liberalizmus a középkorban megszervezett társadalmat egyedeire bontotta széjjel, annyira, hogy legalább is a klasszikus liberalizmus idején lassanként már csak állam volt és vele szemben a társadalom teljesen atomizálódott. Ha azonban nem vigyázunk, akkor kifejlődhetik a másik véglet, az államszocializmus véglete, vagy egy százezrekre menő bürokratával ellátott állam véglete, amely véleményem szerint még szörnyűbb lenne az előzőnél. (Ügy van! Ügy van!) Szükséges, hogy azok a feladatok, amelyeket a társadalom maga el tud végezni, átadassanak a társadalomnak, a társadalmi szervezeteknek, hiszen a legegyszerűbb társadalomfilozófiai tétel az, hogy amit a társadalom el tud végezni önmaga erejéből, azt ne az állam végezze. Az állam és az állami szervek csak arra hívatottak, hogy az irányítást és ellenőrzést végezzék, nem pedig arra, hogy elfecséreljék idejüket apró-cseprő ügyek végzésével, mert akkor odajutunk, hogy lassankint az állam és a legfőbb állami szervek nem látják a fától az erdőt; s amint ma már igen sok esetben látjuk, a tisztviselők agyondolgozzák magukat és végeredményben komoly munkát még sem produkálnak. A kisebb ügyeket tehát adjuk át a helyesen megszervezett hivatásrendi testületeknek. Az ideális a mi elgondolásunk, a mi társadalomfilozófiánk szerint természetesen az lenne, ha a társadalomból nőne ki ez a társa: dalmi szervezet, ma azonban, amikor rohanó időket élünk, s amikor a társadalmat annyira elgyengítette éppen a liberalizmus, nem lehet megvárni azt az időt, amikor ez a gyenge társadalom majd önmaerából termeli ki a hivatásrendi testületeket. Ezért az államnak feltétlenül segítenie kell, hogy ezek a testületek kialakuljanak, gyámolítania kell az első időkben, de nem szabad — és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni — a társadalmi testületeket, a megalapítandó hivatásrendeket állami szervekké tennie, mert hiszen akkor a végén odajutunk, hogy a meglévő bürokrácia mellé egy vele párhuzamos bürokráciát teremtünk, egy rossz helyett két rosszat csinálunk. (Ügy van! Ügy van! — BajcsyZsilinszkEndre: Nem szabad felülről csinálni! Alulról kell csinálni!) Teljesen igaza yan képviselőtársamnak, alulról kell csinálni, amint azonban mondottam, ma ez nem megy társadalmi úton: ezért kell az államnak hathatósan segítenie, hogy ezek a hivatásrendi testületek kialakulhassanak és a '. ülése 1940 november 26-án, kedden. maguk működését minél előbb meg is kezdhessék, i T. Háíz! A kereszténypárt szociális téren erőteljesen kívánja a társadalmi igazságosságnak, ennek az igazán nagy korgondolatnak, egyúttal örök evangéliumi parancsnak az érvényesítését városon és falun, a magyar élet minden területén egyformán. Természetesen nem azt akarjuk, hogy napról-napra gyártsunk új és új szociális törvényeket, amelyeket azutáu beiktatunk a törvénytárba, de nem iktatunk be a gyakorlati életbe. Azt akarjuk, hogy legelsősorban hajtsák végre a már meglévő szociális törvényeket, mert merem mondani, hogy nagyon sok jó szociális törvényünk van, de az alsófokú hatóságok nem hajtják ezeket megfelelően végre, a végrehajtás ellenőrzése meglehetősen tökéletlen, sőt a törvényekben is van hiba. Meglehetős megdöbbenéssel hallottam például Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter úr szájából, hogy a zsidótörvénynek a földbirtokra vonatkozó rendelkezéseit nem lehet végrehajtani a törvény tökéletlensége miatt. Ilyen esetben természetesen új törvényre van szükség, de ezzel kapcsolatban azt szeretném kérni, hogy amikor törvényt csinálunk, rágjuk meg azt jól, csináljunk niingyátrt tökéletes törvényt, mert többet ér egy tökéletes törvény, mint három vagy négy tökéletlen. A földbirtokpolitika terén, azt hiszem, ma már nincs különbség magyar és magyar között, mert valamennyien azt kívánjuk, hogy a magyar föld minél inkább átmenjen a magyar nép kezébe; és én szeretném hangsúlyozni is azt, hogy a magyar nép kezébe. Az utóbbi időben tudniillik itt ebben a Házban is és a Házon kívül is. nagyon sokszor hangoztatták azt, hogy nemzetiségcinknek ezt és azt kell adni, ez vagy az még nincs meg nekik. A kereszténypártnál őszintébben senki sem kívánja, hogy a nemzetiségek megkapjanak minden jogot, amely őket megilleti. Ebben a tekintetben a kereszténypárt hivatkozhatik múltjára, hivatkozhatik a néppártnak a nemzetiségi kérdésben vallott prog-rammpontjára; annakidején nagyon sokszor és amint ma már látjuk. nagyon méltánytalanul bírálták az akkori kereszténypártnak, a néppártnak ezt a programrapontiát éppen úgy, mint a zsidókérdésben elfoglalt akkor még szélsőséges intranzigens álláspontját. Az idő a régi kereszténypártot és a keresztény politikusokat igazolta. Mondom tehát, visszatérve a nemzetiségi kérdésre, hogy mi is kívánjuk azt, hogy a nemzetiségek megkapjanak minden jogot, de hangoztatjuk a nemzetiségek jogainak követelése mellett, — hogy el ne sikkadjon a sok bába között a gyermek — hogy legelsősorban kívánjuk a magyarság megerősítését ebben az országban, (Elénk helyeslés.) mert másképpen a magyarság nem tudja teljesíteni azt a történelmi hivatását, amelynek elhanyagolása vagy el sikkadása ebben az országban nemcsak szorosan a magyarságnak, hanem a magyarsággal együtt élő nemzetiségeknek is nagy-nagy veszedelme lenne. Ha a magyarság sorsa jól megy ebben az országban, ebben a szentistváni birodalomban, akkor egészen biztosan jó lesz a vele együtt élő nemzetiségek sorsa is. (Ügy van! Ügy van!) Mert a nemzetiségi kérdésben történhettek a múltban, a liberalizmus idejében apró hibák, tyúkszemrelépések, de senki sem mondhatja azt, hogy Magyarországon ezer esztendőn keresztül a nemzetiségeket különösen anyagi szempontból bárki elnyomta volna,