Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-872

872 Àz országgyűlés képviselőházának 160. iûêse 191*0 november 26-án, kedden. lent és nemcsak megpróbálta, de meg is csinálta a lehetetlent. (Éljenzés.) Megcsinálta olyan körülmények között, amikor neki és a körülötte álló kicsiny csoportnak nemcsak a hazai liberális, demokrata, marxista, szabadkőműves szellemi és anyagi fronttal kellett egész teljességében szembefordulnia, hanem egyúttal magáraharagította az akkor még teljesen szabadkőműves, liberális, demokrata Európát is, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) a kisantantot és a nagyantantöt egyformán. (Ügy van! Ügy van!) Magára haragította a szabadkőműves Párizstól kezdve a II. Internationalen keresztül a weimari Németországon és az austro-marxista Bécsen keresztül a demokrata kisantantot és a bolseviki Moszkvát egyformán, mégis eredményeket tudott elérni. Pedig hogy milyen nehéz volt ez, arra egy egészen kis példával lehetne a legszemléletesebben rámutatni. Amikor ez az ellenforradalmi gondolat megteremtette azt a numerus clausust, amelyről ma úgy beszélünk, mint gyermekded kezdeményezésről, ez olyan felháborodást keltett világszerte, hogy Klebelsberg miniszternek Genfbe kellett mennie miatta és olyan ellenérzést váltott ki, hogy a II. Internacionálé szállítóbojkottot hirdetett és valósított meg Magyarországgal szemben. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nézzük az akkori Magyarország belső helyzetét, amikor a fővezér megjelent a Szent Gellért-téren és ott a bűnös Budapestről beszélt. Beszélhetett volna a bűnös Magyarországról is, mert hiszen nemcsak Budapest volt, teljesen elzsidósodott szellemi és anyagi hatalmasságaiban, de ugyanilyen volt az egész akkori Magyarország is. Egy országot kapott kezébe az akkori fővezér és az akkori kormányzat, egy országot, amelynek kétharmadát elrabolták, az országcsonk pedig itt maradt egészen kifosztva, meggyalázva. A legalsóbb tégláknál kellett kezdeni a felépítést, hogy a tisztviselőknek fizetésük legyen, hogy a menekülő százezreket el lehessen helyezni, hogy titokban valami kicsi karhatalmat, hadsereget lehessen teremteni. Mindezt megtermtette, sőt még ennél sokkal többet, a szegedi ellenforadalom, é megteremtett egy magyar közvéleményt, amely később a Bethlen-féle konszolidáció idején sem engedte már többé elaludni a keresztény és nemzeti gondolatot. Hogy azonban milyen nehéz volt a helyzet később is, másfél évtized multán is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Gömbös Gyula, amikor hatalomra lépett, kénytelen volt bizonyos revíziót hirdetni a zsidókérdésben. Merném mondani, hogy szinte kormányzásának feltétele volt, hogy legalább színleg, kifelé bizonyos revíziót hirdessen ebben az irányban. Hogy milyen nehéz volt ez a helyzet, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy éppen Gömbös Gyula, akire ma úgy hivatkozunk, mint mindenféle jobboldali gondolat elindítójára, ez a Gömbös Gyula nekem ma gamnak mondta, amikor Wolff Károly, a kereszténypárt megalkuvás nélküli vezére és gánosnélküü lovagja kiragasztotta azokat a bizonyos karácsonyi plakátokat, amelyeken az volt, hogy nem szabad zsidónál vásárolni a keresztény karácsonyra, ismétlem, akkor Gömbös Gyula azt mondta nekem, nem szabad az antiszemitizmust ilyen nyilt formában gyakorolni, sokkal könnyebben meg lehet azt valósítani titkos utakon, úgyhogy nem beszélünk sokat róla. Bs mégis megszületett ez az ellenforradalmi gondolat, megszületett és lehetővé vált épp ennek dajkálása következtében, bogy amikor összeomlott a veimari Németország, amikor eltűnt az austro-marxizmus, akkor a keresztény közvélemény nyomása alatt és segítségével a következő kormányok egyre gyorsuló léptekkel valósíthassák meg azt, ami minden szegedi ellenforradalmárnak és mindazoknak, akik akkor velünk rokonszenveztek, a lelkében élt: a keresztény nemzeti Magyarországot a maga teljességében megvalósítva, az egész vonalon, társadalmi, politikai és gazdasági viszonylatban egyformán. Amit a szegedi ellenforradalom soha el nem hanyagolt, az a külpolitika volt. Amikor átvette a hatalmat azokban a szörnyű időkben a forradalmak után, amikor úgy látszott, hogy tanácsosabb lenne beleilleszkedni az akkor szinte véglegesnek tetsző helyzetbe, a nagyantant és a kisantant érdekkörébe, irögtön a kezdet kezdetén a szegedi ellenforradalom kimondta a »Nem! Nem! Sohá!«-t és elindította a belső magyar irredentát. Amikor az első lehetőség megnyilvánult, amikor Olaszországban Mussolinival egy olyan hatalom került uralomra, amely felé bizalommal lehetett fordulni a magyar igényekkel, akkor ez a szegedi ellenforradalom rögtön sietett őt felkeresni és megragadni Mussolininak feléje kinyújtott karját. T. Ház! Mi a magunk részéről készségesen, nagyon szívesen hozzájárulunk ahhoz, hogy gyorsabb legyen a tempó, gyorsabb legyen azért is, mert ma már államiságunk teljességében vagyunk, ami azelőtt szintén nem volt meg. A mód megvan rá azért,is, mert körülöttünk átalakult a világ és azért is, mert megszületett egy belső magyar közvélemény, amely feltótlenül megköveteli ezt a gyorsabb tempót. Természetesen hozzátesszük azt, hogy a gyorsaság nem mehet a minőség rovására. (Helyeslés a jobboldalon.) Hisszük azonban azt, hogy nem lehet gyorsan is jót csinálni és kell is gyorsan jót csinálni, mert egyébként az események túlhaladnak rajtunk, (vitéz Imrédy Béla: Világos!) Ennek pedig megtörténnie nem szabad. Azt is valljuk és azt hiszem, ebben a tekintetben egyetlen lelkiismeretes politikus sem mondhat ellent, hogy fejlődésnek kell lennie és nem szabad azt megvalósítani olyan eszközökkel, amilyenekkel magyar politikus és egyáltalán magyar ember soha nem dolgozott és nem dolgozhatik. Egyesegyedül törvényes reformokkal szabad, de kell is keresztülvinni ezt a belső átalakulást. Valljuk azt, hogy a magyar nemzet történelmi épületében számos olyan szegletkő van, amelyet kár lenne dinamittal és bombával tönkretenni és hogy a magyar állam berendezkedésében, házának berendezkedésében — hogy a hasonlatnál maradjunk — számos olyan használati tárgy van. amelynél különbet és egészségesebbet a modern csőbutorok koráiban sem lehet teremteni. Hagyjuk azonban a hasonlatokat és beszéljünk nyíltan azokról az alapelvekről, amelyeket szerintünk át kellett vinni az átalakuló új magyar állami berendezkedésbe is. Minden idők magyar alkotmányosságának fundamentuma, örök és változhatatlan szegletköve a magyar Szent Korona. Prohászka szinte költői elragadtatással írja róla, hogy a magyar nemzet egységének, függetlenségének, alkotmányosságának szimbóluma a Szent Korona. Ez az arany abroncs, — mondja — amely a nemzet törzseit, népeit egybefűzi, ez az aranykeret, amelybe bele van foglalva a magyar nemzet egész lelke, élete,