Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-797

Az országgyűlés képviselőházának lő9. lalkoztatásának a kérdésével. Legyen szabat! itt utalnom Stücken Rudolf egyetemi tanárnak, az erlangeni egyetem kitűnő tudósának egy héttel ezelőtt elhangzott előadására, aki a nemzeti szocialista pénzügyi politikáról tartott értekezésében azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti szocialista pénzügyi politika letért a régi, liberális-kapitalista pénzügyi politika vonaláról, tette pedig ezt nem szórakozásból és passzióból, hanem azért, hogy megoldja azt a legnagyobb feladatát^ hogy a konjunktúrahullámzások során mérhetetlen szenvedéseket okozó munkanélküliséget egyszersmindenkorra kikapcsolja. T. Ház! Stucken professzor úr azt is előadta,, hogy Németországban 3933-ban,^ amikor a nemzeti szocializmus úrrá lett, még őt és félmillió munkanélküli volt, a Schacht-féle pénzügyi politika bevezetésének eredményeképpen azonban elérték azt, hogy 1939-ben, a jelenlegi háború megindítása előtt már munkáshiány volt Németországban, úgyhogy 950,000 idegen dolgozott a német birodalomban. Tehát az öt és félmilliós munkanélküliségből a munkanélküliség megszüntetésén keresztül az egymilliós munkásbevándorlásig jutott el az a pénzügyi politika, amelyet Schacht olyképpen inaugurált, hogy letért a liberálkapitalista pénzügyi politika alapjáról, amelyet mint tudjuk, a pénz stabilitása jellemzett és e helyett, mint ahogy a professzor úr említette, áttértek az elegendő pénzellátás rendszerére, ami azt jelenti, hogy nem álltak meg az áru- és főleg a devizapolitika szűk keretei között, amikor már az megállást parancsol, de még a munkanélküliség veszélye nagymérték; ben fennforog, hanem ebből kiléptek egy új vonalra és elegendő vásárló erőt, pénzmennyiséget teremtettek meg mindaddig, amíg egyetlen munkanélküli kéz volt Németországban. T. Ház! Azt hiszem, ezt a másik nagy szempontot azért kell felemlítenem, mert bár a pénzügyminiszter úr expozéjában hangsúlyozta, hogy az új magyar pénzügyi politika az olasz és a német pénzügyi politikához igazodik, — szórói-szóra feljegyeztem az ő mondását — mi nem ezt látjuk, hanem inkább azt, hogy a jelenlegi pénzügyi politika az adóztatás oldalán éppen úgy, mint a felhasználás oldalán évrőlévre ugyanazokat a tételeket adja, ugyanazt a felépítést mutatja, ami pedig a munkanélküliséget illeti, annak a nagy szempontnak, amely szerint Németországban, a nemzeti szocializmus világában a munkanélküliség megszüntetését tartották a legfontosabbnak, ebben a pénzügyi politikában semmiféle nyomát nem látom, sőt a miniszter úr expozéjában sem hallottam errenézve semmiféle kijelentést, de viszont azt már látom és vasárnapjaimon a vidéken tapasztalom, hogy bár itt most rendkívüli közmunkákat akarnak megindítani, már százával jelentkeznek a magyar falvakban a munka nélkül maradt mezőgazdasági munkások, a fővárosban pedig a gyárak niunkásfelyevőképessége is megállt, úgyhogy a tél eleién az országban igenis már a munkanélküliség problémájával állunk szemben, amely a tél folyamán mind erősebben és nagyobb mértékben, fog jelentkezni. T. Ház! Ezekután amennyire a rendkívül rövid idő megengedi, legyen szabad a következőkre áttérnem, Amikor leszögezzük, hogy a jelenlegi pénzügyi politika sem az olasz, sem a német nemzeti szocialista pénzügyi politika sikján nem mozog, akkor tételről tételre kell mennem — nem úgy, mint az igen t. előadó úr ülése 19 AO november 25-én, hétfőn. '797 tette: számok szerint, hanem elgondolás szerint — azokon a tételeken, amelyeket a pénzügyminiszter úr megadott. A miniszter úr azt mondotta, hogy a magyar pénzügyi politika négy pilléren nyugszik. Ezeket a pilléreket, illetve ezeknek stabilitását és szociális szempontból való felépítését kívánom bírálni. Az első pillér, amelyen a pénzügyi politika nyugszik, ahogy ő mondotta, az adópolitika. Nagyon természetes, nincs egyetlen magyar ember sem ebben az országban, aki nem ezt mondja, mi is hangsölyozzuk nemcsak a Házban, hanem mindenütt, hogy adót fizetni kell, az államélet fenntartását viselni kell, de azt is hangsúlyozzuk, hogy az adókat szociálisan és igazságosan kell kivetni és azok terhét a széles magyar tömegek mellett a nagyvagyonoknak és jövedelmeknek is viselniök kell. A kormányzat igérte a választáson az adóreformot, sürgős adóreformot követelek. Azóta eltelt húsz hónap leforgása alatt ide valóban beterjesztettek két törvényjavaslatot, azok törvényerőre is emelkedtek, (Krúdy Ferenc: Rendkívül fontosak!) de hatásuk kimerült abban, hogy a társulati adó reformjával a társulatok adóköteles jövedelmét duzzasztották azzal, hogy az elfolyó réseket tömték be, île a kulcsra nézve semmi módosítást nem adtak. Mi akkor ennek a kérdésnek tárgyalásánál bírálatunkat megtettük és azt is mondottuk, hogy ez valószínűleg 9 vagy 10 vagy nem tudom hány millió pengő többletet fog eredményezni. (Szász Lajos államtitkár: Téved!) Kérdezem az államtitkár urat ha én tévedek, akkor a kormánypárton ülő Laky professzor úr is téved-e, aki 6 millió pengőt vár tőle? Ha nem tudunk más kalkulációt adni, elvárnánk, hogy a pénzügyi kormányzat egy adójavaslatnál beírja az indokolásba, hogy mit vár tőle számszerűleg, — hiszen nem titkok ezek — s akkor mi nem tévednénk, hanem ennek alapján beszélhetnénk. A társulati adó reformjával valami eredményt elértek, ez nem is vitás; helyeseltük az intenciót, legfeljebb a mértéket nem helyeseltük, de ugyanakkor kérdezem: vájjon az ee'ész magyar adózás, az adóterhek megoszlása kérdésében történt-e változás? A tegnapi panasznapon egész sereg adóívvel leptek meg, csak azért hoztam fel ezeket, hogy néhányat felolvassak. Kérdezem az igen t. pénzügyminiszter úrtól hogy amikor négy adóreformról beszéltek, hogyan érződik ennek a hatása kint a vidéken? Bejött hozzám sírva egy 71 éves öreg tö rődött magyar, aki azt mondta: napszámba már nem tudok menni, nincs is napszám, de ha volna sem fogadnának fel. Ez természetes. Az adóívében 10 pengő adóelőírás van egy kis viskója után és 53 pengő hátraléka egy öreg törődött magyar házaspárnak; akiknek senkijük nincs és most ott a végrehajtó mégjelent náluk. Ez az egyik eset. Égy másik eset pedig frappáns bizonyítékát adja annak, hogy az adóreform során milyen későn vagy meg egyáltalán nem is érkeztek le az intézkedések. Itt van egy Molnár Gáspár nevű, nincstelennek számító, egy kis viskóval rendelkező magyar, akinek 1938-ban az adóelőírása 6-06 pengő, ösz; szes hátralékával 34 pengő volt; a következő évre, mert cselédnek elszerződött, elment • a szomszéd uradalomba és kis viskóját bérbeadta, az előírás 100 pengőre rúgott, fSzász Lajos .államtitkár: A képviselő úr csodálkozik ezen, ha