Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-782

782 Az országgyűlés képviselőházának 153.. Véletlenül én mosolyogtam mindezen, mert nem szoktam sokat törődni azzal, hogy* rólam mi mindent beszélnek. Ma is csak azért vagyok kénytelen ezeket elmondani, mert ezen a helyen állok és lassan kénytelen vagyok ilyen esetekben levetkőzni azt a zárkózottságot, amelyet különben egy polgárember tisztességesnek tart magára vonatkozólag. (Ügy van! jobb felől.) Mulattam azon, hogy az emberek itt össze-vissza beszélnek, amikor fogalmuk sincs, hogy én hol voltam, merre jártam, (Ügy van! Úgy van! — Elénk derültség és taps a jobb-és a baloldalon.) fogalmuk sincs arról, milyen személyes kapcsolataim vannak Angliában. Nem azért mondom, mintha valamit, akár szimpátiát, akár aiitipátiát akarnék elárulni, de talán véletlen az, hogy éppen ott volt a leges legkevesebb személyes kapcsolatom; több volt, sokkal több volt mindenkor Amerikában, töob volt Franciaországban, több volt Svájcban, jóval több volt Németországban, ahová még' családi vonatkozások is fűznek, de véletlenül éppen Angliában volt a legkevesebb. De azért, hogy másfelé voltam, nem lettem sem amerikai, sem francia, sem német, sem svájci, , hanem maradtam magyar. (Elénk taps a jobbés a baloldalon. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Ki mondotta, hogy nem azf — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Sokan!) Elég sokan! S ha én valamit mondok, képviselő úr nyugodt lehet, hogy azt én sokszor ós komoly helyekről hallottam. Nem. szükséges, hogy itt igazolásokat hozlak elő: akinek nem inge, ne vegye magara. (Meskó Zoltán: Denunciálták! — Zaj.) Ezeket akartam érről elmondani. Szó volt egyéb vonatkozásokban más kérdéseiről is a miniszterelnöki tárcának, már amennyiben tárca ez, (Derültség.) egyéb munkaköreiről, de olyan részekről is, amelyek — mint mondottam — nem egészen a miniszterelnökségihez, hanem a miniszterelnökhöz tartoznak. Csoór képviselő úr felhozta a felvidéki igazoltatások revízióját azon az alapon, hogy én kijelentettem, hogy a most visszajött keleti és erdélyrészi területeken ilyen generális igazoltatások nem lesznek azért, mert a felvidéki igazoltatásoknál a legeslegrosszahb tapasztalatok voltak. (Mozgás.) Éppen azért, mert ezek különböző retortáikon és processusokon újra é,s újra végigmentek, nem gondolom jónak, hogy ismét egy úi egyetemes eljárást nyissunk meg és mindenkit még egyszer végigjárassunk ezen a procedúrán, mert ezzel újra odaérkeznénk. Azt azonban a leghatározottabban feltettem magamban, — és ezt gyakoroljuk is — hogy fokozatosan, egyénenként és részben magunk megkeresve az eseteket, igyekezzünk a hibákat orvosolni és a seheket ezekben a vonatkozásokban gyógyítani; mert ilyen seb&k és hibák tényleg voltak. A másik felvetett kérdés a statisztikai hivatal kérdése, amelyről Bencs képviselő úr beszélt. A Statisztikai Hivatal nagy és nehéz munkát végez és tudom, hogy ennél is éppúgy, mint nagyon sok más ágánál az állami igazga^ tásnak, nagyon sokan abban látják az orvosszert, hogy a személyzetet kell növelni. A statisztikai hivatalnál az idén a jelen pillanattól, időlegesen úgyis személyzetszapopítást kell bevezetni, mert a Statisztikai Hivatalnak a népszámlálással is kell most foglalkoznia, a népszámlálás megejtése után pedig, amely januárban lesz, a népszámlálási anyagnak több évig — serényebb munkát tekintve: legalább kéthárom évig — való feldolgozásával. Én azoiiillése 1940 november 22-én, pénteken. ban sem itt, sem másutt a hibát nem annyira a személyzet csekélységében, mint a közigazgatási és bürokratikus rendszerűinkben látom, amelyet gyökeresen kell majd megváltoztatni. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés jobbfelől.) Ennek előmunkálatai, amelyeket egyes szakemberek végeztek, asztalomon fekszenek. Minden ilyen fontos kérdésnek a kiindulásnál a magam kezén is át kell mennie. Amint egymásután jönnek az országgyűlés, a kormány, a minisztériumok problémái, úgy jön a közigazgatás problémája is, mégpedig úgy a központié, mint a periférikus közigazgatásé. A periférikus közigazgatást jobban decentralizálni kell, a felelősség fölfelé való áthárítását meg kell szüntetni, ami részben és sok tekintetben — például a pénzügyminisztériumiban — meglehetős mértékben már meg is történt. De ezeket szervesen végre kell hajtani és akkor aránylag kevesebb tisztviselővel jobb inunkat tudunk majd végezni, (ügy van! jobbfelől.) Akkor azt a kevesebb tisztviselőt talán jobban meg is tudjuk fizetni, viszont megakadályozzuk azt a betegséget, hogy mindenki köztisztviselői állásokba igyekezzék tódulni. Ez ugyanis szintén csak egy betegsége az országnak, amely betegség miatt ipart és kereskedelmet soha fejleszteni nem fogunk tudni. így a zsidótörvényt sem tudjnk megoldani. A zsidótörvény nemcsak abból áll, hogy a zsidót elküldjük, hanem abból, hogy az emberek tényleg kereskedelmi és ipari pályákra mennek és tényleg lelkesedéssel, passzióval folytatják azokat. Akkor azután nem történnek meg olyan esetek, hogy sokkal csekélyebb fizetésért elmennek az emberek az útiamhoz egy nyugdíjas állásiba, semhogy az iparban vagy kereskedelemben rizikókat vállaljanak. Kockázat nélkül nincs ipar és kereskedelem, kivéve, ha az, egész ipart és kereskedelmet államosítjuk. Ez pedig nem történhetik meg, mert más államokban történt ilyen kísérletekből látjuk, hogy azok az államok is visszacsinálják. A statisztikai hivatalnál tehát úgy áll a dolog, hogy a népszámlálási évek utánra, amikorára ismét rendes munkájába tér vissza a statisztikai hivatal, a reformot, azt hiszem, keresztülvisszük és az a statisztikai hivatalra is érvényes lesz. Egy közbeszólásban, amelyet Bencs képviselő úr beszéde alatt tettem, megmondottam, hogy nekünk tulajdonképpen inkább tanfolyamot kellene nyitnunk a statisztikákat használók részére. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. Tetszés.) Azt hiszem, ezt nem szükséges közelebbről fejtegetnem. Ez a tudományág majdnem mesterségem lígy elméleti, mint még inkább alkalmazott formájában és ebben, ez az én véleményem, sőt mondhatom ítéletem afölött? hogy hogyan használtatnak statisztikák. Talán a statisztikának publikálási módszerét is meg lehet majd változtatni olymódon, hogy a statisztikákat magyarázatokkal közérthetőkké és a hozzá kevésbé értőknek jobban használhatókká tegyük. (Helyeslés jobbfelől. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hivatalos magyarázat? — Vaczy György: Tudományos magyarázat!) Áttérek most egy másik kérdésre, amelyet sokan tettek felszólalásuk tárgyává, elsősorban Gacs János képviselőtársam, azután Klein Antal képviselőtársam, de mások is. Ez a nemzetiségi kérdés. (Halljuk! Halljuk!) En a nemzetiségi kérdésben számtalanszor kifejtettem álláspontomat. A magyar közigazgatási tisztviselők, papok, tanítók, leventeoktatók, csendőrök, rendőrök, stb. részére beszé-