Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-776

776' Az oiüzáögyűlés képviselőházának 158. ülése 194:0 november 22 J ên> pénteken. sajtó bárkit, de különösen na ismételten meg­rágalmaz, akkor törvényes intézkedés, adassék arra, hogy ugyanazon sajtótermék legelső ol­dalán feltűnő nagy, vastag betűkkel még a vezércikk és más közlemények előtt közölje, bogy ekkor és ekkor, ebben és ebben a lap számunkban hozott közleményünk a valóság­nak nem felel meg, ez és ez az úr ártatlan és becsületes ember* sajnáljuk, hogy ez a közle­mény megjelent. Míg erre módot nem teremr tünk, addig módja lesz a sajtónak tisztességes emberek családi életébe, becsületébe belegá­zolni és azután természetesen ha négyszer, öt­ször valakiről rosszat írtak és az országban százezer és millió ember olvasta azt, hogy valaki gazember, de nem olvasta a helyreiga­zító kis nyilatkozatot, akkor a köztudatban marad, hogy X., Ï. .gazember. T. Ház! Beszélni szeretnék a sajtócenzu­xáról, bár ezt már előttem szólott t. képviselő­társaim többször említették. A miniszterelnök úr is megállapította azt, hogy a sajtócenzura szükséges rossz, ehhez én is csatlakozom. Tényleg a.sajtócenzura és minden cenzúra, minden tilalom a sajtó, a gondolat, a szó sza­badságát illetően szükséges rossz. Vannak külpolitikai események, amikor valóban szük­ség van cenzúrára. Itt azonban le kell szögez­nem azt, ho^y a cenzúra olyan legyen, ami­lyent az ország érdeke megkíván, de ne le­gyen szabad az egyik oldalon mindent meg­írni, nagy nyilatkozatokat, nagy közleménye­ket, a másik oldalon pedig még az arra adott válaszokat is eltiltani. T. Házi Saját magam tapasztaltam itt ta­valy ősszel vagy nyár végén a következőket, beszeltünk a mezőgazdasági munkások özve­gyeinek nyugdíjára vonatkozóan benyújtott torvényjavaslatról. Ennek keretében a nyilas­keresztes párt több képviselője is felszólalt, eze\ közt jó magam is. Az egyik kormánylap megírta, hogy a javaslat milyen nagyszerű és értékes valami a magyar nép, a magyar pa­raszt és a magyar paraszt özvegye részére. Az elzengett dicshimnusz után jött egy rövidke közlemény, hogy a javaslat ellen felszólaltak még X. és Y. képviselők a nyilaskeresztes párt részéről. A következő vasárnap, amikor leme­gyek a kerületembe, azzal fogadnak, hogy kép­viselő úr, maga már nem szereti a szegény em­bert, ellenünk beszélt a parlamentben. Mi tör­tént? Ezt az ujságkÖzleményt elolvasta az adó­ügyi jegyző vagy a segédjegyző úr, behivatott az egyik uradalomból 4—5 zsellérembert és megmutatta nekik: hát kellett nektek nyilas képviselő? Itt van, a kormáíny egyszer akar nektek 48 pengő segélyt adni az özvegyeitek részére, és akkor a nyilaskeresztesek ellene be­szélnek. Ez az, amit én hangoztatok, hogy igazságos és tisztességes legyen az a cenzúra. Kétoldalú az igazság. Én nem tiltakozom az ellen, ha a miniszterelnök úrnak* a miniszter uraknak és az egyes szónok uraknak a túlol­dalról minden beszédét, amit itt a Háziban vagy akár a kaszinóban, a klubban, vagy bárhol az országban elmondanak, iszórol-szóra leközlik, de legalább annyit kérek, hogy akkor a mi írásainkat és elgondolásainkat is legalább olyan mértékben közölhesse le a mi sajtónk, mint ahogy ezt a kormány; vagy más pártok sajtója megteheti. Ezt kívánja a lovagiasság is, mert csak ilyen lovagiasság alapján lehet megteremteni az igazi lelki békét, amelyet — azt hiszem — nemcsak mi szeretnénk elérni, hanem a miniszterelnök úr is. A miiuszTereinek, úr tavaly említette azt is. hogy van egy zöld ceruzája s ha a cenzúrázott példányokat még egyszer átcenzúi'ázzá, bizony többször ráírja azzal a zöld ceruzával, hogy kár volt törölui valamit. Ez azonban már csak post festa, mert utólag ráírni, hogy kár volt törölni és a cikket át nem engedni; ezzel mi már sem­mit sem érünk. Mi inkább arra kérjük a mi­niszterelnök urat, vessen véget az, ilyen módon ; való ceuzúrázásnak és arra kérjük, állítson be egy pártközi szervet, amely hivatva volna dön­teni bizonyos kérdésekben afelett, vájjon egyes közleményeket ki lehet-e hozni vagy sem. Én megértem, hogy mindegyik cenzor úr igyek­\ szik ambícióval, gyorsan cenzúrázni és kihúzni az egész cikket, hiszen ez a legkönnyebb és leg­gyorsabb megoldás, de ez nem lehet az ország érdeke, különösen most, amikor a külügymi­niszter úr is az új Magyarországot és a jobb­oldali gondolatot hirdeti, ha nem engedik szó­hoz jutni azt a jobboldali gondolatot, amelyet -^ azt hiszem — a túloldali képviselő urak eem tagadhatnak meg tőlünk. Ha ez nem így lenne ; ha lenne szabad, vagy legalább is bizonyos ! fokig szabad sajtónk, ha lenne bizonyos fokig szabad politikai irodalom, akkor nagyon sok gondolatot ki tudnánk fejteni és meg tudnánk világítani és sok gondolatra nem mondhatnák azt, hogy álomlátás, hogy lehetetlen idegen eszme vetülete, és akkor mái- tavaly, vagy ta­valyelőtt is meg tudtuk vblna érteni .egymást. •megtudtuk volna teremteni á lelki békét ; amelyre szerencsétlen magyar hazánknak ma tálán nagyobb szüksége van, mint valaha is volt. De a sajtókérdéssel kapcsolatban azt is meg kell állapítanunk, hogy végre igazságot kell tenni a sajtódzsungelben. Tavaly az volt a helyzet, hogy egy demokrata képviselőtár­sunk volt it c és volt 12 vagy 13 zsidó újság, i ugyanakkor pedig a nyilaskeresztes pártnak, mint a legnagyobb ellenzéki pártnak egyetlen lapengedélye sem volt, pedig ennek a kérdés­nek rendezése is hozzátartozik a lelki békéhez. Ha a miniszterelnök úr nem ellenséget, hanem csak ellenfelet látna bennünk, sokkal hamarabb találnók meg azt az utat, amely a nagy és bol­> dog Magyarországhoz vezet. Említést tettem előbb a politikai irodalom kifejlődésének lehetetlenségéről. Felvetődnek ma az olasz fasizmusban, a német nemzeti szo­cializmusban és általában az új Európa építé­sének munkája közben, tehát nálunk is új gon­dolatok, új elvek. Ezeket az elveket a sajtóval egyszerűen csak lepocskondiáztatni igen köny­nyű dolog. Ha azonban mód adatnék arra, hogy megvilágítsuk ezeket az elveket, hogy vi­tatkozzunk a tisztesség, udvariasság és finom­ság értékes hangján, akkor meg tudnók egy­mást érteni. Amíg ez a hang el nem következik, a megértéstől nagyon távol vagyunk. Kérde­zem, t. Ház, például Andrássy Gyula gróf, »Ma­gyarország fennmaradásának okairól« írott műve, vagy di*. Kemenes Gábornak »Vissza az ősi alkotmányhoz« című műve kiadhatók len­nének-e mai Lehetett volna-e alkotmányjogi, vagy más, szociális, nemzetépítő kérdésekről beszélni és megérhettek volna-e gondolatok, ha nem lehetett volna ezekről írni? Mért a kér­déseket csak agyonverni, erővel agyonütni, azt hangoztatva, hogy »csak nekem van igazam« : ez az eljárás nem vezethet célra és ellenkezik a magyar lovagiasság gondolatával. • T. Ház! Megemlítem Szálasi Ferenc »Cél és követelések« című legutolsó, 1935-ben kelt kis füzetecskéjét. Ebben gondolatok vetődtek fel. Ezt agyonverték és nem adatott mód arra. hogy a sajtóban, vagy hasonló füzetekben meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom