Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-601

Az országgyűlés képviselőházának 156. ülése 194.0 november 20-án, szerdán. 601 dálkodásról az állattenyésztésre való áttérését lényegesen fokozni lehet rövid időn belülr T. Ház! Áttérek most pár szóval az erdészet taglalására. Ügy érzem, hogy ez rendkívül fontos feladatkör ma Magyarországon. Ha t. i. a költségvetési adatokból azt látom, hogy az Alföld fásítására 1 millió pengő, csemetenevelésére pedig 350.000 pengő áll rendelkezésre s ha ez nem egy ad hoc intézkedés, hanem folyamatos intézkedés, — mint ahogyan folyamatos is, — akkor azt mondhatom, hogy az Alföld fásításának nagy problémája szépen fokozatosan haladhat ezen az úton. Nem a mi generációnknak hibája az, hogy az Alföld ma sok helyén sivár vidékein nem évszázados tölgyerdők állanak, mert hiszen ez a török pusztításnak a következménye, de a mi nemzedékünknek igenis feladata, hogy elismerve ezt a nagy hibáját az Alföldnek, a fásítást az Alföldön és a Balaton környékén minden erővel elősegítse. (Ügy van! jobbfelöl.), mert hiszen a klimatikus viszonyok megváltoztatása, a levegő páramennyiségének emelkedése és a szélnek megtörése jár az erdősítés nyomán, tehát az erdősítés szinte egészen megváltoztatja a táj jellegét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Az erdőgazdálkodásról csak egyet szeretnék mondani a t. Háznak, még pedis' azt, hogy ha Összehasonlítom azt az adatot, hogy öt esztendő alatt Magyarországnak élőállatkiviíe e 385 millió

1 pengő volt és búzakivitele ugyansrri az öt évre vonatkoztatva 236 millió pengő, viszont ugyanebben az öt évben Magyarország fabelhozatala 834 millió pengőre rúgott, akkor számokban rávilágítok arra, hogy milyen elsőrangú problémája a fagazdálkodás a magyar mezőgazdaságnak. (Matolcsy Mátyás: Négymillió hold erdő jött vissza!) A visszacsatolt területek visszaszerzése folytán úgy látom, hogy Magyarország faellátása biztosítva van, sőt, ha a holdankinti évi fahozamot egészen egyszerű számítással megszorzom, a most már megnagyobbodott Magyarországon lévő erdőterületek holdszámával és szembehelyezem ezt a magyarországi faszükséglettel, tehát a műfa- és tüzifaszükséglettel, akkor arra a megállapításra kell jutnom, hogy Magyarországban nem szabad fahiánynak lenni, hanem Magyarország — nyugodtan állíthatom — faexportállam kell, hogy legyen. (Úgy van! jobbfelöl.) T. Ház! Rá szeretnék most mutatni bizonyos fokié- arra, hogy ezidőszerint nincs rendelkezésünkre elég fa. Van bizonyos mennyiségű kitermelt fánk, az idei nehézségeket^ azonban a t. Ház a földmívelésügyi miniszter úr szavaiból már ismeri. (Keck Antal: Ki felelős azért, hogy nincs?) Én csak elvileg szeretnék rámutatni arra, hogy a fa kitermelésénél és felhasználásánál új szempontnak kell vezérelnie azokat, akik a magyar mezőgazdaságot irányítják. Ha egy síkvidéki ember egy faszegény vidékről elmegy a magyar erdőkbe, külcn

í;

sen olyan erdőkbe, amelyek a fővárostól, tehát a fogyasztási centrumtól mind messzebb és messzebb fekü^znek, az az érzése, hogy ott óriási anyagi értékek pusztulnak el évente, mert a haszonkalkuláeión már túleső részakről nem érdemes a silányabb famennyiségeket lehozni és az azonos fuvartételek folytán ^zetvot nem lehet a nagy fogyasztópiacokra felhozni, így az a szörnyű helyzet áll elő, hogy — igaz, hogy ötöd-, hatod-, vagy hetedminőségű fa, de azonos kalóriaszámú fűtőértékkel bíró fa — száz és ezeT* vagonszámra rothad el a magyarországi erdőkben, — így van sajnos, más országokban is, de nem mindenhol —-, ugyanakkorpedig itt Budapesten, a főváros környékén és más nagyobb fogyasztási centrumokban óriási fahiány jelentkezik. Pedig sok ember van, aki szívesen felhasználná azokat a silányminősógű famennyiségeket is, amelyek kinn az erdőkben évente óriási mennyiségekben pusztulnak és rothadnak el. T. Ház! Nem tudok részletesen kitérni arra, hogy mi ennek az orvoslási módja, csak a figyelmet szeretném erre felhívni. Hogy egyszerű párhuzamot vonjak: a príma minőségű szeneket nagy távolságira is szállítják, mert ezek elbírják a fuvarköltséget, de a silány minőségű szeneket sem hagyják a föld mélyében vagy teszik vissza a tárnába, hanem ezeket a siilány minőségű szeneket a bányában, például Tatabányán, a helyszínen elégetik, feldolgozzák és nem hagyják elpusztulni. Ebből, tisztelt Ház, csak azt a következtetést akarom levonni, hogy egy tervszerű, okos és mindenre kiterjedő, rendszeres, egy kézben összefutó irányítás mellett, irányított termelés és irányított fogyasztás mellett, megfelelő árkalkuláció mellett, igenis, van lehetőség arra, hogy Magyarország a fa viszonylatában exportállam lehessen. T. Ház! Vízügyi gazdálkodásunk a költségvetés adatai szerint az 1941. esztendőben egészen új képet fog mutatni. Uj képet mutat azértis, mert az az alapelgondolás, amelyen a költségvetés felépült, más, mint amely azelőtt a vízgazdálkodás terén volt. Az elmúlt években évtizedekre visszamenően évente 3 millió pengő körüli Összeg állott a vízgazdálkodás rendelkezésére és az alaptétel volt az, hogy a vízgazdálkodás magánérdek, csak a magánérdekeltség haszonhatáráig lehet vízlevezetést csinálni és az állam csak kamatmentes kölcsönnel és a megjavított földeken felemelt többletadónak 30 éven keresztül való visszatérítésével segítette azokat a társulatokat, amelyek önkéntesen Összeállva vízlevezetést csináltak. Ezzel szemben, t. Ház, az elv most megváltozott, mert az új költségvetési évben, a modern államvezetés szellemében készült új költségvetésben 50^ millió pengő áll a vízgazdálkodás rendelkezésére, még pedig a költségvetés adatai szerint 6,680.000 P, az 1938:XX. te. értelmében 3JOO.00O pengő, a pénzügyminiszter úr expozéja szerint az inségmunkából erre a célra fordítandó 23 millió pengő és az a 27 millió pengőn felüli összeg, amelyet az öntözési alánban lehet megtalálni és amely az Alföld öntözése, a folyók hajózhatóvá tétele céljából rendelkezésre áll. Figyelembe kell venni, t. Ház, azt is, hogy az elmúlt esztendő óriási áradásai folyóinkban s árvédelmi rendszerünkben óriási károkat okoztak s hogy fokozptt ^mértékben szükséges a mocsarak lecsapolása és a vizek levezetése állami feladatként. Ez, azt hiszem, már nem is lehet vita tárgya; hi

a

ze^ már Julius Caesar csapolt le mocsarakat és Mussolininek a Pontnsi-mocsarak helyén teremtett gyönyörű búzatáblái és gyönyörű váró-ai bizonyítják, hogy az olyan nemzet, amely közös nemzeti céljait meg akarja valósítani és termelését a maximumig akarja fokozni, nem tehet mást. mint hogy minden négyzetölnyi területet, amely teremni tud, termővé tesz. Ez pedig állami feladat kell. hofrv Ipgyen. T. Ház! A birtokpolitika céljaira a földmi velésügyi költségvetésben az 1941. évben 5 millió pengő van előirányozva. Elővásárlásra, telepítésre, tagosításra, - kisbérietek alakítására, házhelyek juttatására, aránylag nagyon