Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-736

736 Az országgyűlés képviselőházának 157, mekek szennának arányában csökkenne. (Helyeslés.) T. Ház! lAz új, népi Magyarország nem ismerheti el annak jogosultságát, hogy valaki azért, mert valamelyik társadalmi réteghez tar tozik, iskolai kedvezményben részesülhessen. A tisztviselőket nem azzal kell segíteni, hogy gyermekeiknek automatikusan •.. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megszűnt öt éve!) Az egyetemen nem. (Hóman Bálint vallás* és közoktatásügyi miniszter: Megszűnt öt éve!) Azért említem fel ezt a kérdést, mert panaszt hallottam ezen a téren. Az a helyes, hogy a tisztviselőnek olyan fizetést kell adni, hogy abból kedvezmények igénybevétele nélkül is taníttatni tudja gyermekét. Mélyen t. Ház! A nemzetnevelés eredményessége szempontjából fontos, hogy az iskolai és iskolánkívüli nemzetnevelők tisztességes körülmények között élhessenek. Nagyon jól ismerem a miniszter úr erre irányuló törekvéseit es ezért elismeréssel is viseltetem iránta. Konkrét kérésem itt az volna, hasson oda a miniszter úr, hogy a tanárok és tanítók a szolgálati éveikből elvett egy esztendőt, az 1932/33. költségvetési évet kaphassák vissza. Ez több mint 30.000 nevelőt érdekel. T. Ház! Erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy itt külön megemlítsek egy kérdést. A múlt évben a kultusztárca költségvetésének tárgyalásakor, amikor még az erdélyi kérdés nem volt aktuális és nem volt konjunktúra róla beszélni, felelősségem tudatában megemlékeztem az idegen uralom alatt élő magyar felekezeti tanítók és tanárok helyzetéről. A következőket mondottam (olvasm): »Figyelemmel kísérem a megszállt területeken lévő kultúrmunkások sorsát. Nem mulaszthatom el éppen ezért, hogy erről a helyről is őszinte hálával meg ne emlékezzem róluk.« Mondottam akkor azt is, hogy igaz, ez a költségvetés nem vonat• kőzik rájuk, de hiszem és remélem, hogy eljön az idő, amikor a nemzet háláját irántuk is le tudjuk majd róni. Azóta eltelt egy esztendő és hála^ Istennek, Erdély egy része visszakerült hozzánk. Köztudomású, hogy Erdélyben az elmúlt húsz év alatt a magyarságért a legnagyobb áldozatot a felekezeti tanítók és tanárok vállalták (Éljenzés.), akik államsegély nélkül, alacsony javadalmazással nyomorogva — és merem állítani: sokszor lerongyolódva — végezték nehéz szolgálatukat. Ha Erdélyben az elmúlt húsz esztendő alatt az idegen uralom idején nem lett volna magyar felekezeti nevelés, — és nagyon hálás vágyok, hoary erről a kérdésről Makray igen t. képviselőtársam is megemlékezett — akkor a magyarság széles rétegeinek fiai és leányai nem tanulták volna meg a magyar írást és olvasást, az intelligens magyar fiatalság pedig nem tudta volna lelkében töretlenül megőrizni a magyar öntudatot. (Ügy van! Ügy van!) Fájdalommal kell megemlítenem, hogy a felszabadulás óta több, mint^ két hónap telt el és ezek a felekezeti tanítók és tanárok ma is ugyanazt az alacsony fizetést kapják, amelyet a román uralom idején kaptak. Én tárgyilagos vagyok, ismerem a helyzetet és nagyon jól tudom, hogy ezért nem a kultuszminiszter úr a felelős, kérem azonban a kultuszminiszter urat, hogy amikor ez a kérdés elébe kerül, szolgáltasson utólag igazságot ezeknek az embereknek, mert ez érzésem szerint a magyar nemzeti becsület kérdése. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Már megtörtént! Meg van állapítva!) Az utóbbi időben nagyon sok levelet kaptam ülése 19W november 21-én, csütörtökön, ebben a tárgyban, azért tettem szóvá ezt a kérdést. Az utóbbi időben több fiatal tanító és tanítónő^ szóvátette előttem, hogy szívesein helyet cserélne egy évre erdélyi kollegáival, hogy az ottani viszonyokat megismerje és ugyanakkor erdélyi kollegái is «megismerjék az itteni viszonyokat. Ezt az önkéntes tanítói csereakciót valahogyan hivatalosan, bürokráciamentesen elő kellene segíteni, mert azt hiszem, hogy a kölcsönös, megismerésből mind az erdélyi, mind pedig a volt csonkamagyarországi tanítóságnak és általábanvéve az egész országnak csak nagy haszna lehet. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Iskolapolitikánkkal kapcsolatiban hiányolom azt, hogy nines a szükségleteknek megfelelően irányított intellektuális pályaiválasztia Egyes intellektuális pályákon túlzsúfoltság, más pályákon hiány mutatkozik. Tanárunk, tanárnőnk, tanítónk, tanítónőink és jogászunk rengeteg van és ugyanakkor kevés a mérnökünk és orvosunk. Sőt — és ez szomorú jelenség, t. Ház — egyes pályákon belül, így például a tanáiri pályánál még az egyes szakok összeállításában sem érvényesül semmiféle tervszerűség az elhelyezkedés szempontjából. (Palló Imre: Senkisem megy polgári iskolai tanárnak!) Értelmiségi kutatóintézetre lenne szükség, amely intézet legalább statisztikai felvilágosítással szolgálna a pályaválasztó magyar fiatalságnak. T. Ház! Az iskolánkívüli nemzetnevelők közé számítom az irodalom és a művészetek munkásait, A kultuszminisztérium a művészeket aránylag elég jól támogatja, ugyanakkor — legalább is tapasztalataim szerint — úgy látom, hogy nem törődik ennyire az^ irodalom munkásaival. Itt főként a magyar népi írókra gondolok. A népi írókat kellene felkarolni nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is azért, hogy így ezek a népi írók a magyar népi élet és a magyar népi kultúra kérdéseiről teljes írói szabadsággal írhassanak ebben az országban. T. Ház! A magyar lelki egység kialakítása .szempontjából kultúrpolitikánknak az a feladata, hogy a tudománypolitika terén sokkal hathatósabban felkarolja a magyar népiségtudományokat, a táj- és népkutatást. Különösen a magyar nyelvjárás-kutatást sokkal jobban fel kell karolni, mint eddig. T. Ház! Legnagyobb nemzeti kincsünk a nyelvünk. Az élő magyar nyelv kutatására és művelésére minél több magyar szakembernek lehetőséget kell adni. Szerény megítélésem szerint a külföld felé sem azáltal tudunk magunknak tekintélyt szerezni, ha minél több nyelvet, — jól, rosszul, felületesen — megtanulunk, hanem azáltal, ha anyanyelvünket minél jobban kiműveljük. Ezen a téren példát vehetünk rokonainktól, a finnektől, akiket ilyenirányú kulturmunkásságukért az egész művelt világ tisztel, A magyarság és az itt élő nemzetiségek között meg kell teremteni a lelki harmóniát és ez is elsősorban a magyar kultúrpolitika feladata. Ezen a téren a légtöbbet a magyar tudománypolitika teheti. Szükség van minél több nemzetiségkutató intézetre. A tájnak megfelelően például a pécsi egyetem mellett német és horvát, Szegeden szerb, Budapesten szlovák és Debrecenben ruszin nemzetiségkutató intézetet kellene felállítani. Ezekre azért van szükség és azért kell, hogy ezekben komoly szakemberek dolgozzanak, hogy magyarok és nem-