Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-732

732 Az országgyűlés képviselőházának 157 rendszeresen tudjanak iskolába járni, mert roppant fontos az, hogy az az úgynevezett falusi utánpótlás, amelynek egyrészét innen a tanyákról biztosítjuk, tényleg olyan legyen, amilyennek a nemzet jövője szempontjából lennie kell. De meg kell említenem még az úgynevezett tankönyv-kérdést is, amelynek rendezetlensége nemcsak elemi vonatkozásban, de közoktatásunk egész vonalán szomorú képet mutat és nagymértékben megnehezíti az eredményes nevelést. Elsősorban is -a tanköayv stílusa nem megfelelő, tisztelet az igen kevés kivételnek. De méltóztassanak átnézni akár az elemi iskolai, akár a középfokú iskolai, vagy középiskolai tankönyveket: olyan rendszertelenség uralkodik bennük, amilyenhez fogható nem tudom hol van. Itt azonban nemcsak bírálni akarok, hanem egy kérést is kívánok intézni a miniszter úrboz, azt, hogy egy tankönyvelőkészítő vagy tankönyvíró-bizottságot méltóztassanak összehozni. Ez a bizottság lenne hivatott annak az elintézésére, hogy az elemi és a középfokon — sőt, ha talán az egyetemi oktatást említem bizonyos fokig, itt sem avatkozom olyan területbe, ahol nem nyilatkozhatom — egységes, egyöntetű, a nemzet szellemét, egészséges múltját mindenkor szem előtt tartó formában történjék a tankönyv megírása és csak azokat a könyveket lehessen alkalmazni, amelyek mindenféle szempontból kifogástalanok. De ugyanakkor, amikor erről szólok, kötelességemnek tartom azt is, hogy az iskolánkívüli nevelésről is beszéljek. Tudjuk nagyon jól, hogy a magyar nép mindenkor szeretettel tanult és tanul azoktól, akiktől valamit tanulhat. Éppen azért nagyon fontos, hogy azok, akik az iskolánkívüli népoktatással valamit törődnek és adnak arra, hogy a magyar nép az iskolánkívüli oktatásban tényleg olyat kapjon, ami őt érdekli és ami rá nézve hasznossá válik, úgy intézkedjenek, hogy csak olyanok kerüljenek oda, akik mindezzel tisztában vannak és akik nem sajnálják a fáradságot arra, hogy ilyen szempontból egy rendszeresen összeállított tervezet alapján nevel jenek, mert ez ezután eredményeiben százszorosan kamatozni fog újból csak a nemzet javára. T. Ház! Meg kell állnom egy pillanatra még a tanyai oktatás kérdésével kapcsolatban, mi dőn a tanyai népnevelők, a tanyai tanítók sorsáról kívánok néhány szót ide a Ház elé hozniAlt alános elvként már itt a Házban is elhangzott az, hoigv a tanyai neveléssel általában olyanok foglalkozzanak, akik a legkiválóbb nevelők kö'zé tartoznak. Nem közömbös az,lhogy a magyar művelődésnek éppen ezeket az elhagyatott részeit, elhagyatott területeit, kiknek a gondjaiira bizom, mert eddig számi alán esetben azt láttuk a gyakorlatban, hogy amikor kikerült az a fiatal tanító a tanítóképzőből, azt mondták, mit csináljunk vele, menjen először a tanyára, tanítson ott és araikor majd egy kicsit megöregedett, a családi helyzete azt kívánja, hogy beljebb kerüljön a középfokú iskolákhoz, akkoir beljebb hozzuk. En ezt semmi körülmények kö'zött sem tudom elfogadni. Az előbb meg- is indokoltam, hoigiy miért tartom fontosnak a tanyai iskolához a kiváló tanerőket. Ennek a kérdésnek gyakorlati megoldását abban látnánk, ha a tanító megszerezné a városi, a belső oktatásiban a gyakorlatot és azokkal a gyakorlati tapasztalatokkal, amelyek az évek folyamán birtokába jutnak, menne ki a . ülése 1940 november ál-én, csütörtökön. tanyára, oktatná a tanyák népét és kamatoztatná azt a tudást, amelyet sokkal kedvezőbb helyzetben a városban, vagy a városias jellegű ihielső iskolákban szerzett. Ugyanakkor ennek anyagi ellenszolgáltatását is kérném a miniszter úrtól, hogy kapják meg ezek a tanyai tanítók a beigért pótdíjakat, mert e tekintetben bizony legyünk őszinték, ha walaki pótdíjat érdemel, akkoir ezek a tanyai tanítók tényleg megérdemlik azt, hogy a nemzet (pótolja valamivel, amit miáis vonatkozásban elmulasztottak. T. Haß! Szerettem volna még sok ilyen gyakorlati dolgot elmondani, ami úgy érzem idetartozik, amit úgv érzem el kellett volna mondanom, az idő rövidsége miatt azonban kénytelen vagyok beszédemet befejezni, T. Ház! Általános követelményként szeretném idehozni a nevelői rend megszervezését, a felső irányítás megváltoztatását olyan formában, hogy a felső és a középső irányításba is nevelők kerülhesisenek azokra a helyekre, amely helyek az irányítás szempontjából fontosak. Szeretném hangsúlyozni ennek szükségességét a szakoktatás kifejlesztése szempontjából is. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék újból kezdeni beszédét, hanem befelezni. Rapcsányi László: Befejezem beszédmet azzal, hogy politikai pártállásom nem engedi meg, hogy' a költségvetésit elfogadjam, azért. mert nem látok... Elnök: Kérem méltóztassék befejezni! A képviselő úr már kifejtette indokait, méltóztassék befejezni. Rapcsányi László: . .. biztosítékot aziránt, hogy mindezt a kormányzat megvalósítja. Elnök: Szólásra következik? Vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Gesztelyi Nagy László! Gesztelyi Nagy László: T. Ház! 1941-ben, amely időre ezt a költségvetést megszavazzuk, szeptember 21-én lesz 150 esztendeje annak, hogy Széchenyi István, a legnagyobb nemzetnevelő született. Ebből az alkalomból azt szeretném kérni a kultuszminiszter úrtól, hogy szenteljük az 1941. esztendőt Széchenyi emlékének különösen kulturális szempontból, az iskolánkívüli népművelés szempontjából, jellemnevelési és sok minden egyéb szempontból. A magyar fajtát Széchenyinél jobban senki sem ismerte, ő ismerte annak erényeit és bűneit s ha ugyan nem is írt pedagógiai munkát, mégis összes müvei elsősorban nemzetének nevelését célozták. Ezért volna kivánatos, hogy a jövő esztendőben sokat emlékezzünk meg Széchenyiről az összes iskolákban, tűzzünk ki pályadíjakat (Mester Miklós^ Helyes!) emlékének és eszméinek megörökítésére és elgondolásainak feldolgozására. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Különösen fontos volna, hosry adjunk a nép kezébe az iskolánkívüli népművelés keretében egészen könnyed modorban megírt népies füzeteket, amelyekből megismerhetné a legnagyobb magyar életét és a magyar faj érdekében végzett szolgálatait. Tegnapelőtt délután Pest vármegye patinás székházában egy ünnepélyen vettem részt. Aznap, tehát e hó 19-én, volt száz esztendeje annak, hogy Pest vármegye székházában Kossuth Lajos Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyarnak nevezte. Az ünnepélyt is éppen ebből az alkalomból tartották meg. Milyen lélekemelő, öntudatfejlesztő gondolatokat hallhatott ott az ember! Ezeket a gondolatokat kellene népünk közé vinni, hogy ma is lássa a magyar nép, hogy mit tett ezelőtt száz észten«