Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-725
Àz országgyűlés képviselőházának 157. ülése 1940 november èi-én, csütörtökön. 725 ban egymásnak mindenesetre elismerésüket fejezteit Mj lia a Jaazoan Különböző oiüaiaKou kiiejttjLLßJs az ö roiuouio inunüajuüat es ezt ok vakoiasnaK, ezt ÖK építésnek neveztéK. Menynyi tanító, mennyi tanár, mennyi egyetemi professzor és tanieiügyeio mukoaott, aüi a páholyok titkos tagja voit. Vagy amev alatt voltai benne, vagy más formában, üe mindenesetre onnan Kaptak az utasítást. Miként a nemzetközi ZSÍÜOK jránzsbói kapták az utasítást, ugy kaptáit ők is a JNagy Uríenstői és végeztek ezt a munkát, ameiy minden volt, esak nem keresztény, amely minden volt. csak nem nemzeti. Meiyeií t. Képviselőház! Egy ma elhangzott telszólaláissal kapcsolatosan, amelyet nem azért hozok szóba, mintha keresném az összetűzést, vagy hasonlót, megemlítem, hogy én igenis híve vagyok annak, hogy vallásos egyesületek, hitbuzgalmi egyesületek és hasonlók működjenek ebben az országban. Minden keresztény felekezetnél helyeselhető ez, feltéve, hogy azok, ha véletlenül egy községben különböző felekezetű egyesületek működnek, egymás meggyőződését tiszteletben tartják, mert semmit sem tartanék súlyosabb bűnnek a mai időkben, mint a keresztény felekezetek közötti egyenetlenség szitását. ÍM agyon természetes, hogy az a missziós egyesület, katolikus legényegylet, az a Luther-szövetség é\s a reformátusok részéről különböző Kálvin-egyesületek és egyebek a vallásos nevelést tovább is folytatják, mert élesen^ szembe kell helyezkednem azzal a megállapítással, hogy a vallásos nevelés megszűnt ott, ahol a népnevelés kezdődik. Az én szerény felfogásom szerint a vallásos nevelés kezdődik akkor, amikor öntudathoz jutott az ember és végződik a eircumdederuntnál. Mert, mélyen t. Képviselőház, amikor én Tóth Tihamért, Prohászka Ottokárt, Bangha Bélát hallottam a múltban, vagy ma Varga Lászlót, Schütz (Antalt hallgathatom mint katolikus, vagy a reformátusok hallgatják Ravasz Lászlót, Muraközy Gyuláit, az evangélikusok Raffay Sándort, vagy az unitáriusok Józan Miklóst, akkor éppenúgy a vallásos nevelés alá tartoznak, éppenúgy élvezik ennek áldásait, mint amikor gyermekek voltak, mert a felnőttekre is ráfér a vallásos nevelés, oktatás. (Tost László: Nemcsak ráfér, de szükséges is!) Ezért vagyok hive- a felekezeti oktatásnak, különösen Magyarországon, ahol a felekezeti oktatás egyszersmind a leghazafiasabb oktatást is jelentette a múltban, mert akármelyik középiskolát, akármelyik szerzetes iskolát nézzük, a piaristákét, a ciszterciekét, a református gimnáziumokat, a bencésekéi vagy a jezsuitákét, azt látjuk, hogy a vallásos nevelés mellett feltétlen, törhetetlen hazafiságra oktatták az ifjúságot. Tehát nekünk nincs szégyelni valónk, mi büszkék lehetünk felekezeti iskoláinkra, ami egyébként nincs is semmiféle ellentétben a magyar nemzeti szocialista gondolattal. (Tost László: Nem is lehet!) Igyekeztek sokan mást belemagyarázni, de erről az oldalról, innen is, onnan is kijelentették erre, hogy: mi igenis a felekezeti oktatásnak hívei és tisztelői vagyunk. Mélyen t. Képviselőház! Röviden óhajtok felszólalni, de rá kell mutatnom — és nagy mulasztást követnék el, ha nem mutatnék rá — azokra a férfiakra, akik a mai keresztény megújhodásnak, a mai keresztény nemzeti gondolatnak úttörői voltak: a Molnár Jánosokra, a Zichy Nándorokra, akik a legnehezebb időben teljesítették nehéz kötelességüket, hirdették az Evangéliumban a szocializmust, hirdették az evangéliumi kereszténységet olyan időben, amikor a liberális, a szabadelvű kormányok üldöztek minden szót, amely a keresztény magyarság szociális haladásának célját szolgálta, Pro? hászka Ottokárnak, a nemzet büszkeségének egyiK gyűlését nem engedélyezték, mert azt mondták, — írás van roia, ö maga írta meg — hogy gyújtó beszédet tart és ott a szérűskertben tűz támadhat. Szó szerint így írta meg ezt a nagy Prohászka. Üldözték, nem volt szabad akkor beszélnie, mert féltek, hogy a sötétségbe világosságot fognak ezek a nagy emberek hozni. Eléggé szomorú, hogy az úttörők emléke mindinkább elhomályosodik és hogy most nem azok kormányoznak, akik az ő egyenes szellemi leszármazói. Ezek lassan-lassan feledésbe mennek, pedig ha ezek a nagyemberek szobrot kaptak, a. szobrot meg is érdemelték, mert olyan munkát végeztek a keresztény társadalom érdekében, hogy a legnagyobb elismerés hangján kell róluk megemlékezni. T. Ház! En szeretem azt, ha olyan papok, mint az előbb aposztrofáltak, résztvesznek a politikában. Nem vagyok híve annak, hogy a pap ne politizáljon, mert ha mindenkinek szabad politizálnia, akkor kell azoknak is, akik nagy tudással és népismerettel jönnek be ebbe a Házba. Viszont, nem vagyok híve az úgynevezett politikai keresztényeknek, ezeknek a politikai kirakat-keresztényeknek, akik vizet pre* dikálnak és pezsgőt szürcsölnek a bárokban. Nem vagyok híve azoknak, akik kereszténységüket politikai téren akarják kamatoztatni. Nekem imponál a hitvalló és hitéletet élő keresztény ember a politikában, de megvetem azt, aki csak a hordón keresztény, a templomot pedig kerüli. Én azok közé számítom magamat, akik templomba járnak, de az utcán is keresztény vagyok, szemben azokkal, akikkel a templomban nem találkozom, de akik annál hangosabbak a közéletben. Ezeket, ha a templomba bemennének, Krisztus urunk biztosan kikergetné onnan» mint kufárokat, akik a politikai kereszténység kufárai és akik aprópénzre akarják felváltani a politikában az evangéliumi igazságokat. Rátérve most azokra, akik gyermekeinket, a nemzet értékeit, legdrágább kincseit oktatják, a tanítókra, a középiskolai tanárokra, rá kell mutatnom arra, hogy szociális téren arra kell törekednünk, hogy a tanítónak, a középiskolai tanárnak és a többinek, — de elsősorban az előbbiekre gondolok, mert ezek mostohagyermekei az államnak — ne legyenek anyagi gondjai. Ezeknek több gyermekük van, és aki látja azt az édesanyát nagy szeretettel gondoskodói az ő gyermekei körül a nevelés terén, az sokszor tapasztalhatja, hogy akármilyen türelmes is az édesanya, bizony-bizony sokszor türelmetlenné válik, amikor a gyermek rossz, pedig saját gyermekéről van szó. Tessék elhinni, annak a tanítónak, aki idegen gyermekkel törődik, idegen gyermekkei kell foglalkoznia, micsoda önuralomra, micsoda szeretetre, hivatásszeretetre, faj- és gyermekszeretetre van szüksége, hogy megállja helyét. Tessék elgondolni annak a tanítónak a helyzetét, akinek azon kell a fejét törni, hogy saját gyermekének nincs otthon ruhája, hogy nera tudja magát továbbképezni, mert nem bír egyegy könyvet megvásárolni, hogy tovább tanulhasson, mert az iskola nem repdelkezik olyan könyvekkei és olyan könyvtárral, hogy a tanító yagy] tanár,. megfelelő módon tovább képez-