Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-138

Az országgyűlés képviselőházának 1.38. Németország, mind Olaszország nagy ered­ményeket mutattak fel ezen a téren. Mindezek után pedig, mielőtt még egy nagyfontosságú kérdésre rámutatnék, hangsú­lyoznom kell, hogy pártunk nagy felháboro­dással emlékezik meg a második zsidótörvény ama rendelkezéséről, amely szerint a zsidó egyetemi tanárok ikivételt képeznek. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Követeljük a kormánytól, hogy egyetemi katedrára zsidó professzor ne tehesse a lábát, mert a magyar fiatalságot nem taníthatja és nem nevelheti zsidó, {ügy van! Ügy van! — Taps a szélső­baloldalon. — Kapcsán y i László: Tessék ren­det teremteni egyszer! — Matolcsy Mátyás: Mikor lesz meg?! Ádám professzor úr! — Zaj a jobboldalon.) Elnök; Kérem Matolcsy Mátyás képviselő urat, méltóztassék csendben maradni! — Ma­róthy Károly: Mindig csak ígérgetik!; Ezt már tudjuk kívülről!) Matolcsy Tamás: Most pedig mint orvos, csak az orvosi kar kérdésével óhajtok 'foglal­kozni, minthogy ez a kérdés fokozottabb ag­godalmat okoz a kormánynak, mert itt nem­csak az oktatási kérdéseik, hanem a betegellá­tás és! a gyógykezelés szempontjai is előtérbe nyomulnak. így tehát ennek a kérdésnek a taglalásánál külöii kell választanom egyrészt az egyetemi oktatás és 1 az egyetemii hallgatóik kérdését, másrészt az egyetemi gyógykezelés és a 'betegellátás kérdését. Az előzőkben vizsgálat tárgyává tet­tem azt, vájjon miért néptelenedik el ez. a pálya és miért lesz mindig kevesebb és keve­sebb hallgató. Arra, hogy ezi így van, a leg­jobb bizonyíték a tavalyi rector magnifieus évzáróbeszéde és az idén beiratkozott hallga­tók iszáma. A rektor úr évzáró beszédében megállapította, hogy ha tovább tart az idegen ­kedési az orvosi pályától, akkor rövidesen «nagyfokú orvoshiányról számolhatunk be. Statisztikáink azt mutatják, hogy míg a Páz­mány Péter Tudomány egy etemen az 1928/29. tanévben 308 orvos doktort avattak, addig tíz évvel ikésobb, a múlt tanulmányi évben már csakJL88-at. Az 1934/35. tanévig) eltelt öt esz­tendőiben, az első évfolyamra beiratkozott or­vostanhallgatók legnagyobb száma 167 volt, az 1936/37. tanévben pedig 138, ami világosan mu­tatja, hogy ennek a pályának a vonzó ereje a tanulmányi és szigorlati rend, valamint az elhelyezkedés, a boldogulás mostoha körülmé­nyei miatt mennyire csökkent. De, sajnos, to­vább folytatódik ez a krízis, mert az 1940/41. tanévben az engedélyezett 240 hallgató helyett csak 171 hallgató iratkozott be, akik között 29 nőhallgató van (Paczolay György: Fehérköpe­nyes rabszolgák az orvosok!), mintha csak megéreznék a pályaválasztás keresztútjára ér­kező fiatalok, hogy ma már nem érdemes or­vosi pályára menni, mert ott sem erkölcsi megbecsülést nem kapnak magasztos, önfel­áldozó hivatásukért, sem pedig anyagi meg­élhetésük biztosítását. Az orvosi pálya elnéptelenedésének okai elsősorban az orvosképzés krízisében keresen­dők. A tanulmányi idő, a vizsgarendszer, a gyakorlati évek letöltésének bizonyos módosí­tása hozhatja csak meg a változást és a fiatal­ság kedvét ahhoz, hogy ismét beiratkozzék az orvosi karra. Elmegy a fiatalság kedve, ha azt látja, hogy az érettségi után hat esztendőt kell eltöltenie addig, míg diplomát szerez. Ha ehhez még hozzávesszük az újonnan bevezetett két katonaévet, akkor arra az eredményre jutunk, hogy akik erre a pályára mennek, azok 26 esz­ülése 19 h0 október 10-én, csütörtökön. 81 tendős korukban jutnak diplomához. Nem be­szélek most arról, ha valaki szakképesítést akar megszerezni, mert ez további négy esztendőt vesz igénybe, úgyhogy ebben az esetben 30 éves korában jut abba a helyzetbe, hogy egy 120—180 pengős állást megpályázhasson. Az orvosi ta­nulmányok elvégzése tehát ma már a leghosz­szabb ideig tart és a legkésőbben nyújt legsze­rényebb megélhetést. Az illetékes fórum nem számol azzal a ténnyel, hogy az orvosi pálya, mint szabad pálya, ma már csaknem teljesen megszűnt. A betegbiztosításoknak a társadalom majdnem minden rétegére való kiterjesztése egészen más szerepet juttatott ennek a pályá­nak. Közalkalmazottakká alakította át az or­vosokat, anélkül, hogy a közalkalmazottaknak járó fizetést, előléptetést, nyugdíjjogosultságot megadta volna nekik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az orvosi pálya krízisének megszüntetésében véleményem szerint csak az vezethet eredményre, ha elsősorban olcsóbbá tesszük a diploma megszerzését, másorsorban szigorúan elkülönítjük egymástól a gyakorló, orvosi, a szakorvosi és a tudományos orvoskép­zést. Mert a beteg nem tudományos igényeket támaszt az orvosával szemben, hanem minden­napi bajainak meggyógyítását várja. Az egye­tem munkája viszont nem szorítkozhatik csu­pán a jól praktizáló orvos kiképzésére, hanem a tudomány előbbreviteléről is gondoskodnia kell. Éppen ezért a krízis megoldásának első feltétele az, hogy le kell szállítani az orvosi egyetem oktatását négy évre és azután jöjjön az egyévi klinikai gyakorlat úgy, ahogy az most van. A tanulmányi évnek ilyetén csökken­tése feltétlenül szaporítani fogja a vidékre ke­rülő gyakorló orvosok számát. Azok az orvosok pedig, akik további szakképesítés céljából men­nek az egyetemre, a szakképesítés alatt fizetést vagy ösztöndíjat kapjanak, hogy nyugodtan tanulhassanak és képezhessék magukat tovább. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A szakképesítést is le kell szállítani egy, illetőleg két évre, mint ahogyan az régen volt; akkor is igen jó szak­embereket képeztek ki az egyetemek. Ilyen gyökeres intézkedésektől remélhető csak, hogy meg fog szűnni az idegenkedés az orvosi pályá­tól. Ma már az orvoshiány a Felvidék és Er­dély visszacsatolásával olyan nagymérvű lett, hogy az újonnan meghirdetett közkórházi, se­gédorvosi, Oti.-orvosi és körorvosi állások igen nagy száma betöltetlen maradt az orvoshiány miatt. Jogosan és aggódva kérdezem tehát a kormánytól, vájjon miképpen óhajtja ilyen or­voshiány mellett megoldani' a mezőgazdasági munkások betegbiztosításának égetően sürgős kérdését, vagy miképpen fog majd a 4—5000 la­kosú magyar faluba egy-egy orvost betenni? Igen naigy feladat elé állítja a kormányt a kolozsvári egyetem Minikájánaík átvétele is. Magam is ott voltam, minden kórtermet végig­jártam és személyesen győződtem meg arról, hogy vannak: olyan épületek, — a kultusz­miniszter is említette — amelyeiket csaknem teljesen kirabolták, a Röntgen-apparátusokat mindenünnen elvitték és éppen úgy elvitték az egyéb használható műszereket is, csaik az ócskavasaikat hagyták ott. Mindnyájan jól tudjuik, hogy ennek visz­szaállítása és beszerzése komoly anyagi gon­dokat,, komoly pénzt fog jelenteni. De itt fel­hívom 1 a kultuszminiszter úr figyelmét arra, vigyázzon, nehogy szűkmarkúsága folytán abiba a helyzetbe jusson ez az új egyetem, amibe több vidéki egyetem, vagy sajnos, a bu­dapesti Pázmány Péirr Tudományegyetem is jutott. Lehetetlen politika az, amit a (kormány

Next

/
Oldalképek
Tartalom