Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

538 Az or szäg gymes képviselőházának 134 mán, Budinszky László, Buttler Elemér báró, Csuha Sándor, Dem el Aladár, Demkó Mihály, Ember Géza, vitéz Faragó Ede, Ferenczy Ti­bor, Fricke Valér, Horváth Ferenc, Jodál Gá­bor, Kossuth Pál, Laky Dezső, vitéz Makray Lajos, Malasits Géza, vitéz Martsekényi Imre, Mokcsay Dezső, Mosonyi Kálmán, Patzkó Ele­mér, Petro Kálmán, Putnoky Móric, Rajniss Ferenc. Rassay Károly, Ronkay Ferenc, Sajrvay Eilek, Szakáts Pál, Szent-Ivány József, Szent­irányi Laios, Tildv Zoltán, Turchányi Imre, tJzonyi György. Vajav Károly, Vay Miklós báró, vitéz Váczy^ György, vitéz Várady LászM. vitéz Zerinváry Szilárd. ' Elnök: A Ház az elnök bejelentését tudo­másul veszi s a 40-es névjegyzéket kinyomatja, tagjai között szétosztatja. r Ezek után javasom, hogv a legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk s ennek napirendjére tűzzük ki : az 1941. évi költ­ségvetés eerves tárcáinak tárgyalását a mai napirendünkön feltüntetett sorrendben. Bejelentem a t. Háznak, hogy Mosonyi Kálmán képviselő i'ir napirendi ellenjavas­latot terjesztett elő. Kérem annak felolvasását. • Megay Károly jegyző (olvassa): »Ellenindít­vany. — Az elnök úr napirendi javaslatával szemben a Házszabályok 132. §-ának 4. bekez­dése alánján indítványozom, hogy az 1940 no­vember 19-ér\ délelőtt 10 órakor tartandó ülésre nanirendként tűzzék ki a belügyminiszter úr­nak a képviselőház 1940 november 13-iki ülésén Budinszky László képviselő úr interpelláció­jára^ adott válaszában a kormány programm­ját érintő a^on nyilatkozata, mely szerint: »a köztisztviselőnek kutya kötelessége ma^át an­nak az irányzatnak alárendelni, amelyet az orszás 1 alkotmánvos szervei mee^zabtak«, mely nyilatkozat, alapján a bizalmi kérdést kívánom fplyetni. Budapest, 1940 november 18. Mosonyi Kálmán s. k.« Fínök: T. Ház! Az ellenindítvány a ház­szabályoknak megfelel. Mosonyi képviselő úr­nak mesradom a S70t javaslata megindokolá­sára. (Zaj a jobboldalon.) r Mosonyi Kálmán: T. Képviselőház! A leg­utóbbi szerdai ülésen Budinszky László kén­viselŐtársunk interpellációt terjesztett elő, amelyben kifogásolta azt. hogy a 3400-as ren­deletet visszavonó legiíjabb rendelettel ellen­tétben a belügyminiszter úr egy belső bizal­mas rendelkezést bocsátott ki. A belügyminisz­ter úr 97 interpellációban adott, válaszában a következőket mondta (olvasna): »A kormánv álláspontig szerint a köz alkalmazottja vall­hat politikai felfogást és gyakorolhatja a mao-a politikai jogát szavazatának leadása útíán.« Jpienti ez 1 a> meerállímítá«! azt. hogy köz­tisztviselő is vallhat politikai felfogást, tehát lehet más politikai pártnak is tagja, mint a kormánypártnak, ezenkívül titkos szavazással a maga szavazati jogát gyakorolhatna. Eddig nem is kifogásolnám a belügvminiszter úr mesrállaoítását, ha a következő mondatában ezt a mi alkotmányosságunknak tényleg meg­felelő álláspontot nem rontotta volna le teljes egészében amikor azt mondta (olvassa): »De ennél. t. Ház. a mai viszonyok között, amikor' az államnak létérdeke, hogy szilárd kormány­zat legyen, tovább kell mennem és ki kell je­lentenem, hogy a tisztviselő, a közalkalmazott leadja votumát akkor, amikor az alkotmányos szervek döntenek afelett, hogv miiven legyen az ors*a> iránvitása: ha az alkotmányos szer­vek efölött döntöttek, akkor a tisztviselőnek ku+ya-köteVsffésre maerát annak az irányzat­nak alárendelni, amelyet az ország alkotmá­. ülése 1940 november 18-án, hétfőn. nyos szervei megszabtak, mindaddig, amíg ez az irányzat hatalmon van.« (Palló Imre: Csuna kötelesség, semmi jog! — Zaj jobb felől, —- Egy hang a jobboldalon: Szép volna, ha <t tisztviselők szabotálnának!) Jelenti ez azt, hogy a belügyminiszter úr saját akaratán túl­teszi magát és a saját rendeletének más ma­gyarázatot tulajdonít, mint ami tényleg fenn­áll. Az a rendelet ugyanis, amely a 3400-as rendeletet visszavonja, szó szerint a következő­ket mondja ki.; (Olvassa): »A közszolgálati al­kalmazottnak politikai pártba vagy bármely más megjelölésű politikai szervezetbe való be­lépése az 1938 : XVII. t.-c.-ben foglalt tilalmak­tól eltekintve korlátozás alá nem esik. Nem szabad tisztviselőnek felszólalni párteryűlésen. Jelvényt hivatalában nem szabad hordani, stb.« Az utolsó szakasz kimondja, hogy ez a rende­let kihirdetése napián, szeptember 25-én lép életbe és hatálybalépésével a 3400/1938. számú rendelet hatályát veszti. A 3400-as rendelet tudvalevőleg csak azt mondotta ki, hogy köz­tisztviselőnek nem szabad olyan egyesületbe vagy pártba belépni, amely & tagoktól " vala­mely becsületbeli vagy esküvel megerősített lekötelezést kíván. Ilyen egyesület Magyaror­szágon nincs, ilyen párt nines, (Zaj.) mert ha il ven nárt volna, akkor a kormánynak az 1938: XVII. t.-c. értelmében kötelessége lenne ezt az egyesületet vagy pártot, amely a tagok­tól ilyen lekötelező nyilatkozatot vesz ki, fel­oszlatni. (Ssöllosi Jenő: Hallottunk kötelezvé­nyekből! — Zaj a szélsőbal oldalon.) Mit üelent a belügyminiszter úrnak «a rendelete, amelyet a uralt szerdán itt a Ház előtt megmaírvarázott? A titkos rendelet vaery bizalmas utasítás azt jelenti, hogv a 3400-as ren­delet, amelyet felolvastam, sutba tétetett, hogy a köztisztviselőnek egyáltalában megszűnik az az alkotmányos joga, hocv ebben az alkotmányos államban a magra, politikai felfogását bármi­képpen kinyilatkoztathassa. Annak a tiszt­viselőnek egyetlen joga van: hogy a rendszert, a mai rendszert, a kormányt kiszolgálja. (Zaj és ellenmondásoJé a, jobboldalon. — 7«í a szMsőbaloldalon. — Palló Imre: Meggyőződése ellenére! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Mosony i Kálmán: Minden törvényt £»: min­den rendeletet mftsr kell tartani. A törvények kihirdetési záradéka is úgy hangzik, hogy mind magam megtartom, mind másokkal meg­tartatom. Ha egy rendeletet hoz a minisz­térium, akár a miniszterelnök úr. akár a bel­ügyminiszter űr, elsősorban neki kötelessége azt ta, rendeletet megtartani (Ügy van! a s&Msőbaloldalon) és nem lenne szabad meg­történnie annak, hôgy a kormány eevik tagja arra való hivatkozással, hogy az öss/kormány­nval előzőleg megbeszélte ennek a titkos uta­sításnak taírtaJlmút, itt a Házban egy mtemeí­lációra adott válaszában azt a. kijelentést tegve, hogy ez a rendelet nem ér semmit, hnírv ehelyett van egy belső, titkos utasítás... (Zaj.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy téved, mert ezt a kijelentést nem tette a belügyminiszter úr. Mosonyi Kálmán: Igaza van az elnök úr­nak, ezt a kijelentést a belügyminiszter úr nem tette, ellenben tette azt a kijelentést, ho*ry minden tisztviselőnek a visszavonó rendelet ellenére Is kutya köteleswébe e mellett az irány­zat mellett mindaddig kitartani és az irány­zatot támogatni, ameddig az uralmon v«n. PEnv hrtnq jobbfplől: Természetes! — Palló Imre: Miért természetes? — Zaj.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom