Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-154
512 Az országgyűlés képviselőházának 11 juk — két pár cipőt, vagy egy asztalt és két széket, már mint iparosok szerepelnek és ezért a segélyben nem fognak részesülhetni. Amikor beszédem elején vázoltam a kisiparosság helyzetét, kimutattam, hogy tulajdonképpen nem sok különbség van a vidéki kisiparosság és a mezőgazdasági munkásság között. Különbséget tenni tehát ezen a téren sem lehet közöttük. Nagyon kérném a miniszter urat, változtassa meg ezt az eljárást. Ne öntsünk olajat a tűzre, hiszen ezek is ép pen úgy szolgálták a hazát és hozták meg a maguk nagy áldozatait, (Meskó Zoltán: Ügy van! Ügy van!) mert a műhelyük leállt és aki otthon maradt, az elszedte tőlük a vevőközönséget. Megérdemlik hát, hogy ne részesüljenek mostohább sorsban, hanem ugyanaz az eljárás érvényesüljön velük szemben is, mint a mezőgazdasági munkásokkal szemben, annyival is inkább, mert rendes körülmények között is a mezőgazdasági munkások munkáját végzik. De még egy nagy sérelmükre hívom fel a miniszter úr figyelmét, amikor kérem, hogy biztosítsa a vidéki iparosság és általában az iparosság részére a vámőrlési kedvezményt. Amint említettem, az iparos is éppenúgy elmegy aratni, csépelni és éppenúgy ott künn a tarlón, a cséplőgép mellett szerzi meg a maga kenyerét télire, mint a mezőgazdasági munkás. Amikor tehát azt a búzát, amelyet ott mint bért keres meg, megőrölteti, ne szedjenek tőle még vámot is, hiszen éppenúgy megdolgozott érte, mint a mezőgazdasági munkás. Ma, amikor sem a gazda, sem a mezőgazdasági munkás nem fizeti az őrlési adót, egyedül a kisiparos és a tisztviselőtársadalom az, amely ezt fizetni köteles. Ezt nem tartom igazságosnak, ezért tisztelettel kérném a miniszter urat, hasson oda, hogy ez az egyenlőtlenség megszűnjék. Sok helyütt megértéssel van irántunk a jegyző és jobbik eszére hallgatva, megadja ezt a kedvezményt, másutt azonban egyenesen elzárkózik előle, felelős voltára hivatkozással és nem adja meg. Ide tartozik a kézműiparosság adósságainak rendezése is. Amint a zsidótörvény végrehajtása megindult, rögtön mutatkozott az ellenhatás is. Mindazok a zsidó nagykereskedők, akik hiteleztek a keresztény iparosoknak, (Úgy van! Ügy van! balfelöl.) most abban a tudatban, hogy iparigazolványukat bevonják, mind perelik a keresztény kisiparost. Én tapasztalatból beszélek. Nem lehet eléggé védekezni mohóságukkal szemben. Ha az ember kér és könyörög, hogy legyen irgalmas és adjon 12, vagy legalább 6 hónapi részletet, a zsidó azt feleli: nem, egy Összegben kell az egészet meg : fizetni. Az ügyet bíróság elé viszik és tetemes költséget okoznak. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Itt szükség van egy rendeletre, amely kimondja, hogy a zsidótörvény életbelépese előtt keletkezett iparosadósságokat csak részletben szabad követelni. Egy szóval sem mondom, hogy nem kell megfizetni, de biztosítani kell azt, hogy részletben fizethessék meg az iparosok ezeket az adósságokat. Én nem egy esetből tudom, hogy hallani sem akarnak a részletben való fizetésről és az iparost tönkreteszik. (Meskó Zoltán: A kisemberen bosszulják meg magukat. Bepakolni és kirámolni őket!) Elnök: Csendet kérek! Reibe! Mihály: Mélyen t.,Ház! Nagyon kérem a miniszter urat, részesítse a szövetkezeteket minél nagyobb támogatásban, örömmel hallottam ismételten is, hogy milyen nagy súlyt helyez 1 a szövetkezetekre, (Helyeslés ballt, ülése 19 UO november 18-én, hétfőn, felől.) mert ezeket találom alkalmasoknak arra, hogy a kisiparosság meg tudja állani helyét a nagytőkével szemben. (Meskó Zoltán: ügy van!) A nagytőke ebben az esetben nemcsak zsidó, hanem keresztény is lehet. Ma, amikor mindent készpénzzel kell megfizetni, a kisiparos önmagában nem tud boldogulni, ha azonban az egyiknek is van egypár garasa, a másiknak is és ezeket összeteszik, mégis csak összejön az a tőke, amellyel boldogulni tudnak. Én ismerem ezeknek a szövetkezeteknek áldásos működését. Magam is vezetője vagyok néhány ilyen kisipari szövetkezetnek, tapasztalatból tudom tehát, mekkora áldás fakad belőlük, mennyi jót tudnak cselekedni tagjaikkal szemben. Hivatkozom a gyulai kisiparosok szövetkezetére, amely 50 éves jubileumát ülte, amikor kiderült, hogy a szövetkezet,, amelynek van egy szép nagy emeletes gyártelepe, amelyben 120 munkás dolgozik, — ezek a munkások természetesen maguk az iparosok és hozzá tartozóik — 70 hold földet vásárolt, ennek hozadékából most bérházat épít és e bérház jövedelméből akarja majd ellátni elaggott és bajbajutott iparostagjait. Hát van ennél szebb gondolat? De ezek a szövetkezetek megérdemlik a támogatást azért is, mert rajtuk keresztül lehet a legjobban megszervezni magát az iparosságot is. (Meskó Zoltán: Ügy van!) Ezeken keresztül lehet legjobban beléjük nevelni az iparosbecsületet, az iparostisztességet, az igazi iparosszellemet. Ezért lehet a szövetkezet roppant nagy áldás magára az iparosságra nézve is. De ha a közmunkákat vesszük, ezeknek az elvégeztetését sem lehet másképpen elképzelni, mint éppen a szövetkezeteken keresztül. Sőt a szövetkezeteknek éppen a közmunkák révén kellene megalakulniok. Hiszen a különböző munkáscsoportok ma vannak, holnap nincsenek, mert addigra újra szétszélednek. Nem tud közöttük olyan szolidaritás kitermelődni, amilyenre saját érdekükből is szükségük van. Ezenkívül egészen bizonyos, hogy szövetkezetbe tömörülésük után nemzeti szempontból is kifogástalan működést fognak kifejteni. Találtam egy tételt a költségvetésben,amely az ipartestületek költségeihez való hozzájárulásra 280.000 pengőt irányoz elő és amelynek segítségével a miniszter úr az Iparos székházak terhes adósságainak elviseléséhez akar segédkezet nyújtani. Ez igen helyes és jó gondolat, mert nagyon sok ilyen ipartestületi székház van igen nagy bajban és küzködik, vergődik a sok adósság közepette. Hiszem, hogy ez a segítség nagy megelégedésre fog szolgálni és azt örömmel fogják fogadni. Legyen szabad még néhány szót szólnom a keresztényszocialista munkásság kívánságairól is. Kérésük röviden a következő. A keresztényszocialista vasutasok tisztelettel kérik, hogy a vas iparban és mindenütt másutt is állapíttassék meg a munkabér. Ez eddig csak igen kis területen történt meg, az ipar legtöbb ágában még hiányzik s ahol megvan, ott sem egyforma. A vidékre vonatkozólag például az ötszáznál kevesebb munkást foglalkoztató üzemeknél meg van állapítva a bér, Budapest és környéke azonban kivétel a rendelkezés alól. Mi ennek a következménye 1 ? Az, hogy Budapesten a gyakorlott szakképzett munkások ma is 40—60 filléres órabér mellett kötelesek dolgozni. Ez a munkás dolgozhatik naponta 8—10 órát, ami hetenkint 24 pengőt jelent. Tessék megmondani* hogyan fog az a munkás ebből megélni? Hogyan akanink mi • így esaládvédeleöir
