Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-154

508 „Az, országgyűlés képviselőházának 154 ülése 19^0. november .18-án, hétf&n. hogy a munkás becsületes munkájáért tisztességes bért kapjon. A munkásembert reménytelenségéből ki kell ragadni és a felfelé törekvés vágyakozását meg kell benne erősíteni, továbbá megfelelő színvonalra kell őt nemcsak gazdasági, hanem kulturális téren is emelni. Az antiszociális jövedelmeket egyáltalában az egész vonalon el kell törölni. Most beszélek a közvetlenül háboróelőtti évtizedről, nézem, milyen is volt a jövedelemmegoszlás a mezőgazdaságban és az iparban. És itt kikapcsolom azt, hogy agrárérzésü ember vagyok, tárgyilagos igyekszem lenni, megállapítom ezt nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar, főleg pedig a nagyipar oldalán. Ha 100-nak veszem a világviszonylatot, akkor azt látom, hogy a mezőgazdasági termékek árai 100 helyett fí2-ön álltak, vagyis 38%-os hátrány mutatkozott, ami 2-5 milliárdos termelést véve alapul 500 milliótól 1000 millióig terjedő kevesebb bevételt jelentett a mezőgazdaság számára. Ugyanebben az időben az ipari termelés 106-on állott, tehát nem 38%-os minusz. hanem 6%-os plusz mutatkozott, ami 2-5 milliárdos termelésnél körülbelül 200 milliós bevételi többletet jelentett. Az egyes iparágakat figyelembevéve láthatjuk, hogy az ipar nagyrésze 65-Ön állott. A kedvező 106-os eredmény úgy állt elő. hogy a hatalmi iparágak 135-ön álltak. Legfőbb ideje volt tehát az agrárolló megszüntetésének vagy legalább is szűkebbre szorításának. Ami magát az egész ipart illeti, helyesnek tartom és mindig követeltem is az iparnak, különösen pedig a nagyiparnak kereszténnyé tételét. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a zsidó igazgatót leváltom és egy hozzá nem értő keresztényt ültetek a helyébe, hanem jelenti magának a szellemnek, a zsidó szellemiségnek teljes kifüstölését a vállalatoknál. Ezt azért mondom, imert vannak magukat őskeresztényeknek nevező emberek, akikről azt szokták mondani, hogy rosszabbak a zsidónál és vannak viszont olyanok is, akik nem állják meg a helyüket, tehát az említett módon nem érjük el azt a célt, amelyet el akartunk érni. Szakembereket óhajtunk látni mindenütt, akik majd bebizonyítják, hogy a keresztény értelmiség éppenúgy megállja a helyét, — a vezetésben, sőt még jobban — mint ahogyan megállották a zsidók. (Rajniss Ferenc: Széli volt belügyminiszter din amitgyáros lett! — Horváth Zoltán: Kinek hogy csöppen-csurran! — Rassay Károly közbeszól.) és akkor a munkásság helyzetét is javítani tudjuk. Ha. az a megelégedett munkás szombat este eltávozik az ő fyárából, vagy vállalatából, akkor dédelgetve ogja törölgetni azt a gépet, vagy azokat a szerszámokat, amelyekben az ő polgári jólétének alapjait látja. (Zaj.) Az elégedetlen munkás pedig, aki nehéz munkájáért nem kapja meg azt, ami őt Isten és ember előtt megilleti, bizony azokban a gyári szerszámokban és gépekben az ő kizsákmányolásainak eszközeit fogja állandóan látni. (Rassay Károly és Rajniss Ferenc ismételten közbeszólnak.) Elnök: Méltóztassanak ezt a Vitát talán más alkalommal elintézni. Meskó Zoltán: Rátérve a kisiparra, rá kell mutatnom, hogy a kisipar miáir évtizedekkel ezelőtt is nagyon nehéz helyzetben volt, de különösen nehéz helyzetben van raa, amikor a nyersanyag beszerzése idestova úgyszólván lehetetlenné válik, amikor a meglévő készletekre vagyunk utalva, vagy legalábbis nagyon ne-, hezen lehet nyersanyagot beszerezni. Itt a legigazságosabb eljárást követelem és kérem a miniszter urat, hogy elsősorban azokon a kisiparosokon segítsen, akik a legjobban rá vannak utalva, egyrészt olcsó hitel nyújtása.

val, másrészt a nyersanyag idejekorán való hozzájukjuttatálsa útján, azután gépek adásával és ha máskép nem megy, pénzsegélyek nyújtásával. Emlékezem rá, hogy nem is olyan tul régen — nincs talán másfél évtizede vagy egy évtizede, — akadt egy miniszterünk, aki a folyosón sétálgatva elkezdte magyarázni, hogy a kisipar halálra van ítélve. En megdöbbentem, amikor ezeket hallottam és azt mondottam, hogy ha őezt így gondolja, annál inkább kell neki két kézael a szenvedő, pusztulófélben lévő kisipar támogatására lennie, hiszen az ország kisiparosai örök érdemeket szereztek a magyar kultúra szempontjából is, mert volt idő, amikor nem voltak iparoskörök, nem voltak gazdakörök, hanem ezek az iparosok, főként a vásári iparosok terjesztették a kultúrát. Az a kovácsműhely, az a bognárműhely volt a falu kaszinója, társasköre, ahova összejöttek a kisgazdák és ahol értesültek arról, hogy tulajdonkeppen mi történik a nagyvilágiban. De egyébként is ez a kisiparosság volt min dig a nemzeti öntudatnak, a nemzeti függetlenségnek leglelkesebb szóvivője. Nem a pártpolitikus beszél belőlem, amikor visszaemlékezem régi függetlenségi képviselő koromra. Merem állítani, hogy az ország kisiparosságának óriási nagy százaléka a függetlenségi gondolatnak nem pártszempontból, hanem nemzeti szempontból a leglelkesebb híve volt. Hála Istennek, ma is az. Ez a kisiparos osztály tehát megérdemli, hogy mai nehéz helyzetében szívvel-lélekkel, nagy megértéssel siessünk támogatására, azokkal az eszközökkel, amelyek az igen t miniszter úrnak már

1 ma rendelkezésére állanak, de amelyek mint mondottam, a harmadik zsidótörvény megszavazása után ínég inkább rendelkezésére fognak állani. Hogy csak egy példát említsek, lehetetlen állapot, hogy még ma is vannak zsidó autófuvarozók, akiknek más foglalkozásuk is van. Egy példát mondok. Fegyvernek községben van egy kereskedő, vagyonos ember és ez elveszi a községbeli szegény keresztény autófuvarozó kenyerét, mert egy régebbi, engedély alapján ma még mindig fuvarozhat, ugyanis megadták neki az iparigazolványt. Én nem tartozom a szadisták közé. Tudom, hogy mindenkinek meg kell ebben az országban élnie, de elsősorban a magyar fajtának kell boldogulnia. Amikor már minden magyarnak van kenyere, akkor gondolhatunk csak arra, hogy másoknak is jusson, de természetes az is, hogy az egész ssiidókérdést az iparigazolványokkal kapcsolatban úgy kell megoldani, hogy ne a szegény törekvő zsidó bádogoson üssünk, a nagyokat pedig futni engedjük, hanem tessék ezt a kérdést igazságosan megoldani. Az egész zsidókérdés megoldásánál — bár egyébként a legmesszebbmenő intézkedést követelem és a harmadik zsidótörvényt már régen szorgalmazom, —< veszedelmet látok abban az irányban, hogy ha majd ezek az állás nélkül maradottak itt az országban földalatti szervezkedésüket megkezdik, azt a szervezkedést, élelmes fajról lévén szó, nem lehet teljesen ellenőrizni és sokszor nem tudjuk, hogy egyik-másik kisgazda, munkás vagy kisiparos szájából tulajdonképpen kinek a hangját halljuk. • T. Képviselőház! Az idő siet, ezért csak röviden érintek még egy kérdést" Eá;iniiit rosszul mondják, a yállal&tök- árizálá&á, a

; 'vál-