Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-154
4Ô4 Az országgyűlés képviselőházának lí hazánkban a mezőgazdaság játszik, predesztinál bennünket arra, hogy az előbb emiitettek mellett a mezőgazdasági ipart is igyekezzünk mindenáron és minden lehetőségünk szerint fokozni. Ezért forszírozza a kormányzat a hazai növényi és állati olaj és zsiradék gyártását. Ezenkívül a jaamut- és jutabehozatali nehézségek folytán újabb nyersanyagoknak, így különösen a lenszalmának feldolgozása tárgya az iparügyi minisztérium gondoskodásának. Magyarországon rendkívül nagyjelentőségű dolog a cellulózegyártás. Papírszükségletünk és nyerseellulóze szükségletünk óriási és ezen a téren igen erős az importunk. Kukoricaszárban és egyéb nyersanyagban, de fahulladékban is megfelelő nyersanyag áll rendelkezésünkre, úgyhogy munkásságunk foglalkoztatása ezen a téren nemcsak rendkívül szükséges, hanem aránylag könnyű is, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a cellulózegyárak invesztíciójához lényegében nem kell túlságosan nagy tőke. Az iparügyi miniszter úr az elmúlt időkben egyik beszédében hangoztatta, hogy a nemzet minden egyes tagjának erkölcsi kötelessége a magyar ipart olymódom segíteni, hogy az értéktelennek látszó hulladékot, különösei: a vas-, fém-, papír- és textilhulladékot nem semmisíti meg, (Ügy van! Ügy van! a középen.) hanem összegyűjti és ezáltal izmosítja a magyar ipart. (Padányi Gulyás Jenő: És ne építsék toe épületekbe a vasat!) Ugyanez az elv vezeti Kormányzatunkat, amikor tanulmányi segélyeket ad a nyersanyagok pótlása iránti kísérletek folytatására. T. Ház! Egy másik nagyfontosságú tétel az energia kérdése. Ha tekintetbe, vesszük, hogy községeinknek osak 32%-a van villanyvilágítással ellátva, látjuk, hogy e téren óriási feladatok várnak még reánk. ÍSzöllősi Jenő: Igen, de kis falun az nem jó üzlet!) Ebben az esztendőben hatvan község villamosítása fejeződik be. Láthatjuk azt is, hogy az elektromos energiatermelés tíz esztendő alatt kétszeresére emelkedett, mert míg 1929-ben az elektromos energiatermelés mennyisége 696 6 millió ^kilowatt-óra volt, ez a mennyiség 1939-ben kétszeresére, 1304 millió kilowatt-órára emelkedett. (Müller Antal: Hátha még olcsó volna! — Ziinmer Ferenc: Akkor nem üzlet!) Az elektromos energiatermelés az országban nem egyenletes. Vannak az országnak egyes részei, ahol a termelés sokkal erőteljesebb, míg más területeken igen csekély. Ezért egy országos enerfdiarendszert kellene kiépíteni kooperációs háózat létesítésével, amikor is a szomszédos hálózatok egymást ki tudják segíteni. Uj energiatelepeket kell tehát létesíteni. Különösen fontos ez a most felszabadult Erdélyben, ahol úgyszólván szűz terület áll rendelkezésünkre. Itt iparkodnak is keresztülvinni azt a rendszert, nosry 'mindenütt egyforma, nevezetesen háromfázisú, 50 periódusú váltóáramot termeljenek. Az elektromos energia nemcsak a világítás révén fejleszti a kultúrát, hanem mindenben elősegíti az ipart és a mezőgazdaságot. Különösen az előbb említett alumínium-kérdésnél van rendkívül jelentős szerene. mert hiszen egy kilogramm aluminium termeléséhez nem kevesebb, mint 25 kilowatt-óra váltóáram szükséges; ez a szükséglet tehát akkor, amikor ilyen nagymennyiségű alumíniumot akarunk termelni, rendkívül számottevő. A főváros az elektromos centrálék közül a bánhidai centrálét fogja ebben az esztendőben erőteljesen fejleszteni, a Mátrában pedig egy . toljeséh űj erőműtelep létesítése áll közvetlenül befejezés előtt. U. ülése 19Jf.O november 18-én, hetfön. Ami vízi erőtelepeinket illeti, — mert hiszen a fehér szén, a víz az az energia, amelyet r az újabb területgyarapodások folytán természeti kincsképpen felhasználásra szintén megkaptunk — egy vízi erőműtelep létesítése 1941 őszén fog befejezést nyerni Ungvárott 5000 lóerővel, egy másik erőműtelep pedig a Hernád vizét fogja átalakítani energiává 3000 lóerő nagyságban megfelelő távvezetékkel Tiszalucon és Kesznyétén. A gyáriparban — amely az ipari tárca gondoskodása körébe tartozó területek közül természetesen egyike a legfontosabbaknak — keresztül kell vinni egyrészt honvédelmi, másrészt szociális szempontból az egészséges decentralizációt, mert hiszen ezzel tudjuk elérni azt, hogy azoknak a népfeleslegeknek, amelyek remélhetőleg lesznek, megfelelő és emberhez méltó megélhetést tudunk adni, nem azáltal, hiogy az ország fővárosába szívjuk fel az ország lakosságának feleslegét, hanem azáltal, hogy mindenütt lehetőleg egyforma népsűrűségre iparkodunk törekedni. (Helyeslés a középen.) Ebbe a gyártásba bele kell nyúlnia az ipari kormányzatnak; az ipari kormányzat számára tehát nagyobb erőt és nagyobb hatalmat kell a törvényhozásnak biztosítania, hogy mindenféle felesleges anyagpazarlást, energiaveszteséget, energiapocsékolást kiküszöbölhessen. Az előbb említett aluminiumgyárak mellett más új gyárak is létesülnek a költségvetés alapján, még pedig: négy új fémipari gyár, amelyek ezer munkást foglalkoztatnak, egy új textilgyár, még pedig egy 'fésűsfonógyár, a papíripari üzemek bővíttetnek és létesítendő lesz egy új műrostgyár, e^y műselyemgyár és egy új cellofángyár. Ezek azok a szükségletek, amelyeknek kielégítése eminensen fontos, hogy hazánkban történjék meg. Most, amikor háborúban állunk, talán groteszkül hangzik, mégis keresztül kell vinnünk minden erőnkkel ipari kivitelünk fokozását. Az iparban, az iparvállalatoknál a zsidótörvény nagyjában végre van hajtva. (Mozgás és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Meg kell azonban még oldanunk azt a kérdést, hogy a megbízhatatlan külföldi munkaerők kicserélése is megtörténjék. Amilyen fontos a nemzet életében a nagyipar, ugyanolyan fontos a kisipar is. Különösen értékes munkát pordukál ezen a téren a Kisipari Kiviteli Intézet, amely bár nagyon csekély dotációval dolgozik, 500 külföldi levelezőjével és belföldi szervezetével mégis lenetévő teszi a magyar kisiparosnak azt, hogy előtte ismeretlen idegen nyelveken és idegen viszonyok között ezen az intézeten keresztül bonyolítsa le adminisztrációját és levelezését. Ez az intézet intézi el a kisiparosok valutaügyét és szerzi meg a kiviteli engedélyeket a kisiparosoknak a Nemzeti Banknál. Rendkívül fontos szerepe van a kisipari hitelakciónak. Az löksz, az a szerv, amely ezzel foglalkozik. Fel kell említenem azt, hogy 45.000 kisiparos közszállítását bonyolította le az löksz. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a kisiparos életlehetőségének megteremtésénél milyen rendkívül fontos a hitelkérdés, (Ilovszky János: Ügy van!) Ezt a Baross Szövetség bevonásával és egyéb iparostársadalmi szervezetek meghallgatása után eldotta meg kormányzatunk olyan módon, hogy emelni kívánja mindenütt úgy a bankszerű fedezet nélküli hiteleket, mint a középlejáratú hiteleket és végül a fedezett hiteleket»