Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.
Ülésnapok - 1939-152
3Ô8 Az országgyűlés képviselőházának 152. a kiképzése. Hogy a megfelelő minőségű fokot elérhessük, a nemzet fiainak kiképzését már a karaifjúságban kell kezdeni. Ezenfelül a katonai szolgálatból kivált egyének katonai tudását is állandóan korszerű színvonalon kell tartani, A fegyverzet és harcigépek harcképes állapotban való fenntartása, továbbá az üzemanyagszükséglet súlyos összegeket emésztenek fel. Mindezek a kiképzésre előirányzott összeget állandóan növelik és a jövőben még inkább növelni fogják. A korszerű kiképzésre közel 60 millió pengőt r kellett előirányozni, de hogy ez a drága kiképzés megéri ezt az áldozatot, azt a közelmúlt eseményei élénken bizonyítják. Már a kárpátaljai előnyomulás és az ott lezajlott, bár csak helyi jelentőségű harcok is megmutatták, hogy a hadsereg teljesítőképessége és hogy a magyar katona harci kedve és rámenős harcmodora mitsem változott. Most, Erdély megszállásánál az új magyar haderő nagyobb próbát állt ki: vizsgázott a felső vezetés, a nagyszámú seregtest hadműveleti mozgatása és előnyomulásának szabályozásával és vizsgáztak a csapatok az előnyomulás megszervezett és lendületteljes végrehajtásával A t. Ház katonaviselt tagjai nagyon jól tudják, inilyen (nehézséget jelent a vezetés számára nagyobb katonai erőknek csak néhány rendelkezésre álló útvonalon való előrevonása, milyen feszes szabályozást kíván ez a szállítás és ellátás terén is. S ha még ehhez hozzáfűzöm azt, hogy mindezt a román csapatok által felélt területen át, hihetetlenül rossz útrendszeren kellett végrehajtani, akkor el kell ismernünk, hogy mind a vezetés, mind a csapat fényesen megállta a próbát. (Élénk helyeslés és taps.) Aki a bevonuló csapatokat látta, aki látta azt, hogy 50—70 kilométeres menetek után is milyen frissen, rendezetten és inagaMzón vonultak be az örömujjongó városokba, az megérezhette, hogy ez a hadsereg komoly belső értékkel bíró, erejének tudatában lévő zárt tömb, amelyre a nemzet nyugodtan építhet. Nem akarok itt hosszan beszélni arról a húsz évről, amelyet ennek a hadseregnek tisztjei, altisztjei és legénysége komoly előkészületben és munkában töltöttek el. Nem akarom említeni a nélkülözéseket és nehézségeket, amelyeket az anyagi korlátozások és a trianoni megkötöttség jelentettek, csak arra utalok, hogy amikor az általános helyzet és a nemzet hatalmas áldozatkészsége az anyagi felszerelést végre lehetővé tette, az egész honvédség úgyszólván hónapok alatt földreszorítottságából talpraszökkent és itt állott mindenre készen. És ha valaki kérdi, hogy minek az eredménye ez 1 , akkor csak azt mondhatom, hogy lélekben sohasem voltunk leszerelve. (Ügy van! Ügy van!) Ez annak a céltudatos munkának az eredménye, amelyet a hadsereg minden tagja, a tábornoktól a közhonvédig, 22 éven át lankadatlanul végzett. De különösen hatalmas azoknak a teljesítménye, akik most az utolsó időben a helyzet folytonos változásai között aránylag kis tiszti és altiszti létszám mellett, fáradtságot és pihenést nem ismerve, szinte önmagukat megsokszorozva végezték a felszerelés, szervezés, vezetés és kiképzés nehéz és idegölő munkáját. Azt ''hiszem, elemi kötelességet teljesítek, amikor itt, az egész nemzet színe előtt köszönöm meg a munkájukat. (Éljenzés.) Legyen szabad most röviden válaszolnom a képviselő urak felszólalásaira. ülése 19J+Q november 14-én, csütörtökön. Mokcsay Dezső és Szabó Gyula igen i képviselő urak a lleventeintézmónyt, mint nemzetnevelő tényezőt hozták fel. Ennek az in tézménynek nemzetnevelő voltát természetesen teljesen értékelem és az intézmény kiépítésén erőnkhöz viszonyítva a lehető legintenzivebben dolgozunk. Sajnos, mi csak egy éve vettük át ezt az intézményt* így még nem állhatunk ott, ahol szeretnők. A nyári és őszi események szintén visszatartották a fejlődést. Az oktatói kar kérdése szintén nincs megtelj esen megoldva. Voltak ugyan kiváló oktatóink, a tisztikar létszámának gyors emelésével kapcsolatban azonban kénytelenek voltunk őket a honvédség tisztikarába átvenni, az így előállott hiányokat igyekszünk pótolni. Ami a vitézségi érempótdíjat illeti, ezt annakidején még Gömbös Gyula minisztersége alatt én javasoltam, további kifejlesztésére gondot fordítok. Ma 1075 fő kap vitézségi érempótdíjat. A további kiterjesztés tulajdonképpen pénzügyi kérdés ; ezt — sajnos — egyéb kiadásoknak talán sürgősebb volta miatt nem tudtuk még teljes mértékben végrehajtani. Ezt a kérdést is állandóan felszínen tartom. A hadiipar államosítása terén is igyekszünk elérni azt, ami lehetséges, de elsősorban ez is pénzkérdés. Egyelőre a hadiiparnak azokat a részeit igyekeztünk tisztán állami üzemekként kifejleszteni, amelyek kifejezetten hadfelszerelési cikkek előállításával foglalkoznak. A nyersanyagtárolás terén minden lehetőt elkövettünk. Igen nagy támogatást kaptunk ezen ártéren a Nemzeti Banktól, amely nagy előrelátással gondoskodott arról, hogy rendelkezésre álljanak a szükséges anyagi eszközök. Magasházy t. képviselő úrnak tulajdonképpen az általános részben adtam meg a választ, Horváth Géza képviselő úrnak sok kívánsága közül legyen szabad néhányra válaszolnom. A helyzet szükségessé tette a tisztikarnak olyan gyors, olyan hatalmas iramban való fejlesztését, amellyel semmiféle rendszer sem tudott volna lépést tartani. Ennélfogva kénytelenek voltunk improvizációkkal dolgozni, de legyen szabad megjegyeznem, hogy ugyanilyen improvizációkat, sőt mé% nagyobbakat látunk azoknál a nagy államoknál is, amelyek szintén gyorsan fejlesztették a hadseregüket. Ami az egységes rendfokozati elnevezéseket illeti, ez ügyben — sajnos — nem tudok kötelező ígéretet tenni. Noha a többi állománycsoport fontosságát és munkáját teljes mértékben elismerem, mégis kénytelenek vagyunk a csapattisztnek az elsőbbséget meg*adni, mert a munkának, a szenvedéseknek és a nélkülözéseknek legnagyobb részét a csapattisztek viselik. (Ügy van! Ügy van!) A vezérkari kiképzésnek korábbi megkezdését kívánta Ujfalussy Gábor képviselő űr. Eendszerünk ma az, hogy háromévi csapatszolgálat és egyévi előkészítő szolgálat után kerül a fiatal tiszt a hároméves hadiakadémiára. Ezt a hosszú kiképzési időt nem tartom helyesnek még meghosszabbítani azzal, hogy az eddigi háromévi csapatszolgálatot négy vagy öt évre emeljük fel. Ezzel szemben az a fiatal vezérkari tiszt mint század-, zászlóalj- és ezredparancsnok hosszú időt tölt a csapatnál, meggyőződésein szerint megszerzi a szükséges rutint és tudást. A honvédségi pótdíjnak a nyugdíjba való beszámítása nem tisztán katonai kérdés, mért egyes polgári tisztviselői csoportnál is van
