Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-150

244 Az "országgyűlés képviselőházának 150, ülése 194-0 november 12-én, kedden. képviselő urak is rámutattak erre — ezek a bírák nem kapják meg: az összes rendeleteket, és ezért nincsenek tisztában azzal, hogy ebben vagy abban a szakmában mennyi a munkaidő. Nem a bírákat támadom ezért, hanem inkább azt szeretném, ha a rendszer megváltozna. Az a helyzet ugyanis, hogy a vidéken a bíráknak sem idejük, sem módjuk nincs arra, hogy ezeknek a rendeleteknek a tömkelegében kiismerjék magukat. Rendszerint az ipartestületek vezetőit kérik fel szakértőknek. Érthető, hogy az ipartestületi vezető, mint szakértő, nem ad ipartársainak kárára tanácsokat, hanem in kább arra törekszik, hogy amennyire csak lehetséges, a kereskedelemügyi vagy az iparügyi miniszter rendeletét hatálytalanítsa. Gyakran előfordul, hogy a munkás elmegy a járásbírósághoz és ezt mondja: »X. Y.-nál dolgoztam hat hónapig'. A munkaidő ebben a szakmában nyolc óra, velem pedig tíz órát dolgoztatott mindennap; mindennap kellett két túlórát dolgoznom. Ezekért a túlórákért nekem százalék jár a munkáltatótól, de ő ennek megfizetését megtagadta. Kérem a bíróságot, ítélje ezt meg nekem.,« Megtörténik, hogy meghallgatják az ipartestületi elnököt, aki kijelenti, hogy ebben a szakmában vagy ebben a városban ez a rendelet nem érvényes és erre a munkást egyszerűen elutasítják. Ezen a téren tehát valamilyen egységet kellene teremteni. A másik vitás pont a törvény 5. és 9. §-ának értelmezése. Ezekben a szakaszokban ugyanis M van mondva, hogy amennyiben a munkáltató nem fizeti meg a rendeletben előírt munkabért, a munkásnak jogában áll a bírósághoz menni panaszra. Itt kétféle rendelkezés van. A törvény 5. §-a azt mondja, hogy a munkabérkövetelést attól a naptól számított egy év alatt lehet perelni, amely napona munkavállaló a munkabér megcsonkítását észrevette. A másik szakasz viszont kimondja, hogjr a munkabér kézhezvételétől számított három éven belül perelhet a munkás, három év után minden igény elvész. A legújabb bírói gyakorlat szerint pedig a bíróság ezt mondja: »Mikor vette észre a munkás azt, hogy megkárosították? Valószínűleg akkor, amikor a pénzt a kezébe adták«. Pedig nem akkor történt a hiba. hanem akkor, amikor munkáltatója elfelejtette ennek a törvénynek rendelkezései értelmében az újonnan megállapított munkabért a munkahelyen kifüggeszteni, mert ez törvényes rendelkezés. A munkáltatók kilencven százaléka azonban, nem függeszti ki ezt a rendelkezést, mert mindegyik Szereti homályban tartani a dolgot. A munkás tehát csak akkor tudja meg, hogy megkárosították, amikor a bért a kezébe adták, de akkor is nehezen. Így tehát rengeteg vita és baj származik abból, hogy ahány bíróság van, annyiféleképpen értelmezi ezt a rendelkezést és any nyi féleképpen mond ítéletet ezekben a kérdésekben. Legyen szabad ebben a tekintetben csak egyetlenegy ítéletre rámutatnom. Nem magát az ítéletet akarom bírálni, hanem ezz-el csak igazolni akarom azt az állításomat,, hogy itt jogbizonytalanság van. Salgótarjánban egy cipészmesternél dolgozott egy munkás. A miskolci kamara megállapította a cipész- és csizmadiaiparra vonatkozólag a munkabéreket, f a miniszter jóváhgyta, azután pedig kihirdették. A hirdetmény a hivatalos lapban jelent meg. Az a munkás nem olvassa a hivatalos lapot, mert hiszen a legtöbb esetben — különösen a -cipészmunkás rossz szezon idején — még napilapot sem tud olvasni, nemhogy a hivatalos lapot venné. meg. Nem vette meg a hivatalos» lapot, nem tudott róla, csak hónapok múlva, amikor újonnan belépett kollégája figyelmeztette, hogy a miskolci kamara által megállapított munkabérek lényegesen magasabbak, mint amennyit neki a munkáltató fizet. Errekövetelte arra az időre a magasabb munka* bért, a különbözetet. A munkaadó elutasította. Erre a járásbírósághoz fordult. A járásbíróság meghallgatta az ipartestületi elnököt. Az ipartestületi elnök azt mondta: kérem, az igaz, hogy a miskolci kamara megállapította a magasabb munkabéreket, ezek azonban Salgótarjánra nem vonatkoznak. Ezen az alapon a járásbíróság a munkást keresetével elutasította. A munkás fellebbezett és ezt az elutasítást a balassagyarmati törvényszék is helybenhagyta azon az alapon, hogy a miskolci határozat nem vonatkozik Salgótarjánra. Pedig vonatkozott és ha a bíróságnak tudomása lett volna arról, hogy miskolci kamara területén működő bérmegállapító bizottság milyen határozatot hozott s ha tudta, volna, hogy ezt a határozatot a miniszter jóváhagyta, semmi esetro sem hozta, volna azt a téves ítéletet, amelyet azután később az inarügyi miniszternek a kamara felszólítása útján kellett korrigálnia. Arra kérném tehát az ieazságügyminiszter urat, hogy ebben a meglehetősen szövevényes ügyben — belátom, nem olyan egyszerű a dolog, hiszen annyi rendelet és munkabérmegállapítás volt. hogy ezeknek csak az áttanulmányozása is napokat, talán heteket venne igénybe — legyen a miniszter úr olyan kegyes és valamiképpen próbáljon meg valami jógegységet teremteni éhben az ügyben; jog^ egységet teremteni a munkaidő tekintetében, hogy^ mikor van a munkásnak jo°"a a túlórához és másodszor abban a vonatkozásban is, hogy ennek a törvénynek 5. és 9. §-ából származó vitás üe'yek egységesen intéztessenek et Mondja ki először az a jogegységi tanács. — nem tudom, melyik lenne az. én nem vagyok jogász és sajnos, éhhez nem tudok szakszerűen hozzászólni, de valami tanácsnak kell lennie —. hogy mikor áll be az elévülési idő. c<ry vagy három év múlva áll-e be, azonkívül egységes» joerászi felfogásnak kellene lennie abban a tekintetben is, hogv mikor jár a munkásnak magasabb munkabér: akkor-e. amikor a rendelet megjelenik vafry pedig akkor, aimk^r a munkáltatónak tetszik azt a rpndeletei műhelyében kifüggeszteni ? Jogegységet kell teremteni ebben a kérdésben s én meg vagyok győződve róla, hogy a miniszter úr, aki mindig jóakarattal viseltetett a munkásosztály szenvedései iránt, ebben az ügvl^en i« mecr fogja találni azt a módot, amelv lehetőséget ad arra, hogy a híróságok legalább e^ysé^s felfogással ítélkezzenek ezekben a munkaügyi perekben. A továbbiakban bátor vagyok én is a miniszter tír figyelmét felhívni arra, amire NagyLászló igen t. képviselőtársam is rámutatott, a munkajog kérdésére. Ma a munkások ügyeivel és_ a, munkaviszony szabályozásával három minisztérium foglalkozik, csak éppen az nem, amelynek valójában kellene azzal foglalkoznia. Foglalkozik vele az iparügyi minisztérium, a kereskedelemügyi minisztérium és földmívelésügyi minisztérium. Jóllehet a minisztériumok által tervezett törvénytervezeteket az igazságügyminisztérium bírálja felül, tehát meg van adva a/mód arra, hogy a jogászi felfogás érvényesüljön, mégis ezzel a módszerrel egységes munkajogot teremteni nem lehet. Akármennyire is hangoztatjuk, hogy vége a liberális világnak, amely Magyarországon