Képviselőházi napló, 1939. VII. kötet • 1940. szeptember 4. - 1940. november 19.

Ülésnapok - 1939-132

Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1940'október 2-án, szerdán. rába történt visszaszállításáról 1940. évi július hló 2-án, illetőleg 22-én felvett jegyzőkönyvek egy-egy másolati példányát megküldi. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatóin a t. Háznak a tolnamegyei laj­stromos választókerületben üresedés folytán behívott Haypál István képviselő úr megbízó­levelét. A megbízólevelet a Ház megvizsgálás és je­lentéstétel céljából kiadja az állandó igazoló­bizottságnak. A t. Ház tudomására hozom, hogy Gruber Lajos képviselő úr írásban mentelmi jogának megsértését jelentette be. Az írásbeli bejelentést a házszabályok értel­mében a mentelmi bizottsághoz teszem át. Bemutatom a t. Háznak János Áron. képvi­selő úr levelét, melyben két hónapra, továbbá Zeöld Imre Péter és Salkovszky Jenő képviselő urak leveleit, melyekben katonai szolgálatuk tartamára a Háztól szabadságot kérnek. Méltóztatnak mind a három szabadsághoz hozzájárulnií (Igen.) A Ház mind a három kép­viselő úr szabadságát engedélyezi. A házszabályok 163. §-ának rendelkezése ér­telmében bemutatom a t. Háznak a függőben levő interpellációk jegyzékét. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. A miniszterelnök úr kíván szólni. Gr. Teleki Pál miniszterelnök (Halljuk! Halljuk! — Élénk taps a jobboldalon és a közé­pen.): T. Ház! Van szerencsém a román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi országrésznek a Ma­gyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről szóló törvényjavaslatot tisztelettel 'beterjeszteni. (Élénk éljenzés és taps.) A javaslat már ki van nyomtatva, kérem annak szétosztását. Továbbá bejelentem, hogy a törvényjavaslat előadójául Benkő Géza képvi­selő urat, helyettes előadójául pedig Angyal László képviselő urat kértem fel. Kérem a javaslatot tárgyalás alá venni és részletes tárgyalás céljából a közjogi és pénz­ügyi bizottságokhoz kiadni. Kérem egyszer­smind a sürgősség kimondását. T. Képviselőház! Van szerencsém a keresz­tény vallásfelekezetek egy háznagy jainak és képviselőinek felsőházi tagságáról szóló tör­vényjavaslatot tisztelettel beterjeszteni. Miután a törvényjavaslat már ki van nyom­tatva, kérem a szétosztását; továbbá bejelen­tem, hogy a törvényjavaslat előadójául Mezey Lajos képviselő urat, helyettes előadójául pe­dig vitéz Faragó Ede képviselő urat kértem fel. (Keck Antal: Mi lesz a többi zsidóval? —Fel­kiáltások a jobboldalon: Kimaradnak!) Kérem a, javaslatot tárgyalás alá venni és részletes tárgyalás céljából a közjogi bizottságnak ki­adni. Kérem egyszersmind a sürgősség kimon­dását. Elnök: A Ház a beadott két törvényjavasla­tot szétosztatja s a miniszterelnök úrnak az előadókra vonatkozó bejelentését tudomásul veszi. A javaslatokat a Ház részletes tárgyalás céljából annakidején ki fogja adni a miniszter­elnök úr által megjelölt bizottságoknak. A miniszterelnök úr a tárgyalást illetőleg a sürgősség kimondását is kérte. Kérdezem a t. Házat, méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a sürgősséget mindkét törvényjavas­latra kimondja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás« és közoktatásügyi miniszter: T. Képviselőház! Tisztelettel beter­jesztem a M. Kir. Ferenc József Tudomány­egyetem újjászervezéséről és a M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem felállításáról szóló törvényjavaslatot. Mivel a törvényjavaslat már ki van nyom­tatva, kérem annak szétosztását, tárgyalás alá vételét és részletes tárgyalásra a közoktatás^ ügyi bizottsághoz leendői áttételét. Tisztelet­tel 'bejelentem, hogy a javaslat előadójául Szabó Gusztáv képviselő urat, helyettes előadó­jául pedig Incze Antal képviselő urat kértem fel. Kérem a sürgősség kimondását. (Gróf Te* leki Pál miniszterelnök: Nem kell!) Elnök: A beadott törvényjavaslatot a Ház tagjai között szétosztatja, a miniszter úrnak az előadókra vonatkozólag tett bejelentését tudo­másul veszi. A Ház a javaslatot részletes tár­gyalás céljából annak idején ki fogja adni a miniszter úr által megjelölt bizottságnak. Amint méltóztattak hallani, a miniszter úr a tárgyalást illetően a sürgősség kimondását is kérte. (Hóman Bálint vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: Visszavonom!) A miniszter úr sürgősségi indítványát visszavonta. T. Ház! Más teendőnk most már nincs, mint határozni további teendőink tekintetében. Ja­vaslom ezért, hogy legközelebbi ülésünket hol­nap délelőtt 10 órakor társuk meg és annak napirendjére tűzzük ki a miniszterelnök úr által ma benyújtott két törvényjavaslat tár­Méltóz-tatnak napirendi javaslatomhoz hoz­zájárulni 1 ? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. Hátra van még a mai ülés jegyzőikönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ülés jegyzőkönyvét felol­vasni. Mocsáry Ödön jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét). ,'•,;.',•> ^ , . Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvi ellent (Nincs!) Ha ész­revétel nines, akkor a jegyzőkönyvet hitelesí­tettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés délután 12 éra 23 perekor végződött.y Hitelesítették : Vitéz Attila s. k. Wirth Károly s. L nctplóbíráló'bizottsági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom